ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
A konok hűség könyve
A konok hűség könyve ¤

Az Imre bácsi – a hűség könyve. Tükre s egyben vallomásos történeti krónikája annak a politikai és személyes kapcsolatnak, amely a szerzőt és főhősét egymáshoz köti, szétszakíthatatlanul, tántoríthatatlanul.
Az Imre bácsi – a konok hűség könyve.
Merthogy konok, mondanám rá, ha egy szóval kellene jellemeznem Méray Tibort. Aztán, némiképp megijedve a szó hangulatától s az értelmező szótár figyelmeztetésétől – „kissé rosszalló” –, a tömör jellemzést talán így módosítanám: állhatatos. De azért magamban ezután is csak konoknak nevezném, s lám, nevezem is.
Életútjának meghatározó állomásait felidézve nem is illik rá más jelző.
Konokság vezette, amikor 1945-ben, felszabadítóként üdvözölve a Vörös Hadsereget a túlélés mámorában és mákonyában a magyar–latin szakot végzett 22 éves bölcsész elkötelezett újságírónak szegődött. Konokul szolgált és harcolt tehetségével az elképzelt jobb világért a kommunista pártlap, a Szabad Nép hasábjain. Így írt filmforgatókönyvet (Dalolva szép az élet! címmel, vonalassága ellenére ma is nézhetőt, élvezhetőt). Így tudósított – másfél éven keresztül napi életveszélyben – Koreából. Így lett 23 évesen a Csillag folyóirat szerkesztője.
Igazságaiból – vagyis a párt igazságaiból – aztán egyre gyorsulón csak a vélt igazságok maradtak. A lelkesítő eszmények bepiszkolódtak, s Méray a hozzá hasonló életpályát befutó barátokkal és küzdőtársakkal együtt 1953–54–re ráébredt arra, hogy milyen végzetesen éltek vissza jószándékával, hitével. A Sztálin halála utáni időszak a döbbenet és az ocsúdás hónapjait, éveit hozta, s az a kezdetben igen kis számú magyar értelmiségi csapat, akiket utóbb revizionistáknak, illetve az 1953-ban Moszkvában miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre személye nyomán nagyimristák nak neveztek, nos ez az önmarcangoló, az évekig tartó vakságot önmagának meg nem bocsátó csoport egy közülük való költő, Benjámin László verssorát tűzte a zászlajára: „Jóvátenni a jóvátehetetlent”.
Jóvátenni kicsiben és nagyban. Helyi és országos ügyekben egyaránt. Konokul ragaszkodni a könyörtelen önvizsgálattal megszenvedett igazsághoz.
A most 84 éves Méray 1953 utáni élete, öt és fél évtized – másfél-két emberöltő – ennek az elkötelezettségnek jegyében telt.
Nem életrajzot, még csak nem is életrajzi vázlatot írok, csupán egy konokság stációit, így elegendő jeleznem, hogy a nagyimrista Méray 1956 októberében az első szovjet beavatkozást követően egy röpke pillanatra még a helyét néhány napig nem találó miniszterelnökkel, Nagy Imrével is rendíthetetlenül szembehelyezkedett, amikor már a Népszava 1956. október 26-i számában megjelent felhívásában kifejtette: „Nem vagyok hajlandó sem ellenforradalminak, sem reakciósnak, sem fasisztának nevezni az ország függetlenségéért, a nép jogaiért, a magyar szabadságért síkraszállt fiatalokat, munkásokat, honvédeket”. Ugyanitt, mintegy tettre-cselekvésre serkentően buzdította a kormányfőt: „Meg vagyok győződve, hogy Nagy Imre, aki nekünk, íróknak, művészeknek példaképünk volt a sztálinista elnyomás elleni harcban, ugyanúgy fogja értékelni a nagy népmegmozdulást, mint mi…”
Ugyanezen a napon az MDP Központi Vezetősége – mondjuk így: – egy másik levelet is kapott. Feladója egy bizonyos Bálint József volt, aki személyes utcai tapasztalatait osztotta meg a romjaiban leledző, akkor már nehezen nevesíthető pártvezetéssel, s a legkíméletlenebb fellépést – egyebek mellett „helyszíni felkoncolást” – követelve az ellenforradalmárokkal szemben. Az ellenforradalom hangadóit pedig – így a helyzetjelentő „tanácsa” – „fizikailag [kell] megsemmisíteni”. Alighanem egyenes az összefüggés a szóbanforgó felhívás és aközött, hogy a szocializmus védelmezőjének szerepében tetszelgő pártmunkás egyetlen likvidálandó hangadót nevez nevén, azt, aki „az utca forradalmát” – nyomtatásban egyébiránt mindenkinél előbb – „tiszta forradalomnak” nevezte azon a napon: Méray Tibort. Utókori okoskodóként ehhez még azt tehetem hozzá: napra pontosan megállapítható, hogy a likvidálandó férfiból mikor vált politikai értelemben bölcs ember: 1956. november 24-én. A jelzett napon a Magyar Rádióban elhangzott egy hivatalos közlemény: a három héttel korábban a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imre és társai úgymond saját kérésükre egy másik szocialista országba, Romániába távoztak. A szemenszedett hazugság hallatán villámcsapásként született meg Mérayban a felismerés: nem marad más, mint az emigráció.
Ideiglenes külföldön való állomásozása 33 esztendeig tartott.
Már csak azért is, mert 1958. június 16–án Méray megingathatatlan esküt tett magának: amíg a felakasztott Nagy Imrét nem rehabilitálják hazájában, amíg nem teszik jóvá a jóvátehetetlent, ő nem lép magyar földre. Ebben is kérlelhetetlen volt: három évtized múltán nem ő fordult, a történelem változott.
Az emigrációban Muszáj-Herkulesként tevékenykedett, nevéhez kötődik a magyar emigráció legmagasabban jegyzett orgánuma, a párizsi Irodalmi Újság, melynek 1989-es megszűnéséig 27 éven át volt szerkesztője. A lap a szellemi és nemzeti ellenállást az ország határain túlra menekítő hajlíthatatlan fórum volt. A kivívott 13 napnyi szabadságra és az azt követő példátlan megtorlásra emlékező és emlékeztető orgánum, amely akkor is csökönyösen hajtogatta a magáét, azon időszakban sem engedett 56 és Nagy Imre igazságából, amikor az anyaországban, Magyarországon (már) nem csak a hivatalosságban, de a megalkuvásra hajló „néplélekben” is elhatalmasodott az „inkább spongyát rá” érzése.
És Méray konokságának kézzelfogható bizonyítéka ez az elsőre talán kissé belterjes címűnek hangzó könyv is. Az Imre bácsi - szöveggyűjtemény, a szerző Nagy Imrével foglalkozó fontosabb tanulmányainak, előadásainak, javaslatainak és ritka kincsként: személyes emlékezéseinek egy kötetbe válogatása. Ezúttal csak az utolsó írásról essék szó, ami a Nagy Imre élete és halála című legendás kötet orosz nyelvű kiadásának zárófejezete. Ebben ugyanis Méray fél évszázad múltán egy lényeges ponton módosította álláspontját. Az utóbbi években napvilágra került források alapján - és ne hallgassuk el: írói intuíciójától vezetve - immár azt állítja, hogy a kivégzésért a felelősség elsősorban nem a szovjet pártfőtitkárt, Hruscsovot, hanem magyarországi vazallusát, Kádárt terheli, aki – az utószótanulmány címe szerint – „előre megfontolt szándékkal” hajtotta végre a magyar történelem egyik legvéresebb justizmordját. Ezt a kedélyeket borzoló tanulmányt is a konok Méray belső parancsa, a mai képtelen nosztalgiához való alkamazkodóképtelensége diktálta.

Méray Tibor: Imre bácsi. Nagy Imre közelről és a messzeségből. Alexandra, 202 oldal, 2499 Ft.

¤Részlet a kötet utószavából

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés