ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Egy kudarc krónikája

Egy kudarc krónikája

Nem állítom, hogy a magamfajta, a józan paraszti ész és a bölcsész megközelítés között lavírozó olvasó számára könnyű olvasmány lenne Varga László új kötete. Nem. Ez a könyv nehéz olvasmány, nagyon nehéz. De nem azért, mert lapjain minduntalan beleütközünk – idézetek formájában – a jogi és politikai bikkfanyelv retteneteibe. Ezeket ugyanis a szerző, Varga László rendre lefordítja míves, érthető magyar mondatokra. A nehézség éppen itt kezdődik, amikor a jogi és politikai szómutatványok mögül felsejlik a valóság, vagyis a bolsevik, a kommunista, a kádári (tessék választani a jelzők között) állambiztonság átmentésének szomorú krónikája. Keservesen nehéz tudomásul venni, hogy a Világ besúgói, egyesüljetek! című, vaskos, sűrű szövetű könyvvé szerkesztett tanulmánygyűjtemény egy kudarc története: annak fázisait megmutató elemzés, miként foszlottak szét a több mint másfél évtizeddel korábbi álmok, álmaink.
Pedig egykoron sok minden reménytelinek és sikerrel kecsegtetőnek látszott. Ezúttal nem egy „szabályos” recenzió következik, s talán elnézi nekem az olvasó, hogy a szóbanforgó könyvnek és szerzőjének előéletét felvillantva írok erről a fontos és megkerülhetetlen munkáról. Azt hiszem, minden 1989 májusában kezdődött, már ha az ilyesfajta történeteknek van igazi kezdőpontja. A rendszerváltás izgatott, mámoros hónapjaiban a Nyilvánosság Klub és a Hajnal István Kör, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottsága tudományos vitát szervezett Elhallgatások és torzítások, avagy kutatható-e a közelmúlt magyar történelme címmel az akkor még Marx Károly nevét viselő Közgazdasági Egyetemen, ahol az egyik fő referátumot Varga László tartotta. S miközben olyan aktuálpolitikai kérdéseket taglalt, mint például azt, hogy a temetetlen holtak tisztes eltemetéséhez az 1956-os áldozatok történetének feltárása is hozzá kell, hogy tartozzon, elsősorban azt hangsúlyozta, hogy „a nemzet történelme nem lehet pártpolitikai küzdelmek színtere (….) nem lehet semmilyen hatalmi rendszer ideológiai támasza”. A meghirdetett vita címéhez kapcsolódva pedig arról értekezett, hogy a tudományos kutatás legfőbb gátja az forrásértékű dokumentumok rejtegetése, s az, hogy a párt- és belügyi iratokból politikai megfontolások alapján hoznak csak nyilvánosságra néhányat, ahelyett, hogy teljeskörűvé tennék a hozzáférést. A több mint másfél évtizedes távlatból visszatekintve itt kezdődött Varga iratszakértői „karrierje”. Egy évvel később, 1990 májusában, amikor először, de nem utoljára tetőzött az iratgazdálkodás, amikor a kétes hírnevű Szabad Tér Kiadó közreadta az El nem égetett dokumentumok című bombasztikus, fontos, ám tudományos szempontból csapnivalóan hevenyészett összeállítását, a kirobbant botrány adott alkalmat Varga Lászlónak arra, hogy az akkor még létező Párttörténeti Intézet főigazgatójával szemben kifejtse: „a pártiratok a nemzeti vagyon részei”, s mint ilyeneknek a Magyar Országos Levéltárban (MOL) van a helyük. A kristálytiszta logikával levezetett elemzés nem sokkal később, szokatlanul szerencsés környűlállás miatt még parlamenti meghallgatásra is talált. Az azóta eltelt évek történeti publikációi pedig rendre visszaigazolják, hogy a rendszerváltás politikai aktusával lezárt múlt igazán a történeti feldolgozások által válik, válhat történelemmé.
Egész más történt azonban a másik legfontosabb forrásegyüttessel, az 1989-es vitában még meglehetősen árnyalatlanul „belügyinek” emlegetett iratokkal. Mint az ma már elég egyértelmű: a harmadik köztársaságnak nevezett rendszerváltás után 17 esztendőnek nem volt egyetlen olyan kormánya, amelyiknek regnálása alatt ne tört volna ki valamilyen ügynökbotrány, nem volt olyan kormány, amely ne ígérte volna meg, hogy végre kiteregeti a múltbeli szennyest, s nem volt olyan kormány, amely ezt az ígéretét ne szegte volna meg, amely valamiképp ne söpörte volna újra és újra szőnyeg alá a kérdést. Pártirányultságuktól függetlenül kísérteties hasonlósággal érveltek gondterhelt, összevont szemöldökű politikusok, az állam biztonságának, az állampolgárok személyiségi jogainak védelméről szólnak a hangzatos nyilatkozatok. A nyilatkozók azonban süket fülűnek bizonyulva mindenfajta ellenérvre, onnan kezdve, hogy Németország sem omlott össze attól, hogy a rettegett Stasi titkait hozzáférhetővé, kutathatóvá tették, odáig, hogy a magyar szabályozás a „zsarolási adatbank” további életképességét alapozza meg, hogy ma is temérdek mítosz és tengernyi hazugság lengi át a kérdéskört, hogy nem lehet tudni, mennyire valós mondjuk az a – egyébként Vargától származó – becslés, hogy a III/III-at feláldozó, azt koncként odadobó s egyébként megváltoztatott néven továbbélő állambiztonsági szolgálat az elmúlt rendszerben felhalmozott iratanyagnak kétharmad részét változatlanul birtokolja, bitorolja. Halandó ember, halandó kutató hozzá nem férhet. Így aztán a Medgyessy Péter SZT-tiszti volta után Történeti Hivatalból Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárává átkeresztelt Eötvös utcai székházban a kutató – egyébiránt segítőkész levéltárosokkal találkozva – egyáltalán nem lehet bizonyos, hogy a különféle vesszőfutások után rendelkezésére bocsátott, többnyire töredékes iratokkal megközelítheti-e kutatásának, tárgyát, témáját.
Ez, persze, már nagyon messzire vezetne a Világ besúgói, egyesüljetek!-kötettől. Amit én egyfajta közéleti naplóként (is) olvasok, és ilyen történeti forrásolvasmányként is ajánlom. Hiszen a szerző (aki az 1989-es, fentebb már megidézett közgázvitán köteleződött el az iratok nyilvánosságáért folytatott harcra) aktív, buldogkövetkezetességű, nem egyszer provokatív résztvevője annak a kisszámú csapatnak, amely a múlttal való szembenézést, szembesítést és tisztázást tűzte a zászlajára. S noha e csatában Varga 1996-ban, az Iratfeltáró Bizottság elnökeként egyszer még részleges sikert is elkönyvelhetett (merthogy a bizottsági jelentés először adott számot átfogóan az állambiztonság – sokszor hiányzó- iratanyagáról is), többnyire civilként elemezte s leplezte le az átmentett állambiztonság újabb és újabb dezinformációit, az esetről esetre nekibuzduló politikai elit minduntalan meghátrálásait, Varga több kolumnás írásainak - melyet most Varró Szilvia szerkesztett egybe - többnyire az Élet és Irodalom adott teret. A tanulmánygyűjtemény így együtt több, sokkal több mint a közölt szövegek könyvbe mentése, a rendszerváltást követő időszak legszomorúbb nézetét láttató kudarckrónika. Melynek egyetlen reményt keltő momentuma az, hogy a tárgyalt időszakról forrásértékű mű született.
Ebben a kötetben nincsenek nagy személyi leleplezések, nem hull le a lepel (az álarc) egyetlen „új” ügynökről sem. Noha szakértőként nyilvánosságra került állásfoglalásai alapján - mindenfajta tiltakozás és pereskedés ellenében is - ügynökként említi a Magyar Rádió volt elnökét, Kondor Katalint, a kaposvári polgármestert, Szita Károlyt vagy az érintettsége napfényre kerülésekor Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél protestáló Szegvári Katalint, ez a kötet nem a besúgókról szól. Hogy magát a szerzőt idézzem - aki brechti parafrázissal azt kérdi egy helyütt -: „mi egy besúgó a rendszer legitimálásához képest”? Ez a könyv „csak” a nyakunkba lihegő múltunkat, megalkuvásainkat, kollektív gyávaságainkat, azok állomásait veszi számba, s a barométer pontosságával jelzi, bármily keserű és megrázó lesz is a (megkésett) múltfeldolgozás, előbb-utóbb rákényszerülünk. S úgy istenigazából akkor lesz majd a mostani krimi izgalmasságú, hepiend nélküli kötet - megkerülhetetlen forrás.

Murányi Gábor

Varga László: Világ besúgói, egyesüljetek. Az állambiztonság átmentése. PolgArt, 504 oldal, 3490 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés