Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

A február HÁY-HÓNAP az Európa Könyvkiadónál!

2021.02.15.

Honlapunk olvasói alább találják az Európa Könyvkiadó közleményét arról, hogy Háy-hónapot tartanak egész februárban.
Háy János kedves írója, emiatt a Könyvhét önként csatlakozik a Háy-hónaphoz a honlapunkon megtalálható interjúi és a könyvét bemutató recenzió linkjének összegyűjtésével és közreadásával (a nyomtatott Könyvhétben még több található, mint a honlapon)
Olvassuk Háy Jánost februárban (és márciusban, valamint az év további hónapjaiban is)!

Nem pusztán képek - interjú Háy Jánossal
„Mindig fontos volt számomra a közvetlenség, a műalkotás, mint érintés. Irtózom minden mesterkélt művészi magatartásformától, minden olyan emberi gesztustól, ami ember és ember közötti határokat erősíti. Ilyen szempontból ez a könyv az én legközvetlenebb munkám.”

„Mit tudsz még elvégezni magadért?” – Beszélgetés Háy Jánossal
„Háy János, író, költő, festő, illusztrátor, a Palatinus Könyvkiadó alapítója. Pályáját versekkel kezdte. Kötetei között mára több a prózai. Idén [2017] tavasszal jelenik meg ismét egy verseskötete: Az Öregtó felé, ennek kapcsán beszélgettünk.”

Ébresztő, irodalom, ébresztő olvasó! – Háy János újraélesztő könyve
„Ritka a valóban eseményértékű kötet megjelenése a kortárs magyar irodalomban. Nem a kiemelkedő művek felbukkanására gondolok, azzal nincs hiba, inkább a kultúránk egésze szempontjából viszonyítási pontként, jelzőbólyaként használható könyv a kevés, amelyhez fordulni lehet – például, ha baj van.”

Érezni vagy nemérezni – Háy János a Mélygarázs igazi történetéről
Nagyon zsigeri kérdéseket boncolgat a könyv. Például: miért távolodik el törvényszerűen minden házaspár egymástól, a gyermek-szülő kapcsolatok feszültségeit és feloldhatatlanságait, hogyan sodródnak, kapcsolódnak egymásba menekülésszerűen az emberek, szóba kerül a bűnözés, a romák helyzete, az idősek megítélése és kilátásai, az oktatás és egyáltalán az ország erkölcsi és gazdasági szétesése, a teljes reménytelenség.

HÁY-HÓNAP az Európa Könyvkiadónál!
Mivel Háy János Házasságon innen és túl című műve a Nincs időm olvasni kihívás februári közös könyve, így az Európa Könyvkiadónál a teljes februárt a szerzőnek szenteljük.

Szerezd be Háy János műveit a kiadó honlapjáról 25% alapkedvezménnyel!*

Kövesd a kiadót Facebookon is, mert ebben a hónapban minden hétfőn és pénteken megosztunk a szerzőről vagy a munkásságáról egy-egy korábbi cikket, interjút vagy könyvajánlót! Háy János szerzői oldalán pedig további érdekességeket találtok. (www.facebook.com/HayJanos)

„Valahol szerencséje minden kis ország szerzőjének, hogy dolgoznia kell, nem válhat még életében saját szobrává.” (Háy János)

* A készlet erejéig.
Háy János: Házasságon innen és túl
„Ez még szerető, az már feleség ez még feleség, az már szerető. Ez még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvált. Ez még szeret, az már nem emlékszik, ez még nem emlékszik, az már szeret. Ez még vadászik, az már megfőzte, ez már megfőzte, az még vadászik..."

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés