A címben emlegetett két jellemvonás legkülönfélébb megvalósulásait ábrázolja Dragomán György Rendszerújra című novelláskötetében, melynek szövegei az utópia negatív változatai, a jelenleginél rosszabb világ vagy társadalom vízióját vázolják fel. Elembertelenedés, elnyomó, totalitárius rendszerek uralma, természeti- illetve társadalmi katasztrófa, és a társadalom hanyatlása jellemzi a történeteket. És mint a disztópiát bemutató alkotások általában – valós világproblémákra hívják fel a figyelmet.

– A kötet címadó írása a qubit.hu-n jelent meg, de a fülszöveg szerint 15 év novellatermését fűzted össze egy kötetbe, amelynek szervezőelve a különböző elnyomó rendszerek leírása és azok meghaladása a „fényes jövő” szellemében.

– Mióta az eszemet tudom, írok novellákat, fontos és nehéz műfajnak tartom, rengeteg olyasmit meg lehet csinálni ezeken a szűk kereteken belül, amit egy regény nem feltétlenül bírna el. Aztán amikor négy éve megjelent a Máglya, elkezdtem egy kötetre valót válogatni az első három regényemmel párhuzamosan keletkezett novelláim közül, és azt vettem észre, hogy két külön halmazt alkotnak, egy részük a zenéről szólt, ezekből válogattam az Oroszlánkórus című kötetet, egy másik részük pedig a hatalomról, a rabságról és a kiszolgáltatottságról – látszott, azok egy külön könyvbe illenek majd. Közben lett egy sorozatom a qubit.hu-n és oda is íródtak disztópikus szövegek, beemeltem néhányat onnan is, aztán egyszer csak észrevettem, hogy összeállt a kötet. Ha jól számolom, hetvenegy írás került bele, ezekből csak tízet közöltem a qubiton. Abból a sorozatból egy külön „A fényes jövő” című kötet lesz előbb-utóbb.

– A novellák zömében a tét a szabadság: rendszerek jönnek és mennek, de a szabadság iránti vágy nem változik.

– Az egyik első írás, ami bekerült a kötetbe, a Fuvar, abban medveháton csempésznek embereket át az unió határán. Azt valamikor az Európai Uniós csatlakozás környékén írtam, amikor, ha jól emlékszem, igazán optimista volt a hangulat; aztán valahogy utolérte a novellát az élet és a történelem: most aktuálisabb, mint valaha. A hatalom örök, és a szabadságvágy is, a kettő viszonya mindig másként feszült.

– Mintha a jelenkori történelem szép lassan megvalósítaná az ideológiák mentén szerveződő hatalmi struktúrákat, amiket a novellafüzérben megjelenítettél…

– Én kiskoromtól meglehetős ellenérzéssel viszonyultam a hatalomhoz, az írásaimban mindig is alulról próbáltam megmutatni a hatalmi viszonyokat. A hatalom természetétől fogva mindig a maximális elnyomásra törekedett és törekszik, csak voltak olyan civilizációs pillanatok, vagy éppen rövid korszakok, amikor ezt sikerült korlátozni. Most mintha az egész világon újra fokozottan törne előre a maga igazában irracionálisan hívő, mindenható hatalom, és ettől egyes novelláim talán érvényesebben hatnak, mint a keletkezésük idején. A könyvnek van egy erős disztópikus vonulata, azt hiszem, a technikai feltételek sajnos adottak már egy megdönthetetlen diktatúra létrehozására, de számomra sosem ez a legfontosabb, hanem az emberi tényező: érzelmekről, és emberekről, és emberi viszonyokról szeretek írni, igyekszem mindkét oldalról megvizsgálni, hogy emberként mit is művel velünk a hatalom, és mi mit művelünk eközben egymással.

– A novellák némelyike misztikus, mások húsba vágóan brutális – halálon inneni és halálon túli történetek.

– Néha maga a valóság a börtön, ahonnan szabadulni kell, ezek a történetek abszurdan misztikusak tudnak lenni, de a kérdést talán a visszájáról is meg lehet közelíteni: amikor kísértetekről, angyalokról, vagy éppen időutazókról írok, akkor lehet, hogy éppen ők próbálnak ide, a mi valóságunkba szabadulni a saját léten túli létezésük börtönéből.

– Egyes szövegek a szabadvershez vagy a gondolati költészethez közelítenek.

– A költészet számomra a belső szabadság leglényege. A gondolatszabadság a szabadság utoljára megsemmisíthető foka, a belső szabadság ennek a legutolsó köre. Amíg a költészet nem veszti el az értelmét, addig táplálni és őrizni tudja ezt a szabadságot, de ha értelmet vesztett ritmusmantrává válik, akkor viszont éppen segít szétzúzni a szabadság legutolsó írmagját. Egyes szövegek ezt a lehetőséget próbálják megvizsgálni, ezért hathatnak költőibbnek és talán filozofikusabbnak is a korábbi írásaimnál.

– A novellák néha a tudományos fantasztikum irányába mutatnak, de sok szöveg nagyon is valósághűnek, jelenkorinak tűnik nekem.

– Számomra írás közben a történet a lényeg, és a mindenkori jelen nagyon tud inspirálni. Lehet, hogy néha kicsit gellert kap a valóság, de azért többnyire nagyon is tapintható, szagolható, felismerhető. Még ha éppen szerelmes boszorkányokról írok, mint mondjuk a Borbála lányai ciklusban, akkor is azt kell éreznünk olvasás közben, hogy ez egy kicsit a mi történetünk, és ha mi kalandoznánk a hegyek között, arra, ahol ezek a nők tanyáznak, mi magunk is a csapdájukba eshetnénk.

– Szabadulástörténetek az alcíme a könyvednek és a fiaidnak ajánlod azt. Talán nem véletlenül Te magad is egyfajta szabadulástörténetbe keveredtél most, hiszen Berlinben élsz éppen.

– Az előző novelláskötetemet, az Oroszlánkórust is a fiaimnak ajánlottam. De aztán azt gondoltam, mégse igazságos kettőjüknek egy könyvet adni, hogy osztják majd el? Úgyhogy, amikor ez kész lett, kitaláltam, hogy ezt is nekik ajánlom, végül is a két könyv is testvér egy kicsit, így már igazságos, ketten kapnak két könyvet. Aztán majd elosztják, ahogy tudják, én is azt tanultam Édesanyámtól, hogy az öcsémmel nekünk kell mindent elosztani, de csakis igazságosan.
A szabadulástörténetek mint műfaji meghatározás szinte az utolsó pillanatban született, amikor a nyomdakész könyvet végigolvastam, és láttam, hogy hiába másfél évtized munkája, mégis feszes ívet alkot és szépen összeáll, akkor jöttem rá, hogy így vagy úgy, de minden írásban a szabadság és a szabadulás a tét, még akkor is, ha éppen csak az idillinek mondható havasi táj a börtön.
Ami a kérdés végét illeti, Berlinben a Wissenschaftskollegban szerkesztettem a könyvet, de az ittlétem nem szökés vagy menekülés, mert ez a világ egyik vezető tudományos intézete, hatalmas dolog, hogy íróként lehetek itt, és nagyon komoly tudósokkal beszélgethetek egy éven át. Már most, az első pár hét után látszik, hogy rengeteget fogok mindebből tanulni. Ez egy csodálatos intézmény, büszkén vállalt célja, hogy megszabadítsa a vendégeit a mindennapok gondjától, és lehetővé tegye számukra, hogy csakis a munkájukra összpontosítsanak. Egy regény végével birkózom itt. Mint mindig, ez most is szép küzdelem lesz.

Szénási Zsófia

Dragomán György: Rendszerújra. Szabadulástörténetek
Magvető Kiadó, 224 oldal, 3699 Ft