Kíváncsi, hogy kinek ajándékozott a japán császár egy Csendes-óceáni szigetet? Hogy mi volt a legendás Kék Vonat? Hogy kiért rajongtak annyira a katonák, hogy szerelmi bánatukban inkább cápáktól hemzsegő vízbe ugrottak? Hogy ki volt Coco Chanel nagy vetélytársa és ki csavarta el a Windsori herceg fejét olyannyira, hogy a trónról is lemondjon miatta? Érdekli, hogy mit neveztek „tengerparti Weimarnak” és miért? Olvasna Picassoról, Dalíról vagy Churchillről? Mindez és még megannyi történet alkotja Anne de Courcy könyvét, a Chanel a Riviéránt, amit az Európa kiadó hozott el a magyar olvasóknak.

A Chanel a Riviérán, a cím sugalmazása ellenére, nem csak Chanelről szól, és nem csak a Riviéráról. Sokkal inkább beszélhetünk egy színes és izgalmas anekdotafüzérről, ami karakterről-karakterre ugrálva tárja fel a Cote d’Azur és Párizs életét az 1920-as évektől kezdve egészen a II. világháború végéig.

A Riviéra az 1920-as években igen divatossá vált és illusztris, na meg igen gazdag, társaság verődött össze ott. A partot írók, költők, festők, arisztokraták, politikusok, a szesztilalom elől menekülő elit amerikaiak és gazdag üzletemberek és örökösök lepték el, akik úgy mulattak, ahogy csak az igazán vagyonos emberek tudnak. Nem csak az akkori, de a mai átlagember szemével nézve is igazán vad partik, allűrök, excentrikus fogadások jellemezték az ottani társaságot.

„A gyönyör akkoriban szinte hozzátartozott az élethez. Az ember felvette a könnyed, ám örömteli létezés szokását.”

Szinte felfoghatatlan az a fényűzés és gondtalan pénzszórás, ami a mindennapjaik részét jellemezte, és történeteiket olvasván megerősödik az emberben az érzet, hogy tényleg nincs új a nap alatt. Igazán extravagáns ruhák, mondjuk homárral díszítésként, kékre festett haj, háziállatként tartott gepárdok teljesen hétköznapinak számítottak a ’20-as évek Cote d’Azurján.

„Bárhová ment, feltűnést keltett, főleg akkor, amikor a szelidített gepárdjával jelent meg (melyet gyerekei és a nevelőnők általában naponta megsétáltattak). A gepárd vele utazott; mikor Enid a férje magánrepülőjén külföldre ment, a nagy halom poggyásza között megbújt néhány bőrönd, melyekbe szellőzőnyílásokat fúrtak. Ezekben rejtőztek a háziállatai, köztük a gepárdja, melynek felszállás előtt altatót adtak.”

Azonban semmi sem tart örökké, és a Riviéra sem maradhatott a végtelenségig kizárólag az elit játszótere. És ugyan ma is ott van a siker, pénz, csillogás a térségben, a Casino de Monte-Carló a mai napig legendás, és továbbra is láthatjuk a hatalmas yachtokat a kikötőben és villákat a meredek sziklafalon, azonban a Riviéra hangulata mára már nem az, ami akkor volt. A változás a ’30-as évek második felében kezdődött és az első látványos rést 1937-ben ütötték a luxus és kiváltságosság érzetén, mikor a sikeres munkástüntetésekkel és sztrájkokkal kiharcolt fizetett szabadságukat töltő francia munkások lepték el a partot. Valami ekkor változni kezdett, azonban a változás nem zajolhatott le organikus módon, köszönhetően az egyre fokozódó európai eseményeknek és a világháborúnak, ami drasztikusan megváltoztatta a Cote d’Azur életét.

A kötet első felében nyakig merültünk az extravagáns gazdagok világában, a könyv második fele pedig a II. világháború egyre durvább hatásait mutatja be, hogy hogyan menekült vissza Angliába, aki tehette, és hogy milyen élet várt a hátramaradottakra. Több anekdotát és visszaemlékezést olvashatunk menekülő és bujkáló zsidókról, vagy az őket bujtató helyiekről. Történelmi tényekből, mint a Vichy kormány antiszemita rendeletei, a különböző hadi megmozdulások vagy a jegyrendszer részletei, és naplórészletekből, visszaemlékezésekből, levelekből rajzolódnak ki a háborús mindennapok, hogy milyen volt a közhangulat, mihez lehetett hozzájutni és mihez nem, hogy mit gondoltak az emberek a katonákról és különböző megszállókról, hiszen a térség olasz, majd német kézen is volt.

„Ami a cigarettát ileti: ha egyáltalán beszerezhető volt, a nők fejadagja akkor is nulla volt, a férfiaké pedig nagyon alacsony, hol ennyi, hol annyi. Csikkeket egyáltalán nem lehetett látni az utcán. Páran saját dohányt tudtak termeszteni, mások káposzta- vagy burgonyaleveleket szárítottak k, szétmorzsolták őket, és cigarettapapírba göngyölték. Mindenért sorba kellett állni. A napilapokban hirdették ki, hogy hol lehet beszerezni a fejadagokat, és hogy mit osztanak, s egy pillanat alatt hosszú sorok alakultak ki.”

A háború nem hagyta érintetlenül sem a Riviérát, sem Párizst, ahol talán még jobban érezhető volt a kettősség és a világok szétválasztódása. Míg az átlag párizsi polgár nehezen teremtette elő a megélhetéshez szükséges minimumot, hiszen óriási fűtőanyag és élelmiszer hiány volt, addig a megszálló német tisztek, a kollaboránsok és feketepiacon nyerészkedők továbbra is fényűző életet tudtak folytatni a városban. A könyv az ő életükbe is betekintést nyújt, így tényleg kontrasztosan ábrázolja az egymás mellett létező világokat. Ezekben a fejezetekben nagyobb szerepet kap Chanel, bár elmondhatjuk, hogy a kezdetektől fel-fel bukkan, mindig teszünk egy kitérőt, hogy megnézzük éppen mit csinál Coco, de a háborús Párizsban még jobban fókuszba kerül.

A háború végén, a felszabadulással zárul a könyv, ahol egy rövid epilógus keretében még betekintést nyerhetünk a hamar talpraálló, azonban véglegesen megváltozott Riviérára, valamint sok fontosabb szereplő – akiknek több történetét is olvashattuk a korábbiakban –, kap egy pár mondatos lezárást, hogy mi lett velük a háború után, mit kezdtek magukkal és merre tartottak. Anne de Courcy könyve mindenképpen jó kiindulási pont lehet azoknak, akik érdeklődnek ez iránt a kétségkívül mozgalmas, megdöbbentő majd kegyetlen korszak iránt. A legnagyobb magasságokból süllyed a legmélyebb sötétségbe, és az anekdotázós, pletykás stílus jól vegyül a megrázó történelmi viszontagságok ábrázolásával, hogy egy élvezetes olvasmány legyen a végeredmény.

Vincze Dóra

Anne de Courcy: Chanel a Riviérán - A Cóte d'Azur világa békében és háborúban
Európa Könyvkiadó, 400 oldal, 4999 Ft