ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Tanulság

Tanulság

Egyszer az történt velem egy író-olvasó találkozón, hogy a közönség kivételesen olvasta is azt a regényemet, amiről beszéltünk. A könyvtár törzsközönsége pont ezért hívott meg. Ritka eset volt az ilyen még akkoriban is! Rendszerint csak úgy általában volt kíváncsi a közönség az író nevű állatfaj egy példányára. Ez sem lebecsülendő: írót akartak látni, nem „celebet”. Más volt a kulturális színvonal.
A regényben volt persze szerelem. Volt egy férfi és egy nő. És közöttük valamilyen konfliktus, ezt nem részletezném, az általános helyzet a lényeges. Kérdezték, hogy szerintem kinek van igaza? Kitérő választ adtam, mert szerintem kicsit mind a kettőnek igaza volt, de teljesen egyiknek sem.
De rögtön akadt valaki, aki egyértelműen az asszony mellé állt, azt mondta, a férfi szemét volt és gyáva.
– Hohó – mondott ellent rögtön valaki –, a férfi se szemét nem volt, se gyáva, csak józan és megfontolt. Nem ment fejjel a falnak, azt tette, amit lehetett. Éppen azért, mert nagyon szerette a fiatalasszonyt.
– Ez nem szerelem! – mondta a harmadik. – A szerelem nem mérlegel!
– Ez egy buta közhely, kérem – mondta ismét más –, hogy a szerelem se lát se hall. Ennek a fiúnak komoly szándékai voltak. Gondolt a jövőre.
– Igen, és addig-addig gondolkozott, amíg egy erőszakos krapek el nem vitte a nőt.
– Na de, ha magára hagyta! Az asszonyka érzelmeivel nem számolt!
– Csak nőnek lehetnek érzelmei? Egy megfontolt férfinek nem lehetnek érzelmei?
– Hagyjuk az érzelmeket! A butaságot az érzelmek sem mentik!
Én jó ideje lapultam, és boldogan hallgattam a vitát. Már régen nem a regényről, nem egy fikcióról volt szó. Egy valóságos történetről, valóságos emberek valóságos cselekedeteiről, amelyek fölött úgy akart ítélni ez a közösség, akár egy esküdtszék. Úgy éreztem, győztem. Ez a kitalált történet úgy működött az olvasók képzeletében, mint a konkrét, objektív valóság. Úgy élték át, mintha ott történt volna meg közöttük, az ő szomszédjaikkal. Vagy velük, magukkal…
Egy biztos, én nem bírtam volna ítélkezni, azért lettem író és nem bíró. Én nem az ítéletben hiszek, hanem a történetben, a történet, ha úgy képes működni, mint a valóság, akkor igaz. A történetem igazságáért ki tudok állni, és azért is fogalmazok lehetőleg történetben.
Mert az esztétikai szimbólum poliszemantikus. A jelentése, vagyis a használati szabálya attól függ, ki használja. Ki találta ki, ki olvassa? Mert aki használja, csak a saját személyiségén át képes értelmezni.
Én nem tudom, kinek van igaza? Zakariásnak? Mártának? Nekem van igazam, mert a történet, amit elmesélek róluk, igaz. És az olvasó maga dönti el, kinek ad igazat, én megpróbálom nem befolyásolni – ha tudom. Megpróbálom elrejteni az elfogultságaimat. A történetnek több értelmezése is lehetséges, több, akár egymásnak ellentmondó tanulság is levonható belőle. Ahol a jó embernek van igaza, és a gonosznak nincs igaza, ott könnyű ítélni. De az ilyen történet nem érdekes, mert ez az evidencia, ezt úgyis tudjuk. Az izgalmas történet mindig arról szól, hogy tulajdonképpen mindenki jót akar, és mégis… Amikor kegyes szándék kegyetlenségre hajt. Amikor a jóindulat bukik el a valóság vastörvényein.
De ez a lebegtetett tanulság nem az jelenti, hogy nekem mindegy, hogy én nem tudom megkülönböztetni a jót a rossztól. Ez csak annyit jelent, hogy nem akarom szájba rágni: jöjjön rá maga az olvasó. Gondolkodjon, szenvedjen meg érte! Élje át a történetet, mert az ilyen igazság, amit az ember maga talál meg, maradandó.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalSzókimondókaKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés