ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Európai kultúra – európai modor

Európai kultúra – európai modor


Azt hallottam, magyar ember számára bármilyen elképzelhetetlen, hogy például a francia televízió nem sugároz főműsorban amerikai filmeket, csak tizenegy óra után. Nem tudom, hogy a francia kultúráért felelős politikusok mit mondanak a reklámozóknak, de az is lehet, hogy Franciaországban még a reklámozók is hazafiak, számít nekik valamit a nemzeti kultúra. Lehet, hogy a francia polgár nem mind bunkó, és még a legmagasabb keresetű egyharmad is áldoz a kultúrára: könyvet vásárol (sőt, lehet, hogy olvas is!), moziba, színházba, hangversenyre jár, és az adófizető hajlandó olyan pártra is szavazni, amelyik a költségvetésből a nemzeti kultúrára is áldoz. Sőt azt is hallottam, hogy a filmforgalmazók minden amerikai vagy más külföldi filmen keresett egy FF után egy fél FF-t kötelesek a Nemzeti Filmalapba befizetni, amiből aztán a költségvetés a nemzeti filmgyártást finanszírozza, legalábbis szponzorálja.
Különös világ, magyar ember számára nehezen elképzelhető…
Az iskolában megfizetik a francia nyelvet, irodalmat, a jó modort, illemet oktató pedagógusokat, és nem vér, faj, származás alapján válik a polgár jó franciává, hanem nyelvi, irodalmi, kulturális ismeretei által.
Az is szinte hihetetlen, hogy vannak országok, ahol tudják, hogy a kultúra nem fölösleges luxus, hanem valódi társadalmi funkciója van: önismeretre, a környezet, a körülmények, a valóság ismeretére tanít, más emberek megbecsülésére, a másság tiszteletére tanít, és nem verejtékesen, kínlódva, hanem örömélményt adva, szórakozva és szórakoztatva. Sőt némely elvetemült (európai) országban azt is tudni vélik, hogy nem csak a vallás taníthatja erkölcsös magatartásra az embert, de a kultúra is, például egyszerűen azáltal, hogy minden emberi történetnek van valamiféle erkölcsi tanulsága. Ha más nem hát az, hogy az ember esendő, hogy a látszat sokszor elfödi a lényeget, hogy a jó és a rossz nem található meg tisztán a valóságban: egy személyiségen belül is, és egy társadalmon belül is arány kérdése, hogy mikor dominál a jó, mikor a rossz. Arra is a művészet tanít meg, hogy létezik kultúrált viselkedés, európai jó modor.
Na persze odaát, Európában, nem itthon, minálunk, ahol a gazdasági és politikai elit egyaránt úgy viszonyul a kultúrához, mint néhai Goebbels doktor, aki, tudvalevő, odanyilatkozott, hogy ha meghallja azt a szót: kultúra, reflexszerűen a pisztolytáskájához kap…
Így aztán Európában ma már nem igen fordul elő, hogy egy magas rangú politikus belevágja a riporter képébe, rámondja nagy közeliben a képernyőre, bele a tévénéző ámuló szeme közé, hogy miután a maguk (a riporterek) állításai közül százból kilencvenkilenc hazugság, nincs okom föltételezni, hogy pont ez az egy igaz. Aztán a következő képen már írásos dokumentumát láthattuk annak az állításnak, melyről a magas politikai méltóságot viselő (közép-keleti – nem európai) úr épp az imént állította, hogy nincs oka föltételezni, hogy igaz.
Kicsit bonyolult, de hát ez Magyarország…
A következő képen pedig a riporter kérdésére telefonon nyilatkozza a szóban forgó ügy alanya (mely ügyről az imént állította a magas politikai méltóságot viselő valaki, hogy szemenszedett hazugság), hogy bizony sajnos igaz, szánja-bánja, de nem tagadja, sőt azt sem tagadja, hogy idáig letagadta, hogy egy olyan párt képviselőjelöltje volt, amely pártot az említett magas politikai stallumot viselő nyilatkozó halálos ellenségének tekint.
(Európában ez is ismeretlen jelenség; ott az egyik parlamenti párt a másik parlamenti pártot nem halálos ellenségének, hanem politikai ellenfelének tekinti, igaz, ott az a bizonyos “demokráciának” nevezett államforma a divat, amit mi itthon nemigen ismerünk még/már.)
Önéletrajzot nem kértek Öntől, teszi föl a kérdést a riporter, de igen, hebegi ez a szóban forgó szerencsétlen, de én azt hittem szakmai önéletrajzot kell írnom, nem politikait.
Magyarországon!
Ez több, mint tájékozatlanság. Ez ordító kultúrálatlanság; éppen olyan kultúrálatlanság, mint azt mondani a tévé riporternek, hogy “mivel az Önök állításainak kilencvenkilenc százaléka hazugság, nincs okom föltételezni, hogy pont ez az egy igaz”. Amikor egy egész ország tévé nézői számára nyilvánvaló már, hogy a politikus régen tudja, hogy amit a tévé riporter kérdez – mondom: kérdez, még csak nem is állít –, az bizony igaz!
És ennek itt semmi, de semmi következménye nincs, mindenki vállat von, és úgy tesz, mintha nem látta, nem is hallotta volna. Ez ugyanis Magyarország. Nem Európa.
Persze honnan is tanult volna a magyar politikai elit európai kultúrált magatartást, ha ebben az országban az úgynevezett “elit” köszönőviszonyban sincs a kultúrával. Ebben az országban a szegények, a betegek, az öregek, a romák és a kultúra teremtői és terjesztői vannak halálra ítélve.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés