Ben és Holly
apró királysága
Mélytengeri Mentőcsapat
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Ben és Holly <br> apró királysága Mélytengeri Mentőcsapat Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Könyvhét folyóirat

A nőtől a férfiig – beszélgetés Borgos Annával

Laik Eszter - 2013.12.16.

Borgos Anna genderkutató, pszichológus és irodalmár: elsősorban a női identitás sokszínű megjelenését vizsgálja, úgy a hétköznapi életben, mint alkotók sorsában és műveiben. Új kötete megjelenése kapcsán sokak által „kényesnek” tartott, ám annál időszerűbb kérdésekről beszélgettünk.

Miként határozható meg pontosan az Ön szakterülete, és hogyan kezdett a nemek, a nőtörténet témájával foglalkozni?

A meghatározás kicsit bonyolult, éppen mert több szakterület határán helyezkedik el a kutatási területem. Leginkább talán a nőtörténet (az angolszász nyelvterületen jobban körülhatárolt „women’s history”) írja le azt a dolgot, amivel foglalkozom, amely esetemben érintkezik az irodalom- és társadalomtörténettel, a gender-kutatással és a pszichoanalízissel is. Pszichológushallgatóként kezdtem foglalkozni a témával, kezdettől az irodalom és a pszichológia közegét, illetve közelítésmódját próbálva együtt gyümölcsözően használni. Ez szélesedett, ugyanakkor specializálódott tovább a későbbiekben, különféle források, fiktív és életrajzi anyagok (vagy épp a kettő átjátszásai) nyomán.

Kötete, a Nemek között címével is azt sugallja: nem csupán két végpont van. Mi az oka, hogy gondolkodásunk mégis annyira röghöz, vagyis nemekhez kötött?

A biológiai kétneműségre olyan egzisztenciális dichotómiák (aktív/passzív, természet/kultúra, stb.), társadalmi szerepek és intézmények épültek rá (a hagyományos családé többek között), amiket nagyon nehezen akaródzik megbolygatni, sokkal egyszerűbb esszenciálisnak és univerzálisnak tekinteni őket mindkét nem számára, de a domináns szerepben lévőknek még inkább. Bonyolultabb, kényelmetlenebb, (veszélyesebb?) a férfias-nőies kategóriákra kontinuumként, társadalmilag változó jelentésű tulajdonság-együttesként gondolni, mint természettől adott és alapvetően változatlan entitásokként kezelni őket.

A könyvben vizsgált, korábban évszázadokig megvetett társadalmi státuszok – „vénlányság”, „leányanyaság” – ma egyenesen divatos létformákká váltak. Mi történt az elmúlt húsz évben, hogy ekkorát változott a nőképünk, és vajon milyen irányban alakul tovább?

Erre nehéz néhány mondatban válaszolni, egy nagyon komplex folyamatról van szó, ahol a gyakorlati lehetőségek és a nemiszerep-normák egymással kölcsönös összefüggésben változtak. Úgy tűnik, a nőknek ma már kevésbé az ad egzisztenciális és társadalmi státuszt, hogy kihez mennek férjhez. Jóval több életforma-lehetőség elérhető az élettársi kapcsolattól az egyedülálló státuszig, és bár a magánélet, a párkapcsolat, a család ma is meghatározó területe a nők életének, nem a privát szféra a kizárólagos terep, ahol kibontakoztathatják magukat, így a függőségük is csökkent (bár nem szűnt meg) a magánszférán belül. Ugyanakkor a „szingli” életformát folytató vagy gyermektelen nők elítélése azért ma sem ritka, az egyedülálló anyaság pedig többnyire ma is inkább kényszerhelyzet.

Még kevésbé egyértelmű a szexuális sokféleség megítélése. Mint tanulmányaiból kiderül, a korabeli megbélyegző, jogi megítélés alól a 20. században lassan az orvosi kategóriába kerültek át ezek a „perverzióként” leírt magatartásformák. Mintha ez a nézet még ma is tartaná magát…

Szerencsére azért ma már nem ez a jellemző. A büntetőjogi és orvosi kategóriák sokáig együtt voltak jelen – Magyarországon a férfi-homoszexualitás büntetőjogi szankcionálása 1961-ig érvényben volt, a pszichiátriai betegség-kategóriák közül pedig csak 1973-ban került ki a homoszexualitás. Ez bár befolyásolta a közvéleményt is, korántsem szűntette meg a homofóbiát; sokan ma is betegségnek tartják, bár a többség a felmérések szerint a „magánügy” kategóriát tartja a leginkább adekvátnak – ami persze szintén kétélű: elfogadást éppúgy takarhat, mint „amíg a négy fal között csinálják, addig rendben van” hozzáállást. A pszichoterápiában sajnos máig létezik (bár periferikus és szakmailag erősen vitatott) egy „reparatív” irányzat, amely a melegség „gyógyítását” lehetségesnek és kívánatosnak tartja. A pszichológia egészét tekintve is elég nagy a tájékozatlanság e téren, és még mindig erős a heteronormatív szemlélet, bár szerencsére vannak pozitív fejlemények. A rendszerváltás után, nagyrészt civil kezdeményezések hatására nagyon sok, nem visszafordítható pozitív változás történt a szexuális kisebbségek ügyében, ugyanakkor a szélsőségesen homofób megnyilvánulások is nyíltabbá váltak. A szemléletváltás mindig több szinten zajlik, a törvénykezéstől az oktatáson át a médiáig, és persze egyénileg is mindenki sokat tehet akkor is, ha személyesen nem érintett.

Kötetében részletesen tárgyalja a fősodratú irodalmi kánon által mellőzött nőírók pályáját is: többek közt Erdős Renée-ét, Török Sophie-ét. A kortárs feminista alkotók közül sokan hangoztatják, hogy ezeknek az írónőknek éppúgy ott lenne a helye az irodalomtankönyvekben, mint neves férfitársaiknak. Ön mit gondol, lehet-e, szükséges-e „női kvótát” érvényesíteni a kánonban, az irodalomtanításban?

A kánon kérdése vagy a kvótakérdés nem egyszerűen irodalmi kérdés. Annak a kérdése, hogy fenntartjuk-e a fennálló egyenlőtlenséget (a politikaitól az irodalmi reprezentációig), vagy megteremtjük a lehetőségét annak, hogy ez változzon. Mert magától nem fog. A dolog egyik része, hogy léteztek az elmúlt századokban is értékes női alkotók, akiket viszont elfelejtettünk, kihullottak a kánonból, és érdemes őket újrafelfedezni. Másrészt valóban kevesen voltak – de érdemes tudatában lenni, hogy ennek nem a „tehetség” esszenciális hiánya volt az oka (melynek mércéit szintén férfiak húzták meg), hanem azok a társadalmi-ideológiai körülmények, amelyek alapvetően határozták meg, hogy egy nő milyen nyilvános szerepeket tudott betölteni, és milyen szerepekben volt elfogadható. Ha a hiányt vagy épp a jelenlétet a tankönyvek és egyéb reprezentációk is tükrözik vagy erősítik, ez visszahat magukra a női alkotókra is.

Az utóbbi években több könyv is megjelent, amely írófeleségekkel, -szerelmekkel foglalkozik. Nyáry Krisztián Így szerettek ők című kötete viszont minden mást lehagyva tarol a toplistákon. Ön szerint mi az oka ennek a rendkívüli sikernek? Tömeges érdeklődés az irodalom iránt? Ezt még kimondani is furcsa…

Ebben szerintem nagy szerepe van a Nyáry-szövegek formájának és megjelenési közegének: rövid, egy szuszra elolvasható bejegyzések a Facebook közösségi oldalon. A közismert emberek magánélete mindig is érdekelte a közvéleményt, hogy itt történetesen irodalmi szereplőkről van szó, az talán mellékes is. Érdekes, megható, olykor pikáns történeteket olvashatunk írók szerelmi életéről, amihez mindenki tud valahogyan kapcsolódni akkor is, ha egy sort sem olvasott az illető szerzőtől. Persze jó esetben ezután esetleg fog. Az meg egy másik, elméletibb jellegű kérdés, hogy az életrajz, a „magánélet” mennyire függ össze az életművel, mennyire tartozik hozzá az előbbi az utóbbi megértéséhez, és hogyan érdemes ehhez hozzányúlni. A Kölcsey homoszexualitását feszegető bejegyzés kapcsán például számomra nem elsősorban az az érdekes, „igaz”-e vagy „bizonyítható”-e, hanem hogy milyen jelentések társultak hozzá akkor és most, milyen reakciókat vált ki egy ilyen feltételezés a szakmai és tágabb közvéleményből, milyen irányban változtat (ha változtat) a Kölcsey-képen – ami nem feltétlenül Kölcseyről, inkább a társadalmi közegről mond többet.

Vajon a férjük árnyékában egykor elhomályosuló nőírók, például Bródyné Fehér Judit vagy Török Sophie a 21. században sikeres és elismert alkotók lennének, vagy neves férj mellett mindig csak „másodhegedűs” szerepre van kárhoztatva egy nő?

Nehéz kérdés, mert egy mai Tanner Ilona feltehetőleg nem csöngetne be Babitshoz (vagy kihez is?) a verseivel. Nyilván ma is vannak így vagy úgy aszimmetrikus alkotópári viszonyok, de az a többszörös (egzisztenciális, intellektuális, érzelmi) függőség, ami az akkori viszonyokat jellemezte, azért sokat oldódott. De ez a helyzet bármilyen párkapcsolatban előállhat, ahol az egyik fél ismertebb vagy elismertebb.

A kötete Vay Sarolta-tanulmánya olvasása közben gyakran eszébe jut az embernek Rakovszky Zsuzsa VS című regénye. Hatott-e a regény a tudományos munkára, vagy fordítva: tud-e róla, hogy a kutatási eredmények inspirálták-e valamennyire Rakovszky Zsuzsa regényét?

A Vay-tanulmányom már a regény előtt megjelent a Holmiban, és Rakovszky Zsuzsa többször nyilatkozta is, hogy ez is forrásanyagként szolgált a VS megírásakor. Másrészt persze a regény visszahatott a figura iránti érdeklődésre is (például hirtelen sokan elolvasták ezt a tanulmányomat, kiadtak több Vay-művet, stb.).

Mint Vayról megállapítja: nem kereste a hozzá hasonlók társaságát, saját állapotával írásban nem foglalkozott. A jelent tekintve mi az ideálisabb: ha nagyon markánsan megjelenik a kultúrában, a művekben a „határátlépő” életforma, vagy ha ez mindenkinek „magánügye” marad?

Ideális talán az lenne, ha már nem kellene nagyon markánsan megjelennie, illetve ha nem minősülne ennyire határátlépőnek – persze lehet, hogy ettől el is veszne valami sajátos tapasztalat, ami most (épp a kirekesztettségből adódóan) létező és művekben is megosztható. De hát a nem „határátlépő” életforma sem pusztán magánügy, a kultúra minden részét áthatja. Nem minden szerző érez indíttatást arra, hogy erről írjon, de ma már talán nem a téma tabujellege miatt. Ha a saját életének alapvető részét képezi is, íróként lehet, hogy egészen más foglalkoztatja. Másoknak fontos – személyes vagy akár „politikai” – szükséglet a szexuális identitás megjelenítése művekben. Magyar viszonylatban erre jóval kevesebb példa van, mint mondjuk az angolszász irodalomban, nincs hagyománya sem társadalmi, sem irodalmi értelemben. Én szívesen olvasnék több izgalmas irodalmat, amiben nem csak heteroszexuális szereplők vannak, többek között azért is, amit korábban a nők irodalmi reprezentációjával kapcsolatban mondtam – ha nem találkozunk velük a kultúrában, akkor láthatatlanok maradnak.

Kutatóként kinyilváníthatja-e esetleges szimpátiáját egyenjogúságért küzdő társadalmi csoportokkal, vagy mint tudósnak „pártatlannak”, kívülállónak kell maradnia? Olykor netán meg is keresik támogatásért?

A kutatói elfogulatlanság számomra mindig vizsgálatra szoruló kérdés. Sok esetben a „semlegesség” valójában a domináns (középosztálybeli, heteroszexuális, férfi…) normákat tükrözi. Egy kisebbségi nézőpont sokszor erőteljesebben világíthat rá evidensnek vélt társadalmi jelenségekre, mint az objektívnek tekintett tudósi pozíció. Sok esetben épp társadalmi mozgalmakból indultak ki új kutatási irányok. Mivel pedig a kutatás mellett magam is aktivista vagyok, nehezen is tudnám magam kívülállónak tekinteni. Bár a kettő nem feltétlenül találkozik, de nyilván nem is független egymástól, ma már nem is akarom, hogy független legyen, mert gyümölcsözően tudnak hatni egymásra.

A kötet előszavában utal személyes érdeklődési területe elmozdulására az irodalmi kérdésektől az identitás felé, a múlttól a jelen felé. Változott-e ezen belül álláspontja valamely területen, szükség volt-e revideálni nézeteit az évek során?

Ez az elmozdulás is a fent említettekkel függ össze. Változás inkább a hangsúlyokban történt, az identitás körüli kérdésekben: elemi szükségletnek, elismerésre váró, védendő bázisnak tekintsük, vagy változó, összetett, rögzíthetetlen, alakítható entitásnak – és mindez hogyan függ a körülményektől.

Milyen irányban tervezi a további kutatásokat?

Egyrészt szeretném folytatni a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos kutatásaimat (leszbikus herstory, „szivárványcsaládok” – a kutató-aktivista kettősség itt szépen megjelenik), másrészt visszatérni régen megkezdett és többször félbehagyott témámhoz, a korai magyar női pszichoanalitikusok életművéhez.

Laik Eszter
Fotók: Almássy Éva, Szabó J. Judit

Borgos Anna: Nemek között - Nőtörténet, szexualitástörténet
Noran Libro Kiadó, 322 oldal, 2990 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés