ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Hét emberként szállt a sírba

József Attila-kötetek első kiadásai és kiadóik
Hét emberként szállt a sírba

„Ólomsarkú, nehéz csizmát adtam az írásaidnak, a te dolgod, miként dübörögsz bele velük a nagyvilágba.” 1922 december közepén rótta be ezen sorokat a Szépség koldusa című József Attila-kötetbe Koroknai József. Nem mondható szokásosnak, hogy egy újonnan megjelenő verseskönyv első példányát nem a szerző dedikálja, hanem azt neki ajánlják. Ez esetben azonban mégis ez történt: a 17 éves korában „ólomsarkú csizmához”, vagyis szabályos könyvhöz – de legyünk egészen pontosak: 48 oldalas versfüzethez – jutó József Attilát maga a könyvkiadó és nyomdász Koroknai ajándékozta meg (már persze a gonddal kivitelezett kiadvány elkészítésén túl) a meleghangú és szeretetteli biztatással. Amelyből, jegyezzük meg az igazságnak megfelelően, az idő tájt József Attilának több is jutott, elegendő csak a szegedi poéta-példakép, Juhász Gyula váteszi előszavára és benne olyan megállapításaira vagy kortársaknak címzett figyelmeztetéseire utalni, mint például hogy „József Attila „Isten kegyelméből való költő”, vagy hogy „szeressétek és fogjátok pártját neki!”
A költő születésének centenáriumán egy könyvekkel foglalkozó lapban talán nem érdektelen felidézni József Attila életében – A hetedik című 1932-es vers sajátos beteljesítéseként - megjelent hét verseskönyv történetét, s legfőképp azon személyiségeket, akik kiadóként fogadták meg Juhász Gyula felszólítását, s az 1922-őt követő másfél évtizedben pártfogóként bábáskodtak a költő újabb kötetei megszületésénél. A Szépség koldusát 1925-ben a Nem én kiáltok, 1929-ben pedig a Nincsen apám se anyám címűek követték, ezek világra segítésében ugyancsak Koroknai József játszott kulcsszerepet.
De előbb még essék szó röviden, egy, Szabolcsi Miklós irodalomtörténész József Attila-monográfiájában feltárt, ám a nagyközönség előtt, mondhatni, ismeretlen irodalomtörténeti adalékról. Ugyanis ha a költő és szegedi nyomdász barátai csak egy kicsit is ügyesebbek, akkor József Attila már fél évvel korábban, 1922 nyarán debütált volna a Lovas a temetőben című füzetével. Csakhogy a Makói Friss Újságot előállító szedők idő előtt lebuktak: az 50-60 példányban már kinyomtatott illegális kiadvány íveit a zord – és persze a hatósági cenzúra megkerülésének következményeitől joggal rettegő - nyomdatulajdonos bezúzatta, s a költőt pedig azon mód eltiltotta a szedőterem közeléből is.
Visszatérve a József Attilánál 18 esztendővel idősebb Koroknaihoz: őt az 1920-as évek legelején a magyar irodalom rajongójaként és a fiatal tehetségek felkarolójaként tartották számon Szegeden. A Templom tér 3. szám alatti kis nyomdaüzem orosz fogságból hazatért tulajdonosáról közismert volt, hogy a befutott, nagy írók ellenében szervezkedő helybeli fiatalok körét erején felül is támogatja és a Színház és Társaság című (egyébiránt alig fél évtizedet megélt) folyóiratot működteti. Az utókorból visszatekintve kétségtelen, hogy e társaságból József Attila vált a legnevezetesebbé, ám a lap körül olyan, a művészeti életben később magasan jegyzett alkotók kerengtek, mint például Berczeli Anzelm Károly író, műfordító vagy a nevezetes Független Színpad című társulat megteremtője, Hont Ferenc.
Koroknai József azonban csak 1927-ig bírta a versenyt, kiadói működése során 14 könyvet jelentetett meg, igencsak kisipari nyomdai módszerekkel gyártotta le a 2-300 példányban közreadott műveket. „Kiadványaim története röviden jellemezhető. Vagy elkobozták, vagy csak annyi fogyott belőlük, amennyit a szerző rokonsága, kisebb nagyobb ismeretségi köre megvett” – emlékezett vissza ezirányú tevékenységére évtizedek múltán is némi keserűséggel Koroknai, akit még az a tény sem nagyon vigasztalhatott, hogy az első József Attila-kötetek mára valóságos antikváriumi ritkasággá léptek elő, hiszen a megjelenésükkor jószerével senkinek sem kellettek. A Szépség koldusa ugyan jóindulatú sajtóvisszhangot váltott ki, az olvasók – s főleg a vásárlók – azonban nem tolongtak, s a kötetet magát Szeged határán túl nem is igen lehetett megvásárolni, a megrendelőívet aláírók pedig a kész kötetet gyakorta nem vásárolták meg. Ennek ellenére Koroknai az újabb „ólomsarkú csizmáért” mind türelmetlenebbül ácsingózó költőnek engedve - miután a Genius Kiadó akkor anyagi megfontolások miatt nem vállalkozott a megjelentetésre – 1924 decemberében közreadta a Nem én kiáltok című, a szakirodalom által gyakorta „első igazi” József Attila-i hangot megütő gyűjteményként emlegetett kötetet 700 fűzött, 25 bőrkötéses és 75 vászonkötéses példányban.
A harmadik József Attila-kötetnek, a Nincsen apám se anyám címűnek a kiadóként már ellehetetlenült Koroknai látszólag csak a nyomdásza volt, hiszen az 1929 februárjában megjelent kötet címoldalán az szerepel: Génius kiadás. Ám mint azt Stoll Béla, a József Attila-versek kritikai kiadását jegyző irodalomtörténész kiderítette, az 1920-ban Budapesten alapított, a magyar és a világirodalom klasszikusai mellett a kortársakat is felkaroló könyvműhely csupán az irodalombarátok berkeiben jól csengő márkanevet kölcsönözte. Merthogy a szélesebb körű ismertséget áhító József Attila levelezéséből ismeretes, hogy a kétévenként „szokásos” új verseskönyv terve már 1927-ben körvonalazódott. Mivel Koroknai akkor már nem jöhetett szóba, a ráfizetések miatt éppen az évben számolta fel kiadói tevékenységét. 1928 tavaszán, amikor a költő a „szokásos” előfizetésgyűjtő íveket több barátjának és ismerősének postázta, néhányukkal azt is közölte, hogy új munkája „valószínűen Génius kiadásként jelenik meg”, s hozzátette azt is, hogy azt a békéscsabai Tevan, a bibliofil kiadványok ihletett műhelye nyomja majd. A Népszava című szociáldemokrata napilap 1928 áprilisában ekként is számolt be a készülő és náluk elő is jegyezhető Nincsen apám se anyámról. Bár Stoll Béla bizonyította, hogy József Attilának és Koroknainak ezúttal „némi nézeteltéréseik is lehettek”, ám a tény attól még tény maradt: a szegedi nyomdász új, Apponyi utcai műhelyében készült el József Attila harmadik – a Génius hitelesítő pecsétjével ellátott - kötete, 1000 számozott példányban.
A sorrendben negyedik József Attila-versesgyűjtemény megjelenésének és azonnali elkobzásának ideje 1931 márciusa. A Döntsd a tőkét, ne siránkozz című, negyedszáz új verset (köztük a Favágót, a Regős éneket vagy a Betlehemi királyokat) és négy Villon-ballada magyarra átültetését tartalmazó összeállítást egy addig a magyar könyvkiadásban ismeretlen műhely, az Új Európa Könyvtár jegyezte kiadóként, a nyomdai munkálatokat pedig Juhász Árpád Angol utcai könyvnyomdája végezte. A rendőrség onnan vitte el az állítólag 2000 példány nagy többségét. A budapesti királyi ügyészség pedig mind a költőt, mind a szedést végző Müller Lajost, valamint a felelős kiadóként feltüntetett Sándor Pált perbe fogta. A Szocialisták című költemény elleni vád izgatás volt, a Villonról meg a vastag Margotról szóló ballada pedig szemérem elleni vétségben találtatott bűnösnek.
A három bírósági fórumot is megjárt persorozat egyébként tanulságos részletei nem tartoznak tárgyunkhoz, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy a Kúria 1932 szeptemberében jóváhagyta a költővel szembeni elmarasztalást, s ha a kiszabott 8 napi fogházbüntetést 3 évre fel is függesztették, a bírói döntéssel József Attila büntetett előéletűvé vált. Mint az már régóta nyilvánvaló, az Új Európa Könyvtár néven tervezett könyvsorozatot valójában a kis létszámú kommunista párt akarta elindítani, más, nem mellékes kérdés, hogy az elkobzás miatt elhíresült Döntsd a tőkét, ne siránkozz-hoz az akkor kommunistaként érző költő is összeügyeskedett egy kis pénzt, melyet egyik mecénása, Hatvany Lajos báró egy levélben fel is rótt neki, ekképpen: „Kedves Öcsém! Nagy méltánylással vagyok ugyan a mai ifjú magyar poétának nehéz sorsa iránt, te távollétemben 150 pengőt vettél fel… Ezt ma kifizetem és nem vonom le. Ezzel szemben áll, hogy jeles orosz elvtársaid kitűnő búzadömpingje olyan helyzetbe hoz, melyben hajdani mecénási allűrjeimet le muszáj szoknom.”
Alig több mint egy évvel később, 1932 októberében József Attila 17 újabb versét adta közre, Külvárosi éj címmel. Az impresszum szerint „a költő kiadása” a dr. Kellner és Kiss Törekvés nyomdájából került ki, s a visszaemlékezések szerint a műveire mind büszkébb költő az idő tájt már igen nehezen viselte, hogy nem akadt „igazi” kiadója. A versek elé választott mottó – „Aki dudás akar lenni, annak pokolra kell menni” – igazságát érezte akkor, amikor Balla Frigyes Szigfridtől, a Kereskedelmi és Iparcsarnok főtitkárától, valamint Krausz Simon bankházvezértől volt kénytelen összekalapozni a megjelenéshez szükséges pengőket. Azt az irodalomtörténet még nem tudta kideríteni, hogy a Külvárosi éjnek hány példánya volt, az ezredforduló antikváriumi forgalmából következtethetően azonban aligha érhette el az ezret.
A Medvetánc viszont már a a nagytekintélyű Révai védjegyével jelent meg. A Válogatott költemények 1922-1934 alcímet viselő opust József Attila először ugyancsak magánkiadásban próbálta közkinccsé tenni. Stoll Béla kutatásai alapján pedig az is tudható, hogy a költőnek 1934 nyarára sikerült összekuncsorognia 550 pengőt, ám a kecskeméti és soproni nyomdákkal nem jutott dűlőre. Így 1934 novemberében – miután Hatvany Lajos és Hatvany Bertalan készpénzfizetési kezességet is vállaltak, s az Első Magyar Papíripari RT. pedig leszállította az 1000 példány kinyomtatásához szükséges mennyiséget - a Révai Irodalmi Intézet R.T. vállalta el (300 pengőért) a nyomdai és kötészeti munkálatokat. Az elkobzott Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötet emléke azonban kísértett: az óvatosságáról és körültekintéséről is ismert Révai belevetette a szerződésbe a költővel a következő kitételt is: „Kötelezem magam arra, hogy felszólításukra a kötet bármelyik versét külön indoklásuk kötelezettsége nélkül kihagyom, illetőleg azt egy másik, Önök által nem kifogásolt verssel felcserélem.”
A Medvetánc a különféle akadályok elhárulta után 1934 december elejére készült el. A gyűjtemény egyes, korábban megjelent darabjai gyakorta meglehetősen komoly változásokon mentek át, az irodalmárok körében máig zajlik a vita, hogy a változások „rontások” avagy „javítások” voltak-e, s hogy a verseket a költő mennyire kényszerből, illetve a maga akaratából írta át. Bármi legyen is a vita eredménye, az aligha vitatható, hogy a Medvetánc fordulatot jelentett az addig inkább csak a költészet peremén jegyzett József Attila országos elismertségében, még ha az is igaz, hogy két esztendővel később, amikor életének utolsó – s egyben legkitűnőbb s nem mellesleg: igazán mutatós – verseskönyve, a Nagyon fáj megjelent, a 600 példánynak mintegy a fele a kiadó, Cserépfalvi Imre nyakán maradt.
A remekművek sorát – például A város peremént, a Levegőt, a Gyermekké tettélt, a Kései siratót és nem mellesleg a kötet címadó versét – felvonultató verseskönyv fanyalgó, értetlen vagy éppenséggel bántóan közönyös fogadtatása leginkább azzal magyarázható, hogy a példátlanul nyers kitárulkozás előbb ejtette zavarba a kortársakat, mintsem, hogy felfigyelhettek volna az új, József Attila által teremtett kozmikus költői világra. Arra, ami 1936-37-ben csak igen keveseket, elsősorban is a Szép Szó című folyóirat körét, s persze a velük egy ideig együttmunkálkodó Cserépfalvi Imrét ragadta magával.
A Cserépfalvi név 1936-ban forrott össze József Attiláéval, noha a két férfi ismeretsége, barátsága majd egy évtizeddel korábbra datálódik: 1926-ban találkoztak először, Párizsban. 1980-as évekbeli memoárkötetében (Egy könyvkiadó feljegyzései) Cserépfalvi plasztikus jellemzést ad a még a biliárdot is „kockázatosan” és „különleges megoldásokkal” játszó, a tudásra és szeretetre egyaránt éhes költőről. A hazatérésük után meglazult kapcsolatot 1935 végén, 1936 elején fűzték ismét szorosabbra. Akkor, amikor József Attila, úgymond hivatalból kereste fel régi barátját, hogy újdonsült barátai – Ignotus Pál, Németh Andor és Fejtő Ferenc - nevében tárgyaljon vele egy új folyóirat elindításáról. S mivel Hatvany Bertalan mecenatúrája révén valamicske pénzbeli támogatást is tudhatott a tervezett vállalkozás háta mögött, Cserépfalvi igen gyorsan ráállt arra, hogy kiadóként gondozza az évente tízszer megjelenő periodikát. Jól ismert az a furfang, amivel József Attila „besegített” a véletlennek. A lapalapítók ugyanis nem tudtak megegyezni a periodika címében, s úgy döntöttek, hogy sorshúzással választanak. József Attila azonban a kalapba tett kis cédulák mindegyikére az általa favorizált Szép Szót írta fel…
Az 1936 márciusi első lapszám 600 példányban jelent meg, ám elég hamar kiderült, hogy a Szép Szó köre és Cserépfalvi kiadója között elvi nézeteltérések is akadtak – már azon kívül, hogy a lap irodalomtörténetileg maximálisan, ám financiálisan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Cserépfalvi ugyanis, minden próbálkozása ellenére, nem tudta közelíteni a liberális felfogású Szép Szó és a könyvkiadója által favorizált népi írók körét, aminek következtében a következő évtől már nem Cserépfalvi Imre, hanem a Dormándi László nevével fémjelzett Pantheon Irodalmi Rt lett a lap kiadója.
Nem szakított viszont Cserépfalvi magával József Attilával. Sőt, a mind gyakrabban betegeskedő költőnek „Cserép” varázslatos lehetőséget teremtett: a Nagyon fáj kötet esetében a költő nemcsak a versek kiválasztásánál és sorrendjének meghatározásánál kapott szabad kezet, de az ő elképzelései szerint valósult meg a borító és a belső, a vérpiros verscímekkel is sajduló tipográfia, melyhez azúttal finom tapintású merített papír is akadt. Egyébként ismeretes, hogy Löbl Dávid és fia nyomdájának munkásait a költő számtalan esetben kergette az őrületbe azzal, hogy a már kiszedett kéziratot szinte napról napra változtatgatta, apróbb nagyobb javításokat eszközölt, olyannyira, hogy a filológus Stoll Béla a Nagyon fáj sajtóhibáiból azt valószínűsítette, a nyomdászok valósággal eldugták József Attila elől a már elkészült oldalakat, nehogy a poétának az utolsó utáni pillanatokban is eszébe jusson még egy újabb variáció…
József Attila életében a Nagyon fáj volt az utolsó kötet, ám ez a kiadvány lett az 1931-ben alapított - ám könyvműhelyként valójában csak 1934 óta jegyzett – Cserépfalvi Kiadó zászlóshajója. Tokaji Nagy Erzsébet könyvtáros 1985-ös, méltatlanul kéziratban rekedt doktori disszertációjából pedig az is tudható, hogy az 1949-ben államosítással megszüntetett, s az évek során joggal legendássá és mítosszá terebélyesedett cég fennállása során több mint 420 művel gyarapította az egyetemes és magyar kultúrtörténetet. A Cserépfalvi Kiadó nevéhez fűződnek a falukutatók – Szabó Zoltán vagy Kovács Imre - ma már klasszikus szociográfiái, Mihail Solohov remekművének, a Csendes Donnak (még 1945 előtti) magyarországi premierje, Kassák Lajos és Tersánszky Józsi Jenő nagyszerű regényei - és újra és újra, számlálhatatlan kiadásban József Attila összes versei, először Németh Andor, utóbb Bálint György gondozásában. E míves megformálású, kézbe simuló verseskötetek - minden filológiai kezdetlegességük ellenére - ma is ezreknek a legkedvesebb és legféltettebb könyvkincse. Ha „csak” olvasgatni, lapozgatni akarok, magam is mindenkor a Cserépfalvi-féle József Attiláért nyúlok...

Murányi Gábor

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés