Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

A sors fejezte be az Ötvenhatos regényt – Karátson Gábor – Könyvhét 20

Mátraházi Zsuzsa - 2017.12.13.

[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]

Emlékhely nyílt Karátson Gábor festő, író, filozófus egykori műteremlakásában tegnap (2017. december 12-én). Ez teremtett alkalmat arra, hogy a „húsz éves” sorozatunkban most a Karátson Gáborral készült interjút elevenítsük fel. Akkor, az ünnepi könyvhétre jelent meg az Ötvenhatos regénye, a könyvről Mátraházi Zsuzsa beszélgetett vele. Könyvhét, 2005/11-12. szám

A sors fejezte be az Ötvenhatos regényt – Karátson Gábor
2005. június

Mintha festménycímek vagy fényképek hátára rótt emlékeztető feliratok lennének, olyanképpen sorjáznak a fejezet- és alfejezetcímek Karátson Gábornak az ünnepi könyvhétre megjelent Ötvenhatos regényében. Nem csoda, ha ilyen képzetet keltenek az esszéregény nagybetűs sorai, hiszen szerzőjük amellett, hogy írói, fordítói hivatást követ, festőként szintén alkot. Filozófiai gondolatait ugyancsak megosztja a nagyközönséggel, amelynek tagjai azonban leginkább környezetvédőként tartják számon Karátson Gábort, mint a Duna-mozgalom egyik alapítóját és a természeti értékeink megőrzéséért vállalt felelősség erősítését célzó civil politikai szervezet, a Védegylet elnökét.

Most frissen megjelent regényéről beszél a szerző:

–  Tizenöt éve kezdtem írni az Ötvenhatos regényt, azóta megszakításokkal dolgoztam rajta. Nem volt könnyű, mert ott vannak az emlékeim az akkor történtekről, emellett ismerem a közbeeső időszakot, a hosszú Kádár-korszakot, valamint az 1988 utáni időket. Folyton megváltozott a perspektíva. Az okozott gondot, hogy miként lehet leírni: mi mit jelent. Mi módon oldom meg, hogy egyes szereplőket, akiket akkor nagyra tartottam, azok iránt később egyre kevésbé éreztem így, sőt, kicsire tartottam őket. Ezt emberileg is nehéz elviselni, hát még regénybe foglalni...

Az interjú teljes terjedelmében idekattintva olvasható

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés