Úgy tartja, Keresztelő János a maga korában meg nem értett zseni volt. Határozottan állítja, hogy az individuum csak önmagát vizsgálva kerülhet közel Istenhez. És még sok hasonló kérdést tesz fel. Milbacher Róberttel beszélgettünk Angyali üdvözlet című regényéről.

– Megkérhetlek, hogy válaszolj a fülszöveg felütésére? Mi lenne, ha nem Jézust, hanem Keresztelő Jánost tekintenénk megváltónak?

– Máig létezik olyan vallási csoport (mandeánusok vagy mandeusok), amely valóban Keresztelő Jánost tartja a messiásnak. Szóval vallástörténeti szempontból megvalósult alternatíváról beszélünk. De a regény nem vallástörténeti, hanem egzisztenciális és filozófiai kérdéseket feszeget. A fülszövegben olvasható mondat célja inkább figyelemfelhívás. Ugyanakkor borzongatóan érdekes kérdésfelvetés is. Nem? Úgyis megfogalmazhatnánk a kérdést, hogy van-e alternatívája a „megváltásnak” mint pszichológiai igénynek. Vagyis a saját, teherként érzett léttől, bűntől, végességtől, hétköznapiságtól, haláltól, testtől való szabadulás vágya – ami lélektani szinten is meghatározza a nem vallásos ember önértelmezését is –, determinisztikus tényezője-e az emberi pszichének, vagy csupán kulturálisan rögzült kód, aminek van alternatívája.

– De miért épp Keresztelő János?

– Mert rendkívül érdekes és magányos figura lehetett a korabeli Júdeában, amolyan „meg nem értett zseni”, akit ráadásul az utókor is félreismer, hiszen máig Jézus előfutáraként tartjuk számon, holott még a Lukács evangélium szövegének is alig sikerül elfednie azt a tényt, hogy inkább egymás konkurenciája lehettek.

– A művet nehéz függetleníteni korábbi regényedtől, a Szűz Mária jegyese című munkádtól. Mondhatjuk, hogy egy sorozat van születőben?

– A mostani regény egyik szála valóban az ott feltűnő Espereshez és magához a falu világához kötődik, de nem szándékozom ezt folytatni. Már itt sem ugyanaz a funkciója ennek a falusi szólamnak, mint az első könyvemben. Itt inkább egyfajta kontrasztként van jelen, nem pedig ennek a világnak az önmagában való bemutatása volt a cél.

– Az összehasonlító irodalomtudományi tanszéken oktatsz. A szöveget olvasva úgy érzem, ez a mű az említett tudományág módszereit is használja. Miért foglalkoztat ennyire a Biblia szövege?

– Mivel a Biblia az európai kultúra egyik alappillére, így számos lélektani, filozófiai reflexünk jön onnan, amelyek sokszor észrevétlenül határozzák meg a gondolkodásunkat. Ez a regény kísérletet tesz arra, hogy reflektáljon egy a biblikus hagyományból örökölt jelenségre. A Biblia-filológiával csak kívülálló érdeklődőként főleg Rózsa Huba vagy Vermes Géza könyvei alapján foglalkoztam, de regényíróként valójában az érdekelt, hogy mélyen a kultúránkba gyökerezett történeteket el lehet-e mondani másképpen is.

– Mindezt három történeti síkon vezeted végig…

– Érdekelt, hogy egy szakrális, egy történeti és egy profán-hétköznapi regiszterben miként működik ugyanaz a sztori. Hogyan értelmezik át egymást ezek a síkok. A három szólam csak együtt képes valamiféle állítást tenni az emberiről és isteniről, ha tetszik a valóságról és fikcióról. Ez a jelenség már a Csongor és Tünde óta foglalkoztatja a magyar irodalmat is, de nem véletlenül választottam az egyik mottót A Mester és Margaritából, amely a legtökéletesebben valósítja meg a regiszterek egymásba játszatását.

– Tegyük fel, hogy Zakariás élete terhektől mentes, igazán harmonikus. Ha ez igaz, akkor az ember hitélete végtelenül tökéletes? Mintha a mű arra világítana rá, hogy az Isten kapcsolatunk párhuzamban áll önmagunk elfogadásával.

– Zakariás története inkább azt mondja el, hogy a szakralitás megtapasztalása az ember számára vágyott cél, ugyanakkor az emberi létezésünk végső határa is egyben, amely könnyen semmivé válhat, és vele az emberi létállapot semmisülhet meg, amivel viszont a szakralitás maga válik lehetetlenné. Ez a paradoxon érdekelt az öreg zsidó pap sorsában. Ahogy azt Mircea Eliadétól megtanulhattuk: a szentség tisztátalanság.

– Miért ilyen szubjektív az Isten tapasztalásunk? Mi is olyanok lennénk, mint az egyik főhős, Pista?

– Amióta kereszténység van, azóta az individuum önmagában méretik meg, csak önmagát vizsgálva kerülhet közel Istenhez, vagy távolodhat el tőle. Mindenki a maga módján és szintjén: nagyon sok dialektusban lehet dicsérni és szidni.

– A munkát olvasva óhatatlanul is felmerül az emberben egyfajta bírálat az egyházi személyek ellen.

– Az Esperes eretnekké válik, vagyis katolikus nézőpontból valóban bírálható, ám az igazságot és önmagát kereső ember, aki amolyan szent megszállottként viselkedik, mint Dosztojevszkij szent őrültjei. Szándékom szerint a regényben nincs egyházkritika.

– Vallásos ember vagy?

– A szó hagyományos értelmében nem vagyok vallásos, azt viszont fontosnak gondolom, hogy az emberi lét elképzelhetetlen a legszélesebb értelemben vett hitre való képesség nélkül, ami lehetővé teszi, hogy elemelkedjünk a materiális végességünktől, és a romantikus értelemben vett végtelen felé váljunk nyitottá. Legyen a hitünk tárgya akár isten, akár egy futballcsapat.

Vermes Nikolett

Milbacher Róbert: Angyali üdvözletek
Magvető Kiadó, 224 oldal, 3499 Ft