ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Zárszó

ZÁRSZÓ


Talán nem epilógus; nem regényt, drámát zárunk le, csak egy sorozatot tekintettel az év végére.
A hatvanas évek első felében végeztem a bölcsészetet, és egyik kedvenc tárgyam az általános nyelvészet volt. Sausseaur nyomán akkor robbant be hozzánk a formális nyelvi elemzés metodikája és a strukturalizmus. A strukturalizmus is módszertan: minden dolognak van szerkezete. Különnemű dolgokat egybevetni nehéz, például egy gépkocsit a remeterákkal, viszont mindkettőnek van szerkezete, és két szerkezet, egynemű dolog lévén, már összevethető. A nyelvészek szerkezetük szerint próbálták összehasonlítani a nyelveket és döbbenetes azonosságokra jöttek rá, ami azt is megmagyarázta egyúttal, miért nincs semmi különbség egy angol vagy egy szingaléz anyanyelvű ember agyának beszédközpontja között, és miért tud egy ember az anyanyelve mellett akár tucatnyi idegen nyelvet is megtanulni. És mivel az az időszak az elektronika, a számítógép gyermekkora is volt egyúttal, magártól értetődően vetődött föl a fordítógép gondolata is.
A nyelv kommunikáció, vagyis közlés céljából alkotott jelek rendszere. S engem, gyakorló művész (író, filmes) lévén nagyon érdekelt, hogy a művészet maga vajon nem kommunikáció-e szintén? Nem azért alkotunk-e esztétikai étékű rendszereket, hogy általuk valamiféle üzenetet juttassunk el a műélvezőhöz.
S ne feledjük, a hatvanas évek a tömegkultúra kialakulásának is a kora volt, csakhogy a tömegkultúrával, a kommersz, értéktelen, agymosó kulturtermékeket az esztétika kizárta vizsgálódási köréből.
De én nem csak művész voltam ám, hanem hivatásos népművelő is, és ezért úgy gondoltam, a tömegkultúrával, minthogy a hatása, sőt: manipulációs hatása) a fogyasztó tömegekre egyre nagyobb, kötelező lenne foglalkozni, ezért megpróbáltam a művészetet kommunikációként kezelni, és a kommunikáció elmélet felől megközelíteni. Ezért nem azt kerestem mitől értékes egy műalkotás, hanem hogy mi különbözteti meg a műalkotást, a legalpáribbat is, más, közlésként funkcionáló emberi csinálmányoktól, objektivációktól.
Így jutottam el a dolgokat lefestő, utánzó, ábrázoló (általam depitktívnek nevezett) és a dolgokat csak jelölő (általam denotívnak nevezett) jelek, s az ebből épülő jelrendszerek fogalmáig.
Találtam azonosságokat. Mindkét jeltípus az ember által közlés céljára alkotott bigyó. Szimbólum. Jelentése van; a jelentése pedig a használati szabályával egyenlő. Depiktív (ábrázoló) jel az a közlekedési tábla, amelyre két egymást kézenfogó gyereket rajzoltak. De szigorúan denótív jele ugyanennek a dolognak az a hangsor, hogy iskola. Ám abban a Radnóti sorban, hogy „S az iskolába menvén…” – ez a szigorúan jelölő szimbólum már művészi látomás is egyúttal…
Így hát a helyzet elméletileg is bonyolódott, s úgy éreztem, az ötlet, hogy a kommunikáció elmélet felől közelítsem meg a művészetet, megér egy misét.
Arra a módszer nem nagyon volt alkalmas, hogy esztétikai értékrendszert állítson föl, de egy s más azért következett belőle az értére vonatkozóan is.
A depiktív jelek újkorukban alighanem nagy művészi erővel bírnak, de a gyakori használatban elkopnak, először közhely lesz belőlük, giccs, aztán más egyszerűen jelölő szimbólum.
Például aki először találta ki, hogy az én kedvesem orcája, akár a rózsa, bizonyára nagy költő volt, aki ma ezt írná le versében már giccset, közhelyet írna. De a hétköznapi beszédben annak, hogy „az én rózsám”, már egyáltalán nincsen esztétikai töltése, ugyanolyan jelölő szimbólum, mint az, hogy „a párom”.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés