Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Csibi
tűzoltó lesz
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Csibi<br>tűzoltó lesz
Vegyesváltó

Vegyesváltó

Az olimpiai közvetítések – amikor e sorok a papírra kerülnek, az ötödik napnál tartunk – nem kifejezetten kedveznek a könyvszemle írásának. A magamfajta sportőrült az íjászat vagy a női gyeplabda selejtezőiről sem szeret lemaradni, s adattárainak folyamatos kiegészítése céljából tizenkét-tizennégy órán át tapad azokra a forrásokra, amelyekből ismereteit beszerezheti. Olvasásra – vagy ezúttal inkább a nyáron olvasottak egy részének újragondolására – éjszaka jut idő.
A „vegyesváltó” eleje, első három kötete nem is olyan vegyes. Sőt, a sporthasonlatot cifrázva Lévai Balázs világirodalmi beszélgetéseinek gyűjteménye, a televíziós műsorcímként oly jó csengésűvé lett
Bestseller
(Európa) író-világhírességei „egymásnak adják a stafétabotot”. A José Saramago, Helen Fielding, John Updike, Mario Vargas Ilona, Harold Pinter, Michael Cunningham, Paul Auster, Orhan Pamuk, Ljudmila Ulickaja, Paulo Cuelho, Alessando Baricco és Martin Walser műhelyében készített beszélgetések bőséges adjusztációt kaptak. Esterházy Péter előszavának és a dicsérő tévékritikák részleteinek köszönhetően. A korábban a képernyőn látottakhoz képest a nyomtatott forma kissé slampos: feszesebb szerkesztést kért volna, s a forgatási naplók is lehetnének takarékosabbak. Ennek ellenére megnyerő összeállítás a Bestseller, s le a kalappal Lévai ismeretanyaga, riporteri készsége, fáradhatatlansága előtt. „…Bridget Jonestól repülünk Nyúl úrhoz”, áll az egyik beszámolóban, s ez a félsor is rávilágít a dialógusok (s az alkotók, alkotások) sokféleségére, valamint arra a társalgó hangra, amelyet Lévai Balázs megszólítottjaihoz hasonlóan a könyv forgatói is nyilván honorálnak.
A következő két „váltótag” is Európa-újdonság, s ahogy az iménti mű több szereplőjének, úgy e két szerzőnek is „jósolható” potenciális irodalmi Nobel-díj (Saramagónak, tudjuk, már megvan). Slawomir Mrožek
Hazatérésem naplója
című könyve (aligha a fordító, Murányi Beatrix munkája miatt) kissé sótlan – vagy csupán elüt a Mrožektől régebben megszokott hangvételtől (a tárgy jellege folytán is)? Az író maga figyelmeztet az idők és a hangok változására: „Negyven éve annak, hogy szert tettem az abszurdspecialista hírnevére, és azóta annak is tartanak. Bizonyára joggal. De hadd említsem meg, hogy a mai helyzet nem ugyanaz, mint a negyven évvel ezelőtti”. A Mexikó című első, valamint a Krakkó című második (sokkal terjedelmesebb) fejezet kis írásainak, elmélkedéseinek egymásra olvasása rámutat a szűkszavúság, a dísztelenség értelmére. Mrožek gondolatai a hazatelepülés közepette a kétséges remény és a magát alig felfedő távlat körül forognak. Realitás, racionalitás e lapokon nagyobb úr, mint az abszurd, s igen érdekesek a nyílt és fejlett álommotívumok (így az örök életű nyúlról, „aki” persze nem vethető össze Updike Nyúl ragadványnevű, immár halott hősével).
Umberto Eco
La Mancha és Bábel között
címmel szól az Irodalomról (a rá- és felhangolt fordítók: Barna Imre és Gecser Ottó). Nem haszontalan a könyvet „visszafelé”, a Hogyan írok? című utolsó esszétanulmány felől áttekinteni. Igaz, Eco írói énje akkor is jelen van, ha valamely „kartárs” a főalak. Borges, én és a hatásiszony, mondja az egyik cím is. A poentírozó ego szívesen túloz („Borges például mindenről írt. Nincs olyan kultúrtörténeti téma, amelyet Borges legalább egy futó pillanatig ne érintett volna”), teóriáit azonban nem viszi ki sem a metaforák, sem a hatásvadász fordulatok literátus piacára. Példás az alkalmi írások egymáshoz igazítása, egyes – makacsul ismételt – hipotézisek és konklúziók mérlegelése. Eco, aki egyik könyvével köztudottan a szakdolgozatíráshoz nyújtott segítséget (és gúnyolódott egy kicsit a disszertáció műfaján), most is főleg az igényes diákság érdeklődésére számíthat személyiségrajzokat, műelemzéseket és nagyívű eszmefuttatásokat egyként tartalmazó művével.
A „váltót” a negyedik könyv, a Fekete Sas prezentációja teszi valóban „vegyessé”. Igazi bestseller. Halloway „szatirikus meséje felnőtteknek”: Halloway Jánosé. A szerzői névre több célzás van a textusban, amely kedélyes-agresszíven elébe megy a kritikának, kritizálhatóságnak. Az adjusztáció itt sem hiányzik, hiszen Tandori Dezső szavai állnak jót a
Rendszerváltó szerelmek
571 oldaláért.
Nem találgatom, híres írót vagy sikló tollú outsidert takar-e az álnév. A közelmúlt regényének szánt történet mindvégig érdekfeszítő, szereplői rászolgálnak a figura rangjára, a stílusnak itt-ott pezseg, csíp sava-borsa. De merőben rossz kompozíció. Megcélzott fő eseményére voltaképp nem is kerít sort, az alkalmi pepecselés, a malackodás, a szószaporítás gyakorta ránő az időbontásos, mellérendelő históriára, amely folyton kipörög önmagából. Az viszont valószínű, hogy aki ezt a regényt írta, sok Updike-ot és Ecót olvasott.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
A Könyvhét 2018/1. számaÉlet és Irodalom AlapítványA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés