ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Varjú nénjeink

Varjú nénjeink


Néhány hete már, hogy megláttuk az első varjút. Szép volt fényes fekete ruhájában a mélyzöld füvön.
– Nézd csak – mondom Slomónak – megjött varjú nénénk! – Vendégségbe jött hozzánk, telelni. Mert ott fönn, északon, még sokkal rondább és hidegebb a tél, mint nálunk. Légyszíves ne rohand le őket, légy barátságos velük, mint egy jó vendéglátó gazda, hisz mi vagyunk otthon.
Pár nap múlva harsány károgással húzott el mélyrepülésben egy varjú közvetlenül a fejünk fölött, mint egy támadó bombázó. Még Slomó is megdöbbent, pedig nem éppen ijedős, de ilyet még nem tapasztalt – a galambok, rigók, szarkák sosem károgtak.
Aztán láttunk dolmányos varjakat. – Nézd, ezeknek más a ruhájuk, szürke garbót hordanak a fekete dolmány alatt, de ők is varjak. Csak szebbek. Azt mondod, nem is szebbek, csak mások? Már megint neked van igazad; ez, hogy „szép”, csak egy buta emberi kategória, az okos ilyet nem ismer.
Slomó nem az unokám, ő kutya. Egy éves labrador retriever, szertelen nagy kölyök, fékezhetetlen, amikor szeret; nekem jön, rám ugrik és pofán nyal, bekapja (persze vigyázva, gyöngéden) a csuklómat, földönt; de máskor jóságos, szelíd, mint a legtöbb óri-ás.
Természetesen érti, amit mondok, hogy milyen mértékben azt nem tudom, mert ő másképp kommunikál. Amennyire tudja, hegyezi a lelógó fülét. Leül, fölnéz rám az okos, meleg barna szemével. (A szemét bármelyik ember-nő megirigyelhetné. Sárga pofájában a fényes barna szeme feketével van kihúzva, ha úgy tetszik: körültetoválva.)7 Egyetért, hiszen csóválja a farkát, és nagy akaraterővel uralkodva fékezhetetlen vadászösztönén, nem rohanja le varjú nénénket. (Jó, meg is van kötve, de nem is rángat!) Hogy milyen mértékben érti a szavamat, nem tudom, de hogy a szó elvont lényegét tekintve sokkal mélyebben érti, mint bármelyik embertársam, az biztos. És rögtön meg is nyalja a kezemet, amiben a pórázt szorongatom. Nem, nem a rabságot szereti, nem a korlátozást. A póráz össze is köt, egymáshoz tartozásunk szimbóluma, olyan, mint amikor séta közben fogom egy kisgyerek kezét.
És emlékezem. Nem is olyan régen egy két-három éves kislány kezét fogtam, és szinte szóról szóra ugyanezeket mondtam neki, mint most Slomónak. Ő persze másképp válaszolt, csacsogva, csivitelve, okos emberi szavakkal, drága gyermeki szókkal. Akkor még ő is megértett, tökéletesen. Hogy varjú nénénket szeretettel illik fogadni, amikor hozzánk jön téli vendégségbe. Úgy mint barátot, és úgy is mint rokont.
És azt is, hogy miért nem szabad eltaposni a pókot. Ronda? Nem ronda, olyan nincs, a maga nemében szép, csak más! És ugyanabból van, mint mi: Ha tetszik, ő is porból lett és porrá lesz. De más szempontból, mi is voltunk pókok – Igen? – Bizony! Meg bogarak is, meg halacskák, békák és gyíkok. Meg kicsi egerek. Meg nyulak, meg farkasok, oroszlánok, majmok… Emlékszel az állatkertben a csimpánzra? Meg az „erdei emberre”, arra a kedves pofájú orángutánra? Ők majdnem az unokatesóink.
– Meg a mókus, meg a süni! Meg a szurikáta!
– Igen. Ezek is mind mi voltunk valamikor. És ők a mi legközelebbi rokonaink, látod, milyen hatalmas családba tartozunk?
Az a kicsi lány nagylány lett, és még ma sem tapossa el a pókot; ez így van rendjén. De a nagylányt elvesztettem. Ki tudja, nyúl-e még egyszer egy kisgyerek a kezem után?
s a felnőttet a bánat fojtogatja;
de nem könnyezik, egy dalt zöngicsél
s ügyel, hogy el ne szálljon kalapja.
Persze, itt van Slomó. Őt nem veszíthetem el, amíg él. S ő, igaz, kárpótol.
De nem pótolja azt, aki elveszett.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalSzókimondókaKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés