ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Nano Objekt

Nano Objekt

Lélektani megfigyelésekben gazdag, dús epikumú, egyéni stíluskarakterű regények találkoznak össze ezúttal. Mindhárom roppant határozott mozdulatokkal nyitja meg az utat önmaga felé, ám uralkodó alkotásbeli szólamaik oly szerves részei a matériának, oly nélkülözhetetlenül sajátjai az eseménysornak, hogy a prózatechnika nem fitogtatja, hanem érvényesíti sajátszerűségeit.
Az 1967-ben született osztrák író, Peter Truschner 2001-ben megjelent regényének – Kígyógyerek – a sikerével érte el az Európai Elsőregényes Írók Fesztiválján való jelenlétet. A könyv immár a Magus Kiadó Tempera sorozatában is hozzáférhető. Adamik Lajos fordítása az első mondattól felveszi az eredeti szöveg lélegzetének ritmusát, azt az egyenletes – emlékező, narratív, kommentáló és summázó – beszédmódot, amely szinte teljesen mellőzi a dialógusokat, s a fiatalkorból a felnőttkorba érkezett, számvető történetmondó önéletrajzi krónikáját a teljes beleélés mellett az elemelkedés gesztusaival is felvértezi. Ha a kitárulkozás, a személyes múltidézés, a gyerek- és kamaszidő pásztázó újraelevenítése lehet objektív, akkor Truschner textusa az.
A Schlangenkind meghatározó közelítésformája a titkos rápillantás, a véletlenszerű belelátás – egyszóval az akart vagy akaratlan meglesés. Az anyai nagyszüleiről és az édesanyjáról roppant erős impulzusokat őrző elbeszélő az alkalmiság résein át ismeri meg azt a világot, amelyben a nagyapa az elemi ember, a családi létezés, az otthoni mitológia ősforrása. A tárgyilagos megítélés vajmi kevés jót, érdemet találna magán- és közszerepléseiben. Totális érzéketlensége, politikai silánysága, testi állatiassága ellenére –a teremtés egészét semmibe vevő szuverenitása folytán – olyan adottságok halmaza ez öreg(edő) férfi, akit – s idáig már a második oldalon eljutunk – unokája példaképül is választhatna (hogy mennyire nem – nem csak – a „gyerekszem” őrzi a múlt képeit, azt jelezheti, hogy a példaság problémáját azonnal mérlegeli a mű). „Nagyapámra egy nap úgy zuhant rá az élet, mint légyre egy csepp gyanta. Aki ismerte, megesküdött rá: a gyantában is úgy mozog, mintha mi sem történt volna”: a regény legelső mondatának felütése piros nyíllal jelöli ki e próza menetét, egészen addig, hogy a szöveg emlékezőjét lesik meg, korai szexuális extázisa közben. Ekkorra már ő annyi minden kikémlelt, hogy elviseli a tettenérést. (Gonoszság nélküli) lesekvéseinek egyike volt a meztelen nagyanya fürkészése. A testi vonatkozásokkal nem takarékoskodó – noha mértéktartó – Kígyógyerek legszebb részleteinek egyike, ahogy a nagyanya egyszerre takarja, s mintegy megosztani is szeretné a fizikumát a gyermekkel.
A túl fülledtnek, kissé periferikusnak ígérkező belső családi élet hamar kitágul a regényben; az „intra-„ és az „extra-„ eseményegyüttes egymást arányosan kiegészítve mozgatja és érleli megélőjét. Sikerült munka Peter Truschneré, specifikumaiból azok is elvonhatnak különféle tudásokat – az esztétikai élményszerzés közepette –, akik merőben más tapasztalatokkal indultak az életbe.
Mohás Lívia Jessze fája című regénye (Argumentum) elsősorban azzal alapozta meg a maga kiválóságát, hogy kikövetelte a lényegében mindvégig jelen idejű előadásmódot. Eben a folyamatos jelenben három-négy esztendőre koncentrálódik a legalább húsz évben tájékozódó, egyben egy vagy két emberöltőnyit bejáró, s egészében több évszázados háttérrel rendelkező (a sűrítést és az idézést is mesterien alkalmazó) alkotás. A legbelső kör évei 1956 körül gyűrűznek, ezt övezi 1945 körképe, s így tovább, a nem ok nélkül – magyarázó érvénnyel – felködlő régmúltig. (Nem feltétlenül a számítógépen történő írás adományaként könyvelhető el, hogy különböző betűtípusokkal nyomtatott bekezdések nyernek sokrétű funkciót abban a mozaikjátékban, amellyel a regénybeli mater familias, s mellette főleg a kisebbik lány sorsrajzát „rakja ki” – különféle személyiség-megítéléseket próbálgatva – az olvasó.)
Bár egyetemi vizsgán már hallottam „feminista regényként” interpretálni Mohás Lívia új munkáját, ezt a vélekedést leszűkítőnek kell gondolnunk. Némi igazság persze van benne. Nézzünk csak pár kései mondatot, az „elesetten, csonttalan testtel vénülő rongybaba”: az anya, Marcsóka szenvedéstörténetének mélypontjáról: „Sándor… hajnalban telefonál a szomszédba, megkapta a táviratot és a levelet, azt mondja, megrendelte a mentőautót, indul Marcsóért a bolondok házába, hazaviszi, ő akar kínlódni, ne a lány kínlódjon, mondja az apa. Akkor ez a két férfi, Sándor meg a bajnok, egyébként mindkét férfi faszari, de ebben a percben ez nem fontos, mindketten belépnek a lány lelkének legbenső zugába. Benn is maradnak. Ez lett a férfiak becsülete, ez a támaszadás”. (A mű megjelenése óta már várakozón vehettük hírül, hogy a bajnok– a lány férje – egy újabb regény főalakja lesz. Tény, hogy az ő figurájában sok „tartalék” maradt, míg másokat teljes térhez engedett a könyv ökonómiája.)
A Jessze fája mint lepréselt családregény: sodró olvasmány. Egyszer-egyszer korlátozhatná pontoskodásait a szöveg. „amikor a Fő úr, azaz a plébános, a Főtisztelendő úr…”: ha valaki a második két értelmező elem híján nem értené az önmagában sokkal expresszívebb „Fő úr” kifejezést, pár sor után az is rálelne a „megfejtésre”. Az ilyen (vagy a kéretlenül kifejtő) túlírás azonban ritka. Angyal vigyázta Mohás Lívia kezét: talán mind között ez a legjobb alkotása. Az angyal – a regényben is megemlített gyöngyöspatai oltárról érkezve –, kép formájában nemegyszer ott lebeg a papíroson (a címlapon, a hátsó borítón, a fejezetek végén), egy olyan könyvben, mely a címbeli bibliai motívumnak magasrendű világi, jelenbeli értelmet ad.
Pályi András Megérkezés című regénye (Kalligram) a beszélés/beszéltetés egy ritka (noha a világirodalomban nem ismeretlen, de itt merőben egyedi) fogását aknázza ki (egészen az utolsó fejezet váltásáig). Elmondhatnám – leginkább az oly suta „áttávolítás” szakkifejezést kölcsönözve –, miben is áll az én-beszédű szövegezésnek az az izgató közvetettsége, amely a gondolatfolyamot szervezi, mederben tartja (pedig 1930 és 1990 eredés- és torkolatpontjai, szakadékos partok között kell haladnia, a magyar és a „nagy” történelemnek minden évtizedben legalább egy kulcseseményét érintve). Mivel a 314 nyomtatott oldal csak a 304.lapon leplezi le magát, illendőbb – és elegendő is – csak annyit jelezni: éppen a hatalmas mondatok jó, követhető ritmusába kiterjeszkedő prózatechnika megsejteti a (nem türelmetlen) befogadóval – kivel a 9., kivel a 47., kivel a 303.oldalon –, mely létpillanatban, létszférában lépünk be Baróti Dániel, a külügyi diplomata élettörténetének kapuján.
A cím sokértelműsége is tanakodásra ad alkalmat. A főhős érkezik meg – tudáshoz? Felismeréshez? Istenhez? Mindezek hiányához? –, vagy hozzá, nála, benne érkezik meg a test, a lélek, vagy valamely ezeken kívülinek a jele? Az erős (néha kissé egyszerűsített vagy elmosott) történelmi, politikai-ideológiai kötődések fölé nő a megérkezés-misztérium metafizikája.
Keserű Ilona két festményét használta fel a borítóhoz Hrapka Tibor könyvtervező. Ezek az érzéki, behatoló-kifolyó hullámvonalak – a festőnő „csigolya”- és „ív-ábrázolásainak emlékeivel – értelmezően segítik az olvasást. Ahogy e színfoltok és vonalak az anyagiban a nem anyagit tárják fel, úgy képes Pályi András a legnyersebb testi leírásokat a test feletti, a nem testi szolgálatába rendelni. Baróti ifjúságától kezdve aktusszerűen veszi birtokba az életet (vagy fordítva: az élet – események, eszmék vagy személyek által – aktusszerűen igázza le őt). A Megérkezésben az is szeretkezés, ami nem az (vagy, megint, fordítva: a szöveg ugyan nem tudhat – és nem is akar – dezerotizálttá válni, ám a szeretkezések mindegyike nem fiziológia eseményként is értelmezhető).
Ha a művet a rendszervált(oz)ás eddigi talán legjobb regényének nevezzük, óhatatlanul a transzcendáló lélekkrónikát vetjük háttérbe, a pszichologizálás mikroklímájába avatkozunk bele. Az én – és annak nyilvánossága: a sors és a történelem nem választható el egymástól. Valószínű, hogy bármely epikai konstrukció csak akkor érkezik meg önmagához, ha rendelkezik ezzel a vonással, adománnyal. Dolgozik, hat a nano objekt, melyről Mohás Lívia ír.
A test egyik mezőjéből a másikba áttolódó, áttolható, mikro ezredrésznél kisebb anyag, amely képes „áthatolni, vándorolni az erek és szövetek falán, egyik szervből a másikba” – s tán az én-ből a nem én-be is.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés