Az olvasás éjszakája
OLVASÁS
ÉJSZAKÁJA
KÖNYVES
KALANDOK
OLVASÁS ÉJSZAKÁJA KÖNYVES KALANDOK
Névjáték
Névjáték

Boldogult újdondász koromban az egyik legelső leckeként azt tanultam meg anyamesteremtől, Ember Máriától, hogy személynevekkel nem játszunk. Bármennyire adja is magát, hogy mondjuk – az egyszerűség kedvéért maradjunk az övénél – őt a „legemberségesebb ember”-ként említsem, vagy az „EMBER volt” kitétellel hajtsak fejet emléke előtt, ilyet magára adó újságíró, kultúrember nem tesz. Az effajta minősítés fordítva is tilos. Bármilyen megvetendő gazfickó viseli is a nevet, a rögvest adódó „embertelen Ember”-típusú szellemeskedések messzi ívben kerülendők, már ha az ember… stb… stb.
E leckét olyannyira megtanultam, hogy eddigi munkahelyeimen, a régi Magyar Nemzetnél, a Köztársaságnál, valamint a jelenleginél, a HVG-nél megmosolyognivaló puristaként tartottak, tartanak számon. S akkor most, tessék, a Családnevek enciklopédiája című kötetről írandó Lapmargóm élére a Névjáték címet választom. A „bűnbe” azonban a nyelvész szerző, Hajdú Mihály professzor csábított, amikor öt évtizednyi kutatómunkáját káprázatos tudástárba sűrítette össze. Hetek, pontosabban hónapok óta lapozgatom, olvasgatom A magyar nyelv kézikönyvei sorozatba illesztett, külcsínében is míves, tartós használatra szánt öt és félszázoldalas „lexikont”. Lubickolok a tengernyi információ között példaszerűen eligazító, a tudálékosságot mellőző szabatos, mégis könnyed mondatokban, s rég nem érzett lelkesedés és ámulat ragad magával a nyelvészet iránt.
„Nem politizálunk!” – figyelmeztetett a könyvhetes főszerkesztőm, Kiss Jóska, amikor jeleztem neki, miféle írásra készülődöm. Leszögezem tehát: ezúttal én sem politizálok, játszom csupán, amikor az új, éppen hivatalba lépett kormány névsorát veszem górcső alá a Hajdú-enciklopédia nyomvonalán. Az ötletet, megvallom, két momentum ihlette. Először is a kötet bevezetőjének az a gondolatmenete, amelyben a nyelvészprof kifejti, az enciklopédiába felvett és részletesen elemzett 1230 családnevet 6 688 592 személy, vagyis Magyarország lakosainak kétharmada viseli. (A gyakoriságra egyébiránt Hajdú egy igen mellbevágó számmal is szolgál. 2007 január elsején – a könyvben szereplő minden adat ezen napi állapotot tükrözi – az állami közigazgatás által nyilvántartott 10 162 610 magyar állampolgárnak nem kevesebb mint 194 917 féle vezetékneve volt…) A másik cikkihlető forrásom a Szőcs Géza bejelentette Julianus-barát program terve. Beköszöntő nyilatkozataiban a frissen kinevezett kulturális államtitkár a magyarság eredetének genetikai alapú kutatása szükségszerűségét hangsúlyozta, mondván személyesen nagyon kíváncsi arra, hogy a nyelvészettel alátámasztott finnugor eredetelmélet „hogyan állja ki a genetikai összevetés próbáját”…
Nos tehát: az 53 miniszterből és államtitkárból álló tettre kész kétharmados kormány tagjai közül 24-nek, vagyis mintegy 45 százaléknak a családneve nem szerepel az 1230 leggyakoribb között. A fennmaradt 29 névből – Hajdú adatai szerint - 6 szláv eredetű, 4-4 a magyar, a német és nemzetközileg általános (mint például a Farkas). Hárman finnugor és ugyanennyien latin eredetű nevet viselnek, a görög és a héber (hangsúlyozottan) néveredet 1-1 miniszter vezetéknevénél mutatható ki. A genetikai, történelmi származásról, hál’ istennek nem vonhatók le következtetések. Hajdú könyvéből csupán annyi tudható, hogy a 29 családnévből 14 – a felétől épp csak elmaradva – a 19. századvégi nagy névmagyarosításkor „igen népszerű” vagy „előszeretettel választott” volt. S ahogy abból semmi sem következik, hogy a kormánynévsorban „pogány” név egy sem, keresztény eredetű pedig csupán kettő akad, úgy abból a fentebb már említett tényből sem igen vonható le érdemi konklúzió, hogy a miniszterek és államtitkárok fele - nevek szempontjából - az átlagosnál egyénibb.
Ha máshonnan nem, a mostani enciklopédiából tudható, hogy a családnév a keresztény kultúrában keletkezett névtípus, legfontosabb tulajdonsága, hogy a leszármazást jelöli, valamint egy-egy család összetartozását demonstrálja. Az is ismert, hogy az effajta, a pontosabb azonosítást szolgáló megjelölések Magyarországon alig több mint félévezredes múltra tekinthetnek vissza, keletkezésük, formálódásuk igen összetett, kanyargós folyamat volt. A névadások, névválasztások korántsem csak „felemelőek”, vagy „semlegesek” voltak, nem ritkán ugyanis negatívumokat, rossz, titkolni szándékolt, vagy szégyellt jegyeket „örökítettek” meg. Ilyesféléket már a társadalmi helyzet megjelölésekor is felfedezhetünk (Bújdosó, Koszó – vagyis kószáló, hazátlan), a külső vagy belső tulajdonságokból származó neveknél azonban még gyakoribb. Csak példaként: a „balog” – ügyetlen, a „csonka” - füle, orra, keze vagy lába hiányzik, a „zagyva” - összevissza beszélő, a „kakas” – (egyáltalán nem dicsérő jelzőként) nőket kergető, s akkor még nem beszéltem a folyamatosan lázas állapotot jelző „meleg” újkori jelentésváltozásáról.
Bármilyen szépen csengő vagy utált családnevükről az emberek nem tehetnek. Leszámítva a ritkán adódó történelmi pillanatokat, vagy azokat az egyéni elégedetlenségeket, melyek miatt valaki a névváltoztatás bürokratikus hercehurcáját vállalja, többségünk azon a családi néven éli le életét, melyet örökölt. A cikk elején emlegetett életre szóló névjáték-tilalom éppen ennek a tiszteletben tartását jelenti a számomra. Az új kormány névsorával való játszadozás tehát - bármennyire kínál is effajta áthallásos csemegézést – változatlanul tabu a számomra. Nagyapámnak viszont „üzenem”: köszönöm, hogy a nagy névmagyarosításkor, 1897-ben kedvemre való nevet választott, s hogy a szlovák „múrany” (kőből épült) melléknévből főnevesült Gömör vármegyéhez kötötte családnevünket.
Murányi Gábor

Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája. Leggyakoribb mai családneveink. Tinta,552 oldal, 4990 Ft.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés