[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]
Lőrincz L. László dedikálásain tömegek sorakoztak, népszerű szereplője volt mindig a kulturális nyilvánosságnak, egy időben a televízió műsoraiban is sokat lehetett látni. A tizenhét évvel ezelőtt készült interjúból is rá lehet érezni arra, mi a titka ennek a mai napig tartó töretlen népszerűségnek…

A Dalai Láma ablakot nyit – beszélgetés Lőrincz L. Lászlóval
2000. szeptember 7.

Az utcát, ahol L. L. L. lakik, ellopták. Keresem a Temető utcát, sehol nincs, pontosabban a ház, amelyik az utca végében békéskedett, előtte a hatalmas kutyával. Kérdezősködöm, senki nem tud semmit. Lőrincz L. László – vonja meg a vállát valaki egy házból – nem ismerem. Tudja – mondom – Leslie Lawrence…

Ja, ő az! – kiált fel – a föld alól is előkerítem – mondja a kérdezett, és beszalad a házba. Azután jön a címmel, magyarázza, hol merre forduljak el, hol vágjak át. Mert semmit nem loptak el, csak nem adták meg, nem engedik, és még számtalan bonyodalom kötődik ahhoz az utcához, ahol a nagy mesemondó lakik. Szinte regénybe illő ez a történet. Ami meg ámulatba ejtő, az a népszerűsége. Hogy kicsik és nagyok, nők és férfiak, végzettek és kevésbé végzettek olvassák a könyveit, rajonganak érte. Immáron negyvenkötetnyire.

– Hogy is van ez? Ön, aki lépést tart a haladással, sőt egész sajátos tudományos, fantasztikus kalandregényeket ír, még mindig az Erika-gépét koptatja?

– Beleszerettem, és mint hűséges férfi, nehezen válnék meg tőle. Megszoktam, van belőle kettő, tartaléknak, mert ki tudja, mit hoz a jövő.

– Mondjuk egy számítógépet.

– Nem ragaszkodom hozzá, bár elismerem, hogy hasznos kelléke bizonyos munkának. Egyszer, amikor Németországban voltam ösztöndíjon, a bonni egyetemen és egy padlásszobában volt a szobám egy angyal feneke mögött. Ezen a szobán osztozkodtunk meg egy tibeti élő istennel...

Az interjú teljes terjedelmében idekattintva olvasható