ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Ától cettig

Ától cettig

Elsősorban a lexikon az a könyvtípus, amelynek teljes egészében, A-tól Z-ig, elejétől a végéig: ától cettig feladata bemutatni a maga szakterületének hiánytalan anyagát. Ezt az ideális állapotot persze egyetlen lexikális kiadvány sem tudja elérni. A nemrégiben befejezett, háromkötetes Kortárs Magyar Művészeti Lexikon főszerkesztője, Fitz Péter a P-Z kötet előszavában ki is tér erre a tényre: “...az első két kötetből jó néhány olyan alkotó maradt ki, akiknek természetesen helyük lett volna kiadványunkban... A bővített és javított kiadás már előkészületben van, CD-ROM formában kívánja megjelentetni a kiadó”. Örvendetes ígéret ez, hiszen az Enciklopédia vállalkozása – mint arról (az 1. kötet kapcsán) e hasábokon már részletesen hírt adtunk – legsikerültebb és legszebb lexikonjaink egyike. Szellemiségében nem csupán olyan mű, tudástárház, amely átfogja a 20. század második felét és a jelenkort (sőt, valójában az egész 20. századot), hanem úgy koncipiált és megírt, címszavakra bomlása ellenére is sok tekintetben egységes opusz, amely az önálló műszóként értett huszadikszázadiság gondolatát képes közvetíteni, megérzékíteni az olvasó számára. A 2. és 3. tomuszban szereplő fogalmi szócikkek a művészeti ismereteken kívül szociológiai, történelmi, etikai és egyéb tartalmakat, ismereteket is sűrítenek (például: land art: land art Magyarországon: a teljes Q-anyag: video art: videoművészet Magyarországon stb.).
Mivel mostanában elkészült és jelenleg készülő lexikonjaink szükségképp számolnak az internetes megjelenítéssel és a CD-ROM formával is (s ezek a terjedelmi korlátokat általában kevésbé szenvedik meg, mint a hagyományos könyvek), a lexikonokra korábban bénítóan jellemző (tipográfiai-tömörítő) helytakarékosság eltünedezőben van, s az ismerettárak nem fukarkodnak akár a mellékesnek tetsző információk átadásával sem. Ez a nagyvonalúság a Kortárs Magyar Képzőművészeti Lexikont az irodalmár, a színházi, a filmes és más szakemberek számára is nélkülözhetetlenné teszi (akinek “rááll a szeme” a lexikonszövegezésre, az olvasmányként is élvezheti a szinte valamennyi rangos szerző tollából hajlékonyan, színesen csorgó fogalmazást). Az Enciklopédia műhelye megadta a módját, hogy a szép tördelésű kötetek kitűnően választott reprodukciók segítségével a tanításban ugyancsak jól funkcionáló könyvtárgyakká legyenek. Súlyuk miatt jó hasznát vehetjük a könyvbölcsőnek, könyvállványnak (praktikus kezelhetőségük azonban e nélkül is megoldott).
Miután a vállalkozás indokolt dicséretét elzengtük, nem hallgathatjuk el, hogy a hiánylista meghökketően nagy: van mit pótolni a formálódó CD-ROM-on. A művészettörténészek, a díszlet- és jelmeztervezők, valamint a karikaturisták szenvedték meg leginkább a sokszor önkényes, vagy inkább feledékeny címszó-összeállítást. A hiánynál is bosszantóbb a következetlenség. Horgas Péter szcenikusról olvashatunk, Horesnyi Balázsról, aki a névsorban pontosan előtte állna, nem. Oláh Gusztáv klasszikus rangú operaházi ténykedése nélkül a múlt, Húros Annamária munkája nélkül a jelen magyar színpada kopárabb a lexikonban. A rengeteg Kovács vezetéknevű kiválóság sorából miként maradhatott ki a vizuális kultúra olyan tudósa, mint Kovács Ákos? Hol “tűnt el” a kerámia-szakember Katona Imre? A díszlettervező Khell testvérekről miért más-más írt pár sort (az egyik tájékoztató jól dokumentált, a másik semmitmondó)? S az alkotókra térve, száz kérdőjel (hiány) közül csak kettő: sem Mcskássy Izolda nem lehet olyan ellentmondásosan megítélt művészegyéniség, sem az építész Siklós Mária oly sokat bírált közszereplő, hogy kimaradjanak (az utóbbinak a nevét, munkásságát vajon hány százan kereshették hiába, az új Nemzeti Színház körüli vitákról hallva?!). Egyáltalán: nem kétséges, hogy a lexikon – bizonyos elemi színvonalfeltételeket nem számítva, az anyag világosan megvont körén belül – az értékítélettől mentes “ábécé-elvűség”, közlési extenzitás könyvformája. Az összességében kitűnő Kortárs Magyar Művészeti Lexikon is ezzel a koncepcióval jött létre. Kívánjuk tehát, hogy a javító-gyomláló munka mielőbb meghozza eredményét (át kell bogarászni azt is, ami benne van a három kötetben: örömteli Mándy Stefánia versesköteteinek felsorolása, de 2000-es Scintilla hiányzik: a Tandori Dezső címszó több aspektusból finomítható stb.).
A Magyar Katolikus Lexikon a VII. kötetéhez érkezett: Klacs-lond. Klacskó Béla polgári iskolai tanár neve, működése és zeneszerzeményei tán elfelejtődnének, ha nem vele kezdődne a címszavak sora. A lon inkább Lon, hiszen a nagy-britanniai és a kanadai London, továbbá a brazíliai Londrina adatbázisa zárja a könyvet. A főszerkesztő Dr. Diós István és a szerkesztő Dr. Viczián János ezúttal is a lexikográfia tudományának, követelményeinek felsőfokát célozták meg, tudván, hogy ebben az adattárban specifikus információknak is szereplniük kell. A munkatársi gárdának itt is dicséretére válik, hogy a kívánatos tárgyilagosság mellett megteremtette azt a szöveghangulatot, amelyet a mű használója stiláris sztenderdként méltányol: állandó, vallásos lelkületű forgatója pedig valamiféle közös tónusnak: az adatokból emelt épület otthonosságának és közvetett szakralitásának foghat fel.
A Szent István Társulat ezen újdonságában Krisztus a főalak – ezúttal lexikoni értelemben (is), hiszen a rá vonatkozó teljes információsor alakilag a Krisztus, kriszto- névhez és előtaghoz rendelhető részei itt jelennek meg (pár lappal a Krisna címszavak után: e lexikon a legkevésbé sem telterjes vagy elfogult vallási értelemben). Igaz, sok utalás van a már hozzáférhető Jézus (előtagú) szócikkekre (V. kötet). A krisztocentrizmus mizstérimától a Krisztus az Én Életem című egyházi beszédsorozatig (1894-1897), Krisztus monogramjáig (a krisztogramig) és a bengefélék családjába tartozó krisztustövisig (meg a krisztusszemnek is nevezett csillagőszirózsáig) sorakoznak a tudnivalók.
Fontosak – az egész könyvet áthatják a könyv (előtagú) címszavak: a biblosz tudásanyaga. Könyvmásolás és könyvnyomtatás, könyvvallások—és könyvcenzúra. A földrajzi nevekhez és a személynevekhez kapcsolható információk bősége folytán valószínűleg mindenki rátalálhat egy-egy neki fontos, kedves egyéniségre (tudósra, lelkiatyára, tanárra, közemberre, sőt: szentre – illetve iskolára, búcsújáróhelyre stb.). Jó elosztású és nívójú az illusztrációs anyag. A kisebb pontatlanságokat nem érdemes szóvá tenni: az esetleges szemléleti disputákat hozzáértőknek kell lefolytatniuk. Némi problémát jelent, hogy a vonzó anyagbőség elaprózottsághoz, fölösleges adatokhoz is vezet.
A képzőművészet és a vallás régiója után megint más világ a színházé. Galgovics Tamás nem is lexikont írt, csak harminc arcot mutat be a Nemzeti Színház történetéből, Egressytől Sinkovitsig címmel, azaz életrajzi időrendben (Palatinus Könyvkiadó – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet). Egressy Gábortól Laborfalvi Rózán, Megyeri Károlyon és másokon át Jászai Mariig tart a “hőskor” színészeinek biografikus láttatása. Rákosi Sziditől Bajor Giziig a félmúlt színésznagyjainak panorámája. Uraí Tivadartól tíz portrét számlál a tágan értett jelen. Feltűnő, hogy nincs Major Tamás-fejezet -–de arcképe, működése nem maradt ki A Nemzeti Színház története 1837-től című bevezetésből. A magyar művészet e nemzeti intézménye olyannyira az érdeklődés homlokterében van, hogy a rá vonatkozó új könyvek sorában joggal kért helyet egy ilyesfajta, nem az új ismeretek közlésével, inkább a már-már iskolás összegzéssel kirukkoló körkép is.
Galgovics egy-egy frappáns idézettel magabiztosan, atmoszferikusan indítja (viszont jobbára semmitmondó retorikával fejezi be) rajzolatait. Érti, érzi a színészszemélyiségek alkati fővonásait, tehetségük karakterét, pályájuk tendenciáit. A színházművészet azonban pőrébb művészeti ág annál, semhogy ily sok szemérmes elhallgatás és közelyes fordulat keveredjen a különben adatgazdag, okos linearitású, az illusztrációktól is szilárdan támogatott leírásokba. Az alapos bibliográfiáért s az egész könyvért legfőképp a diákok lehetnek hálásak. A “virágnyelv” finomkodásai, általában a művészi kudarcok elhallgatása: a pályaképek túlzott "“imasága"”ellenére olyan összegzés ez, amely mellé további (kétszer, háromszor) harminc portré kívánkozik.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalSzókimondókaKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés