A diktatúra szánalmassága – Mario Vargas Llosa két könyvéről Laik Eszter
Laik Eszter - 2018.10.24.
Ha azt mondom, diktátorregény, a legtöbben a műfaj nagy klasszikusát, A pátriárka alkonyát vágnák rá Márqueztől. Nem véletlenül Dél-Amerika a zsáner igazi hazája – és a „zsánerbe” ironikusan a diktatúrát mint kormányzási műfajt is beleérthetjük. De szabad-e egyáltalán ironizálni a zsarnoksággal? Hogy mennyiféleképp lehet gyilkos szatírába oltani a rettenetet, annak Llosa két, magyarul frissen megjelent irodalmi remeklése a legszemléletesebb példája. Míg Márquez egy pontosan meg nem nevezett karibi ország zsarnokának alakját formálta meg egy költőien áradó monológfolyamban, addig perui kollégája két nagyon is létező ország véres valóságát örökítette meg Az öt sarokban és A kecske ünnepében. Ez utóbbi regénye második kiadását érte meg az Európánál –változatlanul Tomcsányi Zsuzsa fordításában –, és noha a kötet kivitele szívet fájdítóan spórolós a korábbi, Llosa-életműsorozat darabjaihoz képest, az olvasó már tíz oldal után fütyül rá, hogy vékonyka a papírborító.
Mit tíz oldal után! Már a harmadikon, amikor a főhősnő és részben elbeszélő Urania hosszú évtizedek után hazalátogat élő ronccsá lett apjához Dominikára, és állandó „flashbackjei” során felidézi az egykori szenátor papa szavait a nagy Vezérhez, miszerint „Uranita minden este imádkozik, hogy Isten tartsa meg önt ilyen pompás egészségben” – nos, Llosa már ebben az egyetlen mondatban felvázolja a drámaian kiélezett alaphelyzetet. Ahogy törvényszerű, hogy a színpadon felbukkanó pisztoly elsül, olyan bizonyos, hogy a diktátor ölelése mindig halálos, csak még azt nem tudjuk, hogyan vezetett az egykor leghűségesebb Cabral szenátor útja a magatehetetlen állapotig, és miért dönt úgy lánya, hogy egy fél élet után visszatér a néhai Trujillo, a rettegett Jótevő földjére. A szálak visszafejtését segítendő, a jelennel párhuzamosan a múltbéli idő is pereg az egykori Trujillóvárosban, ahol hét férfi várja egyre idegesebben három autóban a San Cristobal-i országút mentén, hogy a Vezér autója arra kanyarodjon, és végezzenek Dominika diktátorával, Rafael Trujillóval.
Vargas Llosa a hétköznapok apró részleteiből rakja ki a zsarnokság működési mechanizmusának művészi mozaikját, szembesítve a „kis-dikatatúrák” tragikomikumával. A „kis” jelző természetesen nem az áldozatok mértékének szól, hanem a geopolitikai elszigeteltségből adódó kicsinységnek és a karakter beteges önimádattal társuló szánalmas törpeségének. A kecske ünnepe akár tudományos igényű kórrajz lehetne a félelmetesen komplexusos Trujillóról, ha nem szépirodalmi csúcsokat hódítana – a karibi barnaságát hintőporral kifehérítő, Hitler-bajszot viselő, tisztaságmániás kényúr egyedül saját vizeletét nem tudja visszatartani, és öregedő teste autonómiája felett érzett tehetetlen dühe saját szolganépén csattan.
A kecske ünnepe hátborzongató, a feszültségből egy pillanatra sem engedő világához képest Az öt sarok a krimik néhol könnyedebb hangvételével oldja a háttér sötétjét: ezúttal Peruban járunk, Alberto Fujimori elnöksége idején, aki ugyan messze nem az a véreskezű diktátor, mint a dominikai Trujillo, de az országot valójában irányító titokzatos Doktorral – a titkosszolgálat vezetőjével –az összeesküvések, a besúgások, a korrupció hazájává teszi a terrorcselekményektől sújtott Perut. Senki nincs biztonságban, sötétedés után életbe lép a kijárási tilalom, mindenfelé robbantgatnak, és olykor eljön némelyekért a „fekete autó”. Ebben a környezetben keveredik zsarolási ügybe egy köztiszteletben álló, dúsgazdag bányamérnök, akit a helyi szennylap torz lelkű és testű főszerkesztője bemószerol, hogy megfeleljen az őt bábként mozgató hatalomnak. Az öt sarokban nem a feketék és fehérek sakkjátszmája zajlik a hatalom és a kiszolgáltatottak között: valójában az áldozatok is kiveszik a részüket a becstelenségekből, mindenki a zavarosban halászik, hogy mentse a bőrét. A hierarchia rafinált trükkjei teremtik azokat a váratlan helyzeteket, amelyben látszólag hőssé válik, aki bűnös, és bűnössé, akinek semmi köze a mocsokhoz. A zsarolási történetnek pikáns keretet ad a latinosan fülledt erotika, ami nem is hiányozhat egy Vargas Llosa-regényből – mert miközben a bányamérnököt „bűnös” fotókkal korrumpálják, felesége kapcsolata a legjobb barátnőjével lép új szintre a szexualitás által.
Az Öt sarok az erkölcsi abszurditások nagy szatírája: miközben egy alantas szennylap az egyik legfontosabb közvéleményformáló, a morálra hivatkozva követnek el általa karaktergyilkosságot; a bányamérnök egykori botorsága nemhogy megrendítené, de végül megerősíti házasságát; a felsőbb megrendelésére készült lejáratókampány pedig épp a győzedelmes lejárató vesztét okozza, hiszen a hatalmi rangsorban mindig van egy még magasabb érdek. A címben szereplő Öt sarok Lima egy közlekedési csomópontja, és valamiképp mindig itt futnak össze az események szálai, ám ezek a történések épp olyan sötétek, kaotikusak és legfőképp balesetveszélyesek, mint a szimbólummá emelkedő kereszteződés.
S hogy mennyire lehet személyes tapasztalata az írónak a politika mocsarairól – nos, 1990-ben ő maga is indult Peruban az elnökválasztáson Fujimori ellen, ám alulmaradt. Az Öt sarok című regénye tavaly jelent meg, épp amikor országában ismét elnökválasztást tartottak, és Fujimori lánya volt az egyik jelölt. Llosa egy regénnyel válaszolt… És mi, olvasók csak örülhetünk neki, hogy maradt az írói pályán.
Laik Eszter
Fotó: Arild Vågen – Wikimedia
Mario Vargas Llosa: A Kecske ünnepe
Európa Könyvkiadó, 624 oldal, 3990 Ft
Mario Vargas Llosa: Öt sarok
Európa Könyvkiadó, 320 oldal, 2790 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A derűre születni kell – Kepes András gondolatai bájvigyorról és panaszkultúráról
Veszélyzónák és kisebbségpolitika – Beszélgetés Romsics Ignáccal
„Nem első, hanem jó akarok lenni” – Kolosi Tamással készített életút-interjút Ferenczi Borbála
Mi lett a két órára tervezett kalandból? – Beszélgetés Nógrádi Gáborral
Csodák ideje – A legnagyobb ajándék és más klasszikus karácsonyi történetek