ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Betakarítás

Betakarítás

A Fényképek az életműből alcím is jelzi: Friedmann Endre leltárt készít. Az alcím két („tól-ig”) évszáma pedig azt valószínűsíti, hogy készül az életműsorozat második, illetve, mint látni fogjuk: harmadik kötete. A 72 esztendős fényképész, az MTI-hez hozzánőtt Friedmann, aki szakmai berkekben „a riporterfotográfia fenegyereke” epitheton ornanst érdemelte (vívta) ki, elérkezettnek látta az időt a számvetésre. Friedmannak korábban soha semmire nem volt ideje, eseményről eseményre, helyszínről helyszínre loholt de ezenközben mindig volt pár perce, hogy néhány régi anekdotát vagy friss élményt megosszon az éppen útjába kerülővel. Más, nem mellékes kérdés, hogy a (mára kissé kimódoltan hangzó) pesti flaszteron ő volt az, akivel jövet-menet szinte mindig találkozhatott, néhány szót válthatott az ember. Jellegzetes – alacsony termetét ellensúlyozó – szürkés afrohajáról már kilométerekről meg lehetett ismerni, másik ismertetőjele pedig karácsonyfa-volta volt: göndör haján, cikázó szemein kívül alig látszott az ember a masináit rejtő táskák, lámpák, állványok alatt. Most, hogy gyors egymásutánban két könyve is megjelent, jut csak eszembe, mintha az utóbbi években tényleg kevesebbet látnám…
Friedmann vérbeli riportfotós, profi tudósító, képpel író újságíró a legjavából. Felvételeinek száma megszámlálhatatlan. Noha minden saccolás félrevezető, próbálkozzunk mégis: ha (s ez a minimum) heti 8-10 eseménnyel számolunk, akkor ez évente mondjuk félezer, fél évszázad alatt legalább 2500 helyszín. Ez beszorozva az ellőtt tekercsek számával, több százezer ellesett, rögzített remek pillanat. Mindebből a két kötetbe most bekerülhetett valamivel több mint három és félszáz, s ha a jelzésszerűen beígért újabb kötet(ek) ezt a mennyiséget (esetleg) megduplázzák is, a diszkrepancia nyilvánvaló. Ízelítőt kaphatunk csupán a most és a jövőbeli albumokból, ahogy a két kötet válogatója, előszóírója, Gera Mihály fogalmaz: a „sűrű dzsungel”, a „fényképerdő” néhány fájáról.
„A pillanatból élek” – vallja Friedmann, s bevallja, hogy tevékenységének, munkájának fő ihletője az, hogy a „művészet rangjáért” küzdhet. S itt érdemes egy pillanatra megállni. Nem azért, mert azt gondolnám, hogy Friedmann számos kompozíciója nem művészi. Nagyon is az. De: az igen jól sikerült Pesti galambok (1957), a Fény és árnyék (1961) vagy a Tanyasi iskola 1963-as sorozatának megrepedt földje a kiselejtezett vaskályhák csendélete (más helyszíneken) más fotóművészeket is megihletett, s ha a (magasra tett mérce) mondjuk André Kertész, akkor azokra a kompozíciókra a friedmanni „csak” hajaz. Ha viszont a (bárhonnan) tudósító Friedmann képeit nézzük, akkor a látásmód, mondhatni, összetéveszthetetlen, s ma már – az utódok munkáit látva hozzátehetjük: iskolát teremtő. Reprezentálódik bennük a fotográfus szelíd különállása, iróniája, „műtárgyai”, az emberek és legfőképp a város, Budapest iránti megértő (alkalmanként az értedharagszomos) rajongása s a jelenlét intenzitása (még akkor is, ha az a nagy lótás-futásban bármily rövid ideig tartott is). Friedmann képei nem időtlenek, nagyon is korhoz kötöttek. Ötven vagy harminc év távlatából pedig történelmi patinájú, forrásértékű és korjellemző dokumentumok (is).
Mert Friedmann mindig szituációban gondolkodik. Nézem például az 1958-as Választási nagygyűlés című képét. Felvirágozott pulpitus, zászlók, mikrofon és persze a (minden bizonnyal) Pestről lelátogató illetve a helyi potentátok kis serege. Mindez azonban a kép hátterében elmosódottan, s nem véletlenül életlenül látszik csak. Az objektív két kalapos parasztemberre fókuszál, arcukat nem is láthatjuk, háttal állnak, s egyikük bal kezét a másik vállára teszi. A mozdulat, a gesztus pontos értelmét nem tudhatjuk: lehet, hogy csitító, de az is lehet, hogy szelíden erőt adó ez a kézrátétel, de mindenképp szétválaszthatatlanságot, a mindenkivel és mindennel szembeni mély összetartozást villantja fel. Ha a felvétel dátumát és címét is hozzárendeljük a képen látható világhoz, máris benne vagyunk a történelemben. Másutt: az irodalomtörténelemben. Friedmann 1962-ben, a Móricz Zsigmond emlékülésen is jelen volt, s ott – a bizonyosan elkészített protokoll-képek mellett az önjelölt Móricz-utódok egyik triászát is megtalálta. A háttérben, szintén elmosódottan, egy bekeretezett, s kissé csálén álló képről néz ki- és lefelé az „ünnepelt”. Hogy éppen abban a pillanatban mi történhet a nagy színpadon, nem láthatjuk, csak sejthetjük: valaki éppen méltató beszédet tart, talán a szocialista realizmus móriczi gyökereiről. Friedmannt ebben a pillanatban viszont csak a triumvirátus érdekli. A jobb sorsra érdemes Veres Péter arcán évtizednyi szégyenkezés, az egykoron a Nyugatot szerkesztő, utóbb túlbuzgó útitársul szegődött Gellért Oszkár pökhendi fejtartásában a nem bánok semmit gesztusa, a minden vonatra felkapaszkodott Darvas József rezzenéstelen cinizmusa így együtt, maga a megismételhetetlen (fotó)remeklés.
Belátom, Friedmann képei közül nekem azok tetszenek a leginkább, amelyek feltételeznek valamifajta háttértudást. Az említetteknél például az 1960-as évek erőszakos téeszesítésének történetét vagy a Veres-, Gellért- illetve Darvas-életút kanyargásainak stációinak ismeretét. Ezek nélkül ugyanis a fotográfusi üzenet nem, vagy csak jóval korlátozottabb formában jut el a címzetthez. A tudósítás korhoz és személyekhez kötött műfaj, még ha a személyek – mint Friedmann mostani könyvében – a legtöbbször személytelenek, pontosabban fogalmazva: személyükben ismeretlenek. Mert ugyan a fotográfus el-ellátogatott a legkülönfélébb hírességekhez, Kodály Zoltánhoz, Kisfaludi Strobl Zsigmondhoz, Jancsó Miklós, Makk Károly vagy éppenséggel Szabó István forgatásaira, rögzítette A csodálatos mandarin emlékezetes balettelőadását, a Magyar Állami Népi Együttes Ecseri lakodalmasának fergeteges forgatagát, emlékezetemben mégis az 1962-es felvételi vizsgán készült kocka marad majd meg, amelyen négy fiúcska kezükben a jelentkezési lappal lógó úszónadrágban várakozik a művészet szent csarnokába való bebocsáttatásra…
Murányi Gábor

Friedmann Endre: A pillanatból élek. Fényképek az életműből 1954-1979.
Folpress Kiadó, 276 oldal, Ármegjelölés nélkül

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés