Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Tarján Tamásról

Tarján Tamás

(Budapest, 1949) irodalomtörténész, kritikus. 1973-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen néprajzból muzeológusi, magyar nyelv és irodalomból tanári oklevelet szerzett. 1973-tól az egyetem 20. századi magyar irodalmi tanszékén tanít. Szerkesztőként, rovatgazdaként a Látóhatár, a Könyvvilág, az Iskolakultúra és az Irodalomtörténet című folyóiratoknál tevékenykedett 1972 és 2007 között. Tizenhat évig dramaturgként dolgozott két fővárosi és négy vidéki színházban. Számos rádió- és televízióműsorban működött közre, rendszeres színikritikai munkát folytat. Harminchárom kötete jelent meg (hét Reményi József Tamással mint társszerzővel). 1986-ban József Attila-, 1993-ban Nagy Lajos-, 1995-ben Literatúra-, 1997-ben Komlós Aladár-, 2005-ben Bárka-, 2008-ban Virág F. Éva-díjat kapott.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés