ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Könyvszüret

KÖNYVSZÜRET

Valahogy elszalasztottam a Kortárs augusztusi számát, de elég a véletlen találkozás, hogy az ebben a lapszámban publikáló jeles poéta, Szigeti Lajos kezembe nyomja fénymásolt verseit. “Nem a bor beszél belőlem. / Ha borban az igazság, /cégére nem vagyok – olvassuk a Borpecsétes írás soraiban. – Versem kifakad, mint a szőlőszem, / ahogy napszúrást kapott. / Hadd forrjon a hegy leve, / kicsinye: alma-, füge-, meggy-, / e minőségben nincs hamis”.
A nyárvég, a koraősz arra indít sok olvasót – folyóirat-szerkesztőket is –, hogy a lehetséges számú, vagyis végtelen irodalmi tárgyak közül a szüretre jobban koncentráljon (elégséges példa a Napút közelmúltbeli, 6. Száma, mely a “borgyöngyök” tiszteletének szentelte magát). A hat hete zárult 30. Tokaji Írótábor pedig az ünnepi alkalomból a lehető legtermészetesebb mozdulattal (és komoly szellemi és anyagi tőkebefektetéssel9 nyújtotta át három évtizede hű látogatóinak és a hazai olvasóközönségnek a Tokaj a magyar irodalomban című, Sturm László által szerkesztett szépirodalmi és tanulmánygyűjteményt (Felsőmagyarország Kiadó). Ezt 2000-ben már igen szép sikerrel előzte meg a Tokaj a világirodalomban című opusz.
Csillag István, Alexa Károly, Géczi János, Csoma Zsigmond és Balogh F. András tanulmányainak bemutatása – főleg Géczi trópus-vizsgálatának nagyvonalúsága – külön recenziót kérne, a vers- és prózaszemelvények bősége pedig egyenesen zavarba ejt. A szerkesztő nem csupán bizonyos művek elejtett szavait sorakoztatja, amelyekben több-kevesebb véletlenszerűséggel a tájegységre és a tokajira is esik utalás. A legtöbb műben és fragmentumban funkcionális szerep jut a megverselt bornak, borvidéknek, a bor filozófiájának. Aligha véletlen, hogy Csokonai Vitéz Mihálytól, Szemere Miklóstól, Krúdy Gyulától és Hegyaljai Kiss Gézától kerülhetett a legtöbb textus a könyvbe. Nem egészen egyenrangú nevek, de együttállásukhoz nem szükséges magyarázat. (Megtisztelő, hogy a jelenig szaladó, okos és sokszínű válogatás e sorok írójától is beemelt egy paródiaverset – de bizony magam helyett szívesen ajánlottam volna például Petrőczi Éva Tokaj, 1981. augusztus című költeményét, még ha más is a hangfekvése.)
Buda Attila fáradozásának, a Bíbor Kiadó segítőkészségének köszönhetően napvilágot látott A Tokaji Írótábor a sajtó tükrében című adattár is, az 1972 és 2001 közötti, a tábor munkájához kötődő írásművek bibliográfiája. Ez a kötet források sorolásával, dokumentumokkal és bő fényképanyaggal írja az egyik leghuzamosabb magyarországi irodalmi megmozdulás történetét – a bibliográfia teljes elfogulatlanságából, tárgyilagosságából következően a lehető legpontosabban, s persze csak “virtuálisan”, hiszen végre valakinek ezt a 904 tételt (meg ami ide nem is fért be) “össze kellene olvasnia”, hogy – valamely kegyes irodalom- és borbarát jótékonyságából csurranó ösztöndíj segítségével – megírja a tokaji “gyülekezet” változatos, nem ritkán kritikával is illethető, egészében pedig az utóbbi harminc év magyar irodalmára és közéletiségére is rávalló történetét.
Fecske Csaba sokszor volt résztvevője – szerencsére az idén is – a tokaji írótábornak. Ha az egészsége nem is szolgál úgy, ahogyan az egy ötvennégy éves “ifjonc” esetében illene, a közösségnek mindig ő az egyik mókamestere, legkedvesebb tagja. Minap publikált Jeölni tűntömet című – az 1975 és 2000 közötti termés javát betakarító – verseskönyve (Felsőmagyarország Kiadó – Szépírás Kiadó; tehát míg eddigi miskolci könyves műhelyek újdonságairól szóltunk, most egy szolnoki és társul) is teret enged a derűnek (már megint a személyes érintettség…: Fecske költő úr az enyémet is beiktatta a Vidám sírversek ciklusába; de hát így egy kötetnyi sírverset), ám – hogy kikeveredjünk most már ebből a sokféle futó mondatból – az elégikus tónust érvényesíti a legkitartóbban. Nem lenne nehéz kinyomozni, hogy líránk mely ágán helyezkednek el Fecske Csaba munkásságának előzményei, s ha az őt ért hatásokat elsősorban a népi szóval, a népi irodalom körével és közeles múltjával-jelenével írnánk le, nem vétkeznénk nagyot. Csak hát Fecske Csaba a közvetlen természetmegfigyelésből elvonatkoztatott-mataforizált versei, a mesterek ihletését kamatoztató művei általában nem esnek a túlzottan is hagyományőrző vagy tisztelgő formakövetés végül csupán variációkat, s nem új értékeket hozó hibájába. Nem pusztán a központozás elhagyásával tud megbolondítani költeményeket. Nála észjárás is az a nyelvi-szerkezeti polivalencia, amely szövegeinek kémiájában érvényesül. Más-más módon eléggé meglepő – alakításában pedig újszerű – a Mint a Rama margarin, a Karácsony kész röhej, a Mutáló őszi nap, A palimadár éneke, a Fals poetica, Az időgondozóban. Az eltérő értékek és nyelvi vonatkozások összeszikráztatásának készsége varázsolja elevenné e lírát, melyben a Se élő se holt érzülete diktálja a toll futását vagy döcögését, az uralkodó élmény pedig alighanem az az aszinkronitás, mely a vershős és kora (negyedszázada) közt fennáll, bekebelezve azt a diszharmóniát, mely a versek beszélője és a költészet nyelvén elbeszélt mindennapok között feszül. A szonett – Vadszonett, a szerelem… – a Szerelem korcs kiskutya; Anyegin levele elkallódott, az Egészbe mindenhol – mintha magát tudhatná egésznek – benyomul a töredék. Isten megszólítása vagy lényének körülírása fontos tárgy e versekben. Ahogy a Jó nekem itt indít és zár: “Ó Uram jó nekem itt / néha még jó a rossz is / amiről azt hittem örökkévaló / íme máris szertefoszlik // Uram hiszen te jól tudod / mily gyarló és esendő vagyok / bár törekszem nagyon a jóra / a rossz mindig legyőzi bennem a jót”; “már nem vagyok egészen itt / áttűnök csupán mint fény a résen / ugye nem volt hiába semmi / nem volt hasztalan szenvedésem”.
A szerkesztő, Szondi György és a Masszi Kiadó nagy vállalkozása a Bronzpillák (Az új bolgár líra 125 éve) közrebocsátása (az említett Napút-szám is őket dicséri). A forma, a “könyvszüret” kedvéért ennek lapozását is kezdhetjük mondjuk az 1944-ben elhunyt Kirill Hrisztov Nőt és bort! című művével (hogy a várt téma helyett az énkeresés hazafias színezetű költészetét találjuk!), vagy az 1943-ban mindössze huszonnégy évesen távozott Alekszander Vutimszki A részegesével, melyben a figura – “Korhely, akinek rég senkije sincsen” – a 20. Századi magányosság emblematikus megtestesítőjeként szinte szakralizálódik.
Csapongva kell olvasni ezt a nagy műgonddal és sok arányító latolgatással szerkesztett antológiát. Nem egészen igaz az a közhiedelem, hogy nálunk nem ismerik a bolgár lírát. Nagy László vaskos kötetnyi fordítása, a Kilencek költőcsoport egyes tagjainak részben az ő nyomdokain járó magyarításai, Fodor András és nemzedéke küldetéstudata, s természetesen Szondi áldásos munkája nyomán, azt hiszem, éppenséggel valamelyest jobban ismerjük ezt a terrénumot, mint mondjuk a szlovák poézist. De ilyen gyűjteményekből egyre újak és újak kellenének! Hiszen az 1900 körüli bolgár szimbolizmus itt szembeszökő felértékelődéséhez hasonlóan nyilván más periódusok is intenzívebb felfedezésre várnak; a szerkesztő saját költői énjét is mintegy képviselő és megszólaltató bolgár költők és versek is azt sejtetik, hogy ez a szép bujtatott szándék még tágabb teret is kérhetne; az ezredforduló bolgár költészetének még nagyobb terjedelem juthatna; a magyar-bolgár, bolgár-magyar “verslevelezés” – mely az 1885 és 1943 között élt Emanuil Popdimitrov Óda Magyarországhoz –versének már a címében is mutatkozik – ugyancsak gyarapodhatna; és növekedhetne a száma az olyan, magyar nyelven is hozzáférhető kardinális kompozícióknak, mint amilyen a 2001-ben negyvennégy évesen elhunyt Georgi Rupcsev Tybalt halála című vallomása (Szondi bevallva-bevallatlanul részint e mű érdekében is készítette az antológiát, erre futtatva ki az anyagot). Igen jó, hogy a kötet gondozója a Tartalomban a költők arcképét is elhelyezte: megpróbálhatunk karaktereket, sorsokat képzelni a művek mögé.
Kissé keresett című és szövegezésű Szondi Utószava, a Dalol, dadog – de a lényeget summázza. A dalolásról sokszor csak dadogunk, a dadogás is lehet dalolás – alakilag is összejátszik a két véglet, s ennek nem a szüretben, a borban kell keresni a magyarázatát…

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalSzókimondókaKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés