ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Kerti asztal

Kerti asztal


Gyerekkoromban, G.-n nagy eseménynek számított a családi fényképezés. Nem is került rá sor, csak két-három évente. Kevéssé díszes dobozokból bújtak elő a kártyaként viselkedő, kemény fotográfiák. Nagyapám kevergette is őket; néhányszor sosem akart kommentárt fűzni, emlékezést illeszteni. A lugasban ültünk, tépkedtük és eszegettük a vadsóskának nevezett, fanyar zöld leveleket. A magas deszkaasztal, egész napi gombfoci-terepünk hatalmas, fényképekkel kirakott térképpé változott ezekre az alkonyatokra. A fényírdákban készült régi felvételek azóta is izgatnak, rengeteget be is kereteztettem a maradékból, olyat is, amelyen egyik barna alakot sem ismerem föl, nem tudom megnevezni.
A Mai Manó fotográfiái című albumot, az Ab Ovo Kiadó és a Magyar Fotográfiai Múzeum újdonságát lapozgatva ugyancsak ez a szenvedély kapott el. Nádas Péter írta a bevezetést: maga is rengeteget fotografál, jelentetett meg „fénykép-könyveket”, Évkönyvének prózáját saját képei kísérték (az egyiken, szinte „pilinszkysen”, kerti szék, asztal, „kinnfeledt nyugágy”). Mély empátiával szól arról, hogy „a megörökített személyek pszichikus realitása és az egész műtermi fényképezkedés rég halott”… Nem tudom eldönteni, Mai Manó a legjobb volt-e céhének 1890 körüli nagy mezőnyében, vagy e beállított és kulisszás felvételek az idő új rétegeződései, a változó ízlés, a nosztalgia (a technikai tökéletesedés és tomboló kiszínesedés) folytán mutatkoznak kiválónak. Szinte mindegy, hogy egy képen Szerb Antal atyját lehet azonosítani, a legtöbbön viszont messziek, idegenek az arcok. Mégis mintha „helyet cserélhetne”, akit néznek és aki néz; s Kossuth Lajos 1894-es temetése – ma van.
A remek Mai-tanulmány szakszövegét Kincses Károlynak köszönhetjük. Szavai legalább annyira szólnak az egykori formájába úgy-ahogy visszaépülő budapesti Mai Manó-házért, mint amennyire egy legendás fotografusról, közéleti elkötelezettségű szakmaszervezőről szólnak.
Impozáns kiadvány a Nyárdélutáni Hold Rómában (Stádium). Megjelölése szerint: Versek és Gí fotói Itáliáról. Gí: Lökös Margit, Kárpáti Kamil felsége. A versek tekintélyes – és itt legautentikusabban megszólaló – része Kárpáti Kamil tollából való. Ő a híd-ember: rajta kívül tíz klasszikusunk olaszhoni költeményeit olvassuk, illetve öt olyan fiatalét, akik a Stádium műhelyéhez kötődnek.
Az itáliai elményidézés (összességében: három életesztendő!) képei nem illuzionálják a fotózás hőskorát. Közelebbi múltját sem. E művek – művek valóban – a maguk idejéből, a 20. század utolsó harmada tájékáról elevenednek meg (egy-egy felvételen az alkotó és költő-társa is). A kötetben (melyet a „titokzatos” Katia Berlanda szerkesztett) Gí ihletett eligazításai történelmi és személyes kapukat is megnyitnak. Szembeszökő, hogy a főleg város- és szobormű-ábrázolásokon az árnyék az uralkodó elem. Ami jelenvaló, az is múltában, tűntében él. A szükségképp kontrasztos színkezelés egyben tartózkodó, bölcselő is. A képek ujjongásra és alázatra is készek. Kárpáti Kamil e helyet csak töredékesen álló, ám monumentálisan ható „olaszvers”-korpusza a himnizáló hangtól a groteszkumig táncoltatja a kavalkádot. Babits, Illyés (és a Khárom ladikja hullámverésében az itt nem szereplő Tandori „válaszverse” is), Márai, Jékely s mások, ne tagadjuk, mellékfigurák a domináns alkotókettőshöz képest – viszont a kötetkompozíció, a városról városra, tájról tájra, hangulatról hangulatra járás erősen kedvez a ciklusokban természetesebben, otthonosabban, ismerősebben szerepeltetett fiataloknak.
Közülük nem egynek mostanában adta ki bemutatkozó gyűjteményét a Stádium. Follinus Annáét is, Nélkülem élek címmel. A tizenkilenc éves szerző még gimnazista. Önképére, érettségére rávall Átmegyek című négysorosa: „Hosszú évek óta, / mikor gyermeknek látszom, / csak játszom, / hogy még az vagyok”. Az önmeghatározás, az énkeresés, a vitázó vállalás érdekes-szép dokumentuma, hogy a költő e lapokon „verset vált” a nála kissé idősebb, szintén Stádium-köri Nagy Cilivel.
A pályakezdés jellegzetes mű címei: a visszaidézett gyerekkor; Álmodlak. Öröm; Magam társa; Egyedüllét. A tárgyban fokozott érzékenység, a tárgykezelésben a cizellálás (különösen az időmértékes fuvallatok) iránti késztetés tűnik fel. A világba és a világművészetbe való utazás előnyösen tágítja a kissé zárt és szokványos terrénumot, amelynek mély bánatát az édesapa-gyászoló Átlényegülsz értem sorozat osztja meg az olvasóval.
Kárpáti Kamil – egy Rátkay Endre-festményrészlet szuggesztív borítójával – kecses novelláskötetet is kiadott a minap a Stádiumnál: Életem legnagyobb szarvasbogara. Az időütköztető, tartózkodóan vallomásos, lendületesen fikciós történetek úgy tartoznak egybe, mint a trikolór három színe: a ráérzés varrja össze őket egy szövetté. A középre helyezett címadó mű nagyszabású lélektani analízis a hivatását, úgymond, nem szerető öreg tanárról; a nyitó Próbaakasztás címével is kivallja fekete historikusságát; az ötvenhét hét – a szám-szókapcsolatot megfejtve – a legközelebb merészkedik a mindhárom textusban sürdögő, de méltósággal kikosarazott kérőhöz: a halálhoz.
Medúza-mondatok úsznak a három írás tükrében. Ki kell emelje őket a szem a nemes áttetszőségből. „Mikor az ember élete már ráfér egy kerti asztalra”: mintha ebben a (nyelvileg tökéletesen megragadott) pillanatban peregnének le azok a megszaggatott, értelmezett, hűvös lírával csipkézett eseménysorok, melyek epikai fordulatokban sem szűkölködnek, noha a jellemrajz sokkal fontosabb a sodrásnál.
Tematikusan nincs különösebb kapcsolódás e novellahármas és Gí vershívó fényképkönyve között, azonban érdemes a két kötetet felváltva birtokba venni: Itáliának a vele virtuálisan egyidejű tegnapi-mai Magyarországhoz is van szava, tere, színe, távlata.
Hárs Ernő válogatott műfordításainak II. tomuszát Árnyak a barlang falán címmel adta közre (Eötvös József Könyvkiadó), s ezzel még markánsabbá vált napjaink egyik legnagyobb szabású költészettolmácsoló ceuvre-je. A műfordításelméleti és önéletrajzi vonatkozású Utószó jó kalauz e sűrűn nyomtatott háromszázötven nagy oldalhoz. Egyik-másik „befogadott” költemény magyar sorait még bizonyára lehetne csiszolni, de összességében a Szabó Lőrinc-i fordításeszmény diadala ez a foglalat (hasonló című, 1983-ban publikált előzményével, valamint Hárs Ernő önálló könyvekben fényeskedő hatalmas vállalkozásaival együtt).
A csemegéző versbarát kontinensek lírája szerint haladhat. A régi és az új egyensúlyát élvezve talán először szembesülhet a költő Friedrich Dürrenmatt-tal; ámulhat Ibéria eddig kevéssé ismert poétáinak termésén; valószínűleg „pionírként” tehet nagyobb utat a költészet Afrikájában.
Nagyszerűen kamatozhat az összevető olvasási szisztéma, mivel a fáradhatatlan Hárs Ernő sokszor lefordított remekeknek is új arcot ad. Nála Paul Verlaine Chanson d’automne-ja: Őszi dal, s így kezdődik: „Mély, zokogó / hegedűszó / kel az őszben, / szívemre bú / száll szomorú / dala közben”. Johann Wolfgang Goethétől a Wanderers Nachtlied is változott sötét ragyogással költözik a Vándor éji dala alaposan megrakott magyar tárlójába.
Ki ne választana kedvenc verseket a fordító, a tevékenységét szakmai és erkölcsi küldetésként felfogó, maximalista Hárs Ernő kincsestárából? Magam a kevés orosz és a sok olasz poéta között hintázom, vélve, e szövegek esetében az eredeti híján is jobban belelátok a műfordítói műhely nehézségeibe és bravúrjaiba. Amely szerzőkről van az itthoni lexikonokba, irodalomtörténetekbe nyomtatott fénykép, azoknak fizimiskáját „hozzánézem” a fordításokhoz. Ez a „portré-játék” ugyan lelassítja – ám jótékonyan tovább mélyíti, lélekutazássá avatja a „barlangi” sétát.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés