ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Babuszasze

Babuszasze


A névtelenek közül nem csupán M. S. mester, a festő nevére lehetünk büszkék, hanem a nála korábban működő P. N-ére is, akinek szignóját sokáig (1963-ig) RN-ként olvasták. Feszty Árpád karácsonykor (december 24-én, 1856-ban) született. Mikus Sándor autodidaktaként indult; Szenes Árpád Párizsban találkozott későbbi feleségével, Maria Elena Vieira da Silva festőnővel. Makovecz Imre paksi Szentlélek-templomán a Nap és a Hold is (mint csúcsdísz) a felmagasodó keresztnek szolgál. A most kilencvenkilencedik életévében járó Lossonczy Tamás kilencvenéves korában, 1994-ben kapta a Kossuth-díjat.
Csak néhány fontos és kevésbé fontos érdekesség abból a pazar kötetből, amely Magyar művészeti kislexikon címmel jelent meg, az Enciklopédia Kiadó műhelyét dicsérve. Főszerkesztője Körber Ágnes, szerkesztője F. Almási Éva, tervezője Kaszta Mónika. A kezdetektől napjainkig rugaszkodó tárház összefoglaló szócikkeket is közöl, és bízvást mondható, hogy szenzációs minőségű és gazdagságú a képanyaga (noha a szerzőgárda és a műhely még többet szeretett volna). Az ismertetések társalkodó viszonyban vannak egymással, sokféleképp veti egyik a másikra kölcsönfényét. Akadnak újdonság értékű információk, a megszokottól eltérő, revelatív portrészövegezések. Ezer év eleven – lexikális – múzeuma a könyv. A könyv, amelynek a bevezetője is hangsúlyozza, hogy a terjedelemkorlátozásra kényszerített: nem lehet benne “mindenki”. Jó. De… De hogy egyetlen Somogyi se legyen benne (Somogyi József már, Somogyi Győző még nem? A velük rokon kaliberek általában nem maradtak ki). A 60. születésnapját ülő Váli Dezső összegző kiállítása után hányan keresik hiába az ő nevét…? Ha fe Lugossy László – szerencsére – bekerült, Wahorn Andrást mi száműzte? Nem a teljességet, hanem (akárcsak a bevezetésben hivatkozott, monumentális Enciklopédia-vállalkozás, a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon esetében) a válogatás relatív következetességét kérjük számon, a mielőbbi új kiadástól pótlásokat remélve. Ez nem pusztán a jelenkori anyagban kívánatos. S nem is olyan megfontolásból, hogy mondjuk Veress Miklós egy “játékvers”-ciklusa, a Babuszaszeswihákiáda 1-5. Banga Ferencet, Bukta Imrét, Szemethy Imrét, Szabados Árpádot és Swierkiewicz Róbertet egymás mellett rajzolja ritmusba-rímbe, lexikonunkból viszont Ba és Sze hiányzik, Bu, Sza és Swi meg benne van…
A szelektálás nem könnyű feladat. Más összefüggésben szembesült ezzel a Leonardo da Vinci Válogatott írásait (Typotex) közreadó Csorba F. László is. Krivácsi Anikó új fordításában sorakoztatja azt a töredéknyi, de becses anyagot, amelyet – olvassuk el az utószót és a jegyzeteket – a 7000 oldalnyi kincsből kiemelt. Önmagáról, Filozófia, Aforizmák, Anatómia, aztán: Orvostudomány, Repülés, Találmányok, Tájképfestészet, Bestiárium, Allegóriák, Próféciák: a mintegy három tucat terület kívülről, de logikusan kapta címkéjét-címét. A szemelvényesség – helyenként a szövegezés eredendő természete – folytán az epigrammatikusság, az aforisztikusság az egész könyvecskét uralja.
Leonardo velős okossága aligha meglepetés, bár szavainak pontossága – még tévedéseinek, hamis következtetéseinek súlya is – intő lehet. Váratlan viszont meséinek színfoltja – már ha valóban mesének nevezhetők ezek a röpke példázatok, melyek a Bibliáig vagy az antik morfondírozásokig visszavezethető bölcsességükkel hatnak. Íme az egyik: “A hangya egy szem kölest talált. Amikor a mag érezte, hogy megragadja őt a hangya, kiabálni kezdett: Ha szíves leszel hozzám és hagyod, hogy vágyam szerint megszülethessek, száz hozzám hasonlóval hálálom meg. És úgy is lett”. Hasonló a tó jegén elalvó, a jeget felolvasztó és megfulladó szamár, vagy a dió példája láttán magát irigyen “túltermő” barackfa esete is.
Az Európa Könyvkiadó Bart István által szerkesztett Mérleg sorozata megint kirukkolt egy érdekességgel. Umberto Eco Művészet és szépség a középkori esztétikában című nagyszabású tanulmánya (melyet Sz. Márton Ibolya ültetett át magyarra) abban az évtizedben – az 1980-as években – keletkezett, amikor az író-professzor intellektuális bestsellereiből, világsiker-regényeiből az első kettő is megjelent (A rózsa neve, 1980; A Foucault-inga, 1988). A “rózsa-krimi” és e szépségbölcselet részleges összefüggése eléggé nyilvánvaló és tanulságos. Eco műve időben kissé megelőzné – tárgyát, illetve az időrendet tekintve – Leonardó “szilánkjait”, amint ez akár a Typotex-újdonság Fény és árnyék fejezetecskéjének két lapját, valamint Eco könyvének A fény esztétikái című részét összevetve is érzékelhető. Valójában viszont nincs jelentősége ennek a temporális fontoskodásnak. Amit Leonardo tudott, azt nemigen lehet eltanulni: az a zseni megosztott magántulajdona, sugárzása. Amit azonban Eco tud, az – többek között – módszertanilag továbbgondolható. Nemhiába örvend nagy népszerűségnek nálunk is egy korai útmutatója, a Hogyan írjunk szakdolgozatot? Miközben őszinte elismeréssel – s a Szent Tamás-fejezetek esetében némi ajánlatos fenntartással – olvassuk középkori esztétikai kalandozásait, leginkább a kifejtés tisztasága és hatásossága ragad meg. Eco persze nem “szakdolgozatot” ír, hanem amolyan “székfoglalót”, ám ennek keretei között sem mond le a (nemes értelemben vett) poentírozásról és az idézetek igencsak taktikus megválasztásáról.
A munka szellemi főalakja akkor is Aquinói Szent Tamás, amikor nem róla, nem az életművében mutatkozó esztétikai problémáról (Eco egyik legkorábban: már kezdő huszonévesen felvett tudósi témájáról) esik szó. A várhatóan főleg egyetemista olvasóközönség körében alighanem a 2. fejezet: A középkor esztétikai érzékenysége (benne: A misztikusok; A gyűjtési szenvedély) és a 10. fejezet: Művészelméletek (benne: Az “ars” elmélete; Szabad művészetek és szolgai művészetek; A poétikák) csinál majd kedvet a továbbiakhoz.
Segédolvasmányként bizonyára Déry Tibornak sem jött volna rosszul az imént bemutatott könyv, amikor 1966-ban megjelent A kiközösítő című Szent Ambrus-parabolaregényét írta. A Sorsfordító évek X.-ben (Petőfi Irodalmi Múzeum) épp ennél a küszöbnél áll meg, hiszen dokumentumai: Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek (1957–1964). Természetesen a Déry Archívum legújabb kötetét is Botka Ferenc rendezte sajtó alá, régóta megszokott filológiai alaposságához ezúttal a lélekfejtés tapintatát is hozzáadva. Különleges feladat: 1957-ben a perbe fogott, hatvanhárom éves író a saját lelkét fejti (Lelkiismeret-vizsgálatot is papírra vet), és fejti ki kérdezői és bírái előtt, s ezt a nem mindig törések, megtörések és ellentmondások nélküli vállalkozást, mint írói hagyatékot kell értelmeznie és értékelnie a friss Toldy Ferenc-díjas tudósnak. Azt például, hogy Déry a születésnapján, október 18-án – fogságban – a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 40. évfordulójáról elmélkedik, József Attila-emléket hozva szóba. Botka nem zárja rövidre az írás miért?-jét; mérlegelhető ajánlatokat tesz, az olvasónak nyitja meg a morális teret.
A gyűjtemény az 1963-as esztendő anyagával főként a G. A. úr X-ben filológiáját gyarapítja (a regény címét mindenütt így kellene írni: az X után nincs pont). A Függelék filmforgatókönyvei messze túl is lendülnek az 1964-es határéven.
Mi van benne egy könyvben, és mi nincs…? Lapozzuk fel megint a Magyar Művészeti Kislexikont, a 128. és a 130. színes képtáblát. A Visegrádi Madonna orcájáról – a kisdedéről is – letörölte az idő a faragott vonásokat. Báthory András Madonnáján az arcvonások a teljes mimikátlanság épségében ragyognak. Mi a szebb. Amit látva látunk, vagy aminek a helyét az emlékét, a hiányát látjuk…?

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés