ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Mit szólsz hozzá, olvasó?

Mit szólsz hozzá, olvasó?


Ötvenhat kétfelé osztotta a bolsevizmus korát: Rákosi érára és Kádár korszakra. Persze lényegileg ugyanolyan totális diktatúra, meg szovjet megszállás volt mindkettő – és mégsem. Ennek megértéséhez el kell szakadnunk a nyugati logikától. A nyugati logika szerint egy dolog vagy A, vagy non-A. Harmadik lehetőség nincs. A keleti logika szerint van harmadik lehetőség, amikor valami A is meg non-A is.
A Kádár rezsim ugyanolyan totális diktatúra volt, mint a Rákosi rezsim, csak nem ugyanolyan. Ebben csak a nyugati logika szerint van ellentmondás, a keleti embernek ez természetes.
A Kádár rezsimnek voltak pozitívumai. Például az olvasó népért mozgalom. Lelkes népművelők munkálkodtak azért, hogy minél több ember szeresse meg a könyvet. És nem is eredménytelenül, noha nem kaptak fejpénzt az új olvasókért. Belülről hozták a lelkesedésüket – hogy honnan, ne firtassuk, hosszú lenne a válasz.
Voltak iró – olvasó találkozók. Ennek kapcsán megismertem az országot, mert mindenhová elmentem, ahová csak hívtak, és megismertem az olvasó véleményét is. A visszacsatolásról beszélek, igen, a feed back-ről. Volt tehát visszacsatolásom. Az információ-elmélet egyik alaptörvénye, hogy a visszacsatolás-mentes kommunikáció egy idő után eltorzul. Csak egyszerű példa: a színészt a nézőtér állandóan informálja a közlése, átadott információja hatásáról. Itt van visszacsatolás. De az író munka közben egyedül van, fogalma sincs, veszi-e az üzenetét az olvasó. Megérti-e? Azt érti-e, amit ő mondani akart? Nevet-e a viccesnek szánt mondaton, elszorul-e a torka, amikor az író meg akarta ríkatni a közönbségét.
Van író, akinek ez fontos, aki az olvasónak ír. Én ezek közé tarto-zom. Van író, akinek ez nem fontos, mert az örökkévalóságnak ír, az ilyen meg van győződve a maga zsenialitásáról (ami kellemes érzés lehet – olyan talán, mint az alkohol), és nem érdekli senki véleménye. Én nem ezek közé tartozom.
Persze sosem a saját írásomat magyaráztam az olvasóknak, mandí-nerből lőttem. Az irodalomról beszéltem, mondhatnám: esztétikai ismeretterjesztő ankétokat tartottam, és ezalatt megtudtam egyet s mást. Például, hogy az olvasó megértett-e, vette-e a lapot? Amikor kötelező volt a kincstári optimizmus, szomorú végkifejletű, keserű történeteket meséltem, direkt azért, hogy hadd lássa mindenki: az élet nem annyira vidám, mint ahogy ezek el akarják hitetni odafönn. Akkor az üzenet egyik lényeges eleme volt, hogy az emberi történetek nem végződnek happy-enddel. Pedig az olvasó akkor is a vidám vagy megnyugtató végű történeteket szerette. Legyen izgalmas, az finom, de a végén forduljon jóra minden. Legalább az irodalomban, ha már az életben nem is.
Megizzadtam sokszor, amíg megmagyaráztam, miért kellett annak a szegény Makrának öngyilkosnak lennie. Mert ha megússza, és aztán boldogan él, míg meg nem hal, akkor Ön, kedves olvasóm, elégedetten becsukja a könyvet és nyugodtan hajtja álomra a fejecskéjét. De én nem akarom, hogy nyugodtan aludjék! Én nyugtalanítani akarom. Ha már egyszer sikerült megszerettetnem ezt a hősömet, azt akarom, hogy haragudjon rá: miért lettél öngyilkos, te marha! Mert azt mind a ketten tudtuk, Ön is meg és is, hogy (Szécsi Margit szavaival): „Nem vágyik az ember földbe, csak beletiporják.” És ha tudtuk, akkor végig kell gondolnunk, kik és miért és hogyan tiporták bele a földbe ezt a szegényt. És ha nem tudunk egyetlen felelőst sem megnevezni, akkor gondolkodjunk tovább: milyen okok és körülmények hajszolták bele az öngyilkosságba Makra Ferencet?
Ma már, amikor a közönyt, a tehetetlenséget és a reménytelenséget, a harc föladását érzem a legnagyobb veszélynek, nem hajszolnám öngyilkosságba a hősömet. Mert hiszen tudjuk: minden élet végén ott leselkeik a halál, minden emberi történetbe bele van programozva a szomorú vég. De miért kell nekem minden történetet a halálig vinni? Nem vághatom el ott, amikor a hősöm éppen a győzelem pillanatához ért? Ma nem azt kell-e sugallnom, hogy ne add föl, küzdj, mert lám, aki küzd és nem adja föl, ha nem is könnyen, de győzhet?
(Aztán a végén, persze, mindannyian meghalunk, de muszáj mindig erre emlékeztetnünk egymást?)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés