ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Első kötet

Első kötet

A kritika – sokszor az irodalomtörténet-írás is – általában a harmadik kötetig szentel megkülönböztetett figyelmet annak, hányadik állomásnál tart egy-egy szerző. A kutya állítólag úgy számolja a kölykeit: egy, kettő, sok. Az irodalmi recepciónak egy fokkal jobb a matematikai érzéke: első könyv, második könyv, harmadik könyv, ikszedik könyv. Külön fejezet a pályakezdés, a beavatás rituáléja. Újabb mozzanat a második kötet, mely – úgymond – „mindig nehezebb, mint az első”. S ha valóban, akkor a harmadik mű a második beköszönés, az „igazi” indulás. A többit – a negyediktől a századikig – már nem könnyű és nem fontos címkézni.
Természetesen van realitásuk e fenti megfigyeléseknek, közhellyé kopott vélekedéseknek. Az alább elemzendő művekről azonban – előzetes ismeretek híján – csak kevesen mondanák meg, hogy alkotójuk első könyveként hagyták el a nyomdát. Egy prózaíró, két költő: érett, kiforrott hangon szólal meg mindhárom, és – aligha orrolnak meg érte – mindegyikük sok évtizedes megkéséssel jelentkezik. Nem önmagához, hanem a szokásos „elsőkötetes kor”-hoz képest. Oláh Gábor hatvanhat éves (majdnem ötven esztendőn át követett hőse is ilyen korú), termékeny filmrendezői tevékenység áll mögötte, a rádiójáték-írással és a képzőművészettel is sikeresen próbálkozott. Falcsik Mari annyit közöl magáról, hogy „1956-ban született Budapesten”. Nemrég fedezte fel magában – nemrég fedezhették fel benne, rangos publikációk nyomán, olvasói is – a költőt. Erdődi Gábor a férfikor delelőjén jár, missziós műfordítói megszállottsága egy emberöltő óta hozza eredményeit (angol és orosz nyelvből). Lássuk hát – a sablonos fordulattal –, „miként tették le névjegyüket”.
Oláh Gábor: Ígéret (Tevan Kiadó).
Ritka gazdag, megragadóan érdekes, jól összefogott epikai anyag. „Szóiniciálés” bekezdéseinek sodrába az egyetlen nagy megszakítás, az I. és a II. fejezet sem feltétlenül kívánkozott. Az ígéret: a főalak, Péter mitologikus súlyú, jóserejű korai választása, amellyel (rádöbbenve, hogy Ágival őket egymásnak rendelte sors és végzet) ellentmondást nem tűrően egy egész életre kijelöli, megígéri, meghirdeti kettejük közösségét. Valóban párrá, majd családdá lesznek. Egymáshoz-tartozásukért áldozatokat is hoznak – sokkal többet mozognak azonban (érzelmileg) egymástól elfelé, mint egymás felé. Végeérhetetlen, lezárhatatlan külső kapcsolatok, gyógyíthatatlan érdek- és családi ellentétek, előre nem látott (a kissé megint a fátum által prezentált) események, gyermekeik önállósulása, testi-lelki létük megroppanása mind-mind az ifjúkori, sajátságos eljegyezkedés ellenében munkál. Mindez az 1938, illetve 1956 utáni „nagytörténelem” medencéjében. Oláh a külső valóság historizáló ábrázolását a minimumra szorítja, a hagyományos párbeszédeket pedig frappáns írástechnikai megoldással Péter belső monológjainak részévé téve elsősorban lélektani regényt, a 20.század második felébe szétáradó család- és fejlődéstörténetet nyújt. A helyenkénti misztikus színezettség okoz hajszálrepedéseket, s a látnivalóan részben önéletrajzi ihletettségű alkotás egyik-másik mellékszáláról is le lehetett volna mondani. A nem egy remek epizódot és nem egy élményteli (transzponált) dialógust nyújtó – és, ismétlem, roppant olvasmányos – regény egésze a 2003-as év prózai hozadékának kellemes meglepetése, mely remélhetőleg reklámkampány híján is elnyeri azt a figyelmet, amely az óriásplakátokon hirdetett (kitűnő vagy cseppet sem kitűnő) tavalyi pályakezdő regényeknek kijutott. Amit kapunk, valóban prózaírói debütálás, és nem a forgatókönyvírásban jártas filmrendező meseszövő-jelenetező rutinjának átültetése egy részben más műfaj keretei közé.
Falcsik Mari: Sanzon nehéz időkben (Magvető)
A cím tökéletes pontossággal jelöli meg azt a tónust, versalakot, amely az elegánsan rozsdálló küllemű kötetből a legerőteljesebben szól. Sanzonon ne a „könnyű műfaj” egy örökzöldjét értsük, hanem azt a lírai elköteleződést, költői magatartást, amelynek sok évszázados hagyománya van, főleg a francia poézisben. (Munkássága egy periódusában, némely hosszú soros, páros rímű versében Kormos István is beszélte ezt a hangot, párizsi clochard-kodása alatt és után. Nem hallottam, nem olvastam még, hogy Falcsikot Kormossal összehoznák – Kovács András Ferenccel, Parti Nagy Lajossal: nemzedéktársaival annál inkább, itt-ott nem is alaptalanul –, számomra azonban például az Asszony a naplementében előhívta a Vonszolnak piros delfinek dallamát, az egyik legismertebb Kormos-vallomás hullámzását.)
Falcsik Mari „a semmiből jött”, egy-két éve még a nevét se hallottuk, ám a költészetszakmát mesterien érti. Talán ezért is susmorogják – élőszóban inkább, mint nyomtatásban –, hogy megint egy (női) szerzői néven író költő játszik bújócskát. (Még akkor is, ha fénykép hitelesíti az alkotói arcot. Fénykép éppenséggel Csokonai Lili tizenhét hattyúk című könyvén is volt, aztán Csokonai Liliről mégis lehullott az Esterházy-lepel.) Egy bögre forral bor, esetleg különleges aromájú tea mellett nyárutói, még alig őszies miliőt párállnak a soraikat a finom, egyéni rímekkel sietve összecsengető, a jambustól elbűvölt, önsajnálat nélkül spleenes (egyben játékos) szövegek. A szó-vernisszázs, a rím-piktúra ilyen tipikus részleteket eredményez, efféle képeket állít ki (maradva az Asszony…-nál): „kertedben ér az alkony körül magas falak / bent háziszorgalomban sürgődő férfiak / léted már únt rutinnal jogot nyer általuk / ne bánkódj hát ha mállik a régi baby-look / ha őrködő figyelmed egy percre fellazul / nincs vész kirakva immár az egész nagy Pazl”.
A dalok, dalocskák, énekek és utóénekek: a kötet rövidjei sokkal jobbak a kötet (nem nagy számú) hosszúinál – (így a Casanova elmegy tömbjeinél).
Egy idő után a gyűjteményre ráterül a monotónia, s egyre inkább a gördülékeny forma – s csak az – a közlendő. Persze ki ostorozna egy festőt, amiért kék korszakában csupa kéket fest? Itt inkább az a gond – a kellemes és ígéretes benyomás, a textus zsongása ellenére –, hogy a költő sokszor csak erőltetetten talál tárgyat, közlendőt a verslábak, a rímtalpacskák alá.
Erdődi Gábor: Holdudvarlás (Új Mandátum Könyvkiadó).
A szerkezet az úr, az ellenpontozó szerkezet. Egy ciklusnyi válogatás 1993 (1994/2003) átszellemült szerelmes verseiből – és hasonló összeállítás egy másik múzsa ihlette, 2002-2003-as opusokból. Nem érdemes firtatni, hogy a lírikus Erdődi mit kamatoztatott a műfordító Erdődi tapasztalataiból. A ráámulónak – s nem beteljesülőnek – érződő (a nőalakokat néven nevező) két nagy élmény epigrammatikus és epitáfiumos kis ötvösmunkákat termett. A klasszikus zenével való kapcsolódásuk tucatszor tucatnyi helyről kitetszik. A poentírozó-fraspírozó hajlandóság fagyöngye néha megüli a tarnak szánt verságakat. Az első sorozat a nemesebb, tán azért is, mert a második túl sokat bíz a Júlia név kultúra- és irodalomtörténetére (ugyanez a Tímeával kevésbé történhetne, s kevésbé is történik). A legérdekesebb motívum a férfi- és a női szerep versbeli felcserélése (A teherbe ejtett férfi monológja stb.).
Hold és Nap testvériesülése és ütközése oly lényegi alapmotívum – és archetoposz –, hogy a szerelmi poézis egy-két emlékkönyv-líra színtű melléfogását is eltakarja fényárnyával. Az Epilógus – a két ciklus „felett” – így morfondírozik: „Íme: a Hold s a Nap egyébként illúzió Csupán a vers marad – A többi: elfolyó

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés