Az olvasás éjszakája
ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Az Olvasás Éjszakája
2018. szeptember 29.
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Az Olvasás Éjszakája 2018. szeptember 29. Külföldi könyvek <br> webshopja
Könyvhét folyóirat

A szenvedés maga volt az ima – beszélgetés Szilasi Lászlóval

Vermes Nikolett - 2018.08.15.

„Szilasi László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó.” Így ír Darvasi László a szerző legújabb művéről, a Luther kutyáiról. Személyes történet az agydaganat kialakulásának első szakaszától a gyógyulás pillanatáig. Egy ismert, mégis tabuként kezelt világba vezet, miközben érinti az élet azon velejáróját, amiről – igaza van – bizony hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

– A kortárs irodalomban – bár vannak kivételek - csak nagyon ritkán találkozunk egy ilyen komoly betegség részletes leírásával.

– Remélem, hogy így van. Alapjaiban véve ez egy műfaj, mely más írókat is foglalkoztatott korábban. Ott van Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című műve, vagy Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplója. Amiben eltérnek ezek a művek a nagy halmaztól, hogy nem fiktív történeten, hanem megélt tapasztalatokon alapszik minden oldal. Talán azért is ilyen szembetűnő, mert megszoktuk a kitalált történeteket. Nekem célom volt, hogy a lehető legnagyobb pontossággal írjak le mindent. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tértem el a valóságtól. Mert el kellett, de nem abban az értelemben, ahogy egy regény teszi. Az események sorrendje között vannak eltérések, az is a nyelvezet miatt. Ezt a kettőt próbáltam meg összhangba hozni, nem mindig volt egyszerű, mert a betegség az emlékezetre is kihatott.

– „Elromlik az a testrész, amely olyan nagy és bonyolult, hogy az anyaméhben nincs is helye kifejlődni: az agy”. Újra kellett tanulnia az írást?

– Újra tanulnom az írást nem kellett. De ijesztő volt, hogy nem tudtam, azért vagyok „buta”, mert ez a betegség pillanatnyi állapota, vagy életem végéig így maradok. A műtét utáni első hetekben inkább az volt a kérdés, hogy fogok-e tudni olvasni. Ahogy a könyvben is megemlítem, egy darabig azt hittem, nem fogok többé írni és helyette birkákat fogok tenyészteni.

– Birkákat?

– Ez egy biztonságos tevékenységnek tűnt.

– Mindenesetre megszületett a mű – és milyen jó! Mikor döntött úgy, hogy megírja a betegségét?

– 2015 februárjában diagnosztizáltak nálam agydaganatot. A műtét után három hónap volt a lábadozás, ezután mentem vissza az egyetemre tanítani és a művet is ekkor kezdtem el. A lábadozás alatt fogalmazódott meg bennem, hogy ezt meg kell írnom.

– Egy nagyon fájdalmas eseménysorozatot tár fel. Milyen érzés volt úgy dolgozni a Luther kutyáin, hogy tudta, mindez maga a valóság?

– Minden írói munkát megelőz egy anyaggyűjtés. Itt nem volt rá szükség. Bizonyos tekintetben könnyebb dolgom volt, mivel az agyam rendelkezésre állt, így csak összegeznem kellett, hogy mit akarok megírni. Bizonyos tekintetben pedig nehezebb, mint más művek megírásánál, főleg amikor szembesültem vele, hogy abban a formában kell átadnom, ahogy elképzeltem. Bár nem tekintettem az írás folyamatát terápiás folyamatnak, közben mégis megértettem valamit, amikor újra és újra „átéltem” a kórházban töltött időt, a kiszolgáltatott helyzetet. Nem gondolunk bele, hogy egyszer meg fogunk halni. Márpedig megszületünk és ennek, attól tartok, az lesz a vége, hogy meghalunk. Mind a három gyermekem születésénél jelen voltam, és láttam azt az uralhatatlan fájdalmat, amit ilyenkor átél a szülő nő. Nem sok szépség van a szülésben, az a rengeteg elvesztett folyadék, a fájdalmak… A kórházi zárójelentésesemben is többek között az állt: „bevizelt”. Tehát, amikor azt írom, hogy az életünk csak urológiai incidens, erre gondolok.

– A pontosság nagyon jól jellemzi a művet. Egyes mellékhatások részletes leírásánál néhány percre ugyan, de le kellett tennem. Felkavaróak a cselekmények, vagy ha csak a könyvben említett súlyosan beteg gyermekekre gondolok.

– Nem akartam senkit semmitől megkímélni. Fontos aspektusa volt a műnek a részletesség. Amikor egy beteg bekerül a gyógyszeripar-, a kemoterápia-, az egészségügy világába, az nagyon nehéz. Én pedig erről mindent el akartam mondani.

– Hogy függ össze az agydaganat, a halállal való szembenézés a címválasztással?

– Amikor kikerültem a kórházból, semmiféle szellemi állapotban nem voltam. Egy SMS megértése is bonyolult volt számomra. Az a sok jel, nem tudtam hirtelen lefordítani. Úgy éreztem, hogy nincs nekem való olvasmány. Sorsszerűen ekkor találtam rá Luther asztali beszélgetéseire, melyben többször említi kutyáját. Tökfej ott volt a mindennapos vacsoráknál, az asztal alól nézte a finom falatokat. Ekkor mondta Luther, hogy szeretne úgy imádkozni, ahogy kutyája a felé nyújtott húsdarabra szegezi tekintetét. Én a kórházban töltött idő alatt nem imádkoztam, pedig hívő ember vagyok. Mégis, a betegség alatt megerősödött a hitem. A szenvedés maga volt az ima. Rájöttem, hogy a szenvedés egy olyan kitüntetett nyelv, amivel Istent is megszólíthatjuk.

– A műben többször is találkozunk Márai Sándor nevével. Nagy hatással van önre?

– Márai Sándor, mint ember, szerintem minden íróra hat. Ez egy messzire menő téma. Nem értek Máraihoz. Kifejezetten gyenge regényírónak tartom. De a naplói, melyek két métert is kitesznek, ha a köteteket egymás mellé állítjuk egy sorba… ezek a munkák nagy hatással voltak rám. 1942-től 1989-ig írta a naplókat, addig, ameddig fejbe lőtte magát. Rettentő sok helyen kereste a humanizmust, de sehol sem találta, egyik földrészen sem. Ennek az oka, hogy ő maga volt a humanizmus. Ez nyomott hagyott bennem. Humanizmus: tartani kell magunkat hozzá.

– Milyen lesz sok év múlva visszanézni a Luther kutyáira?

– Elolvasni ezt sem fogom, ahogy a többi művemet sem olvastam el úgy, hogy levettem a polcról a megírás után egy bizonyos idő elteltével... Mindent addig írok, ameddig bírom és ameddig a szöveg hagyja, ameddig puha és lehet vele dolgozni. Ha már nem tudok hozzányúlni, felolvasom magamnak. Ez általában a munka végéhez való közeledést jelenti. Viszont ebben az esetben nem sikerült felolvasnom. Szörnyű volt, hogy tudtam, melyik mondatot mi követ. Felelevenedett bennem az akadályoztatottság érzése, hogy nem tudtam úgy végezni a dolgomat, ahogy akartam. Mert akadályozott a betegség. És ezt semmi esetre sem keverném össze a tehetetlenség érzésével, mert tehetetlen nem voltam.

– Ahogy a művéről beszélgetünk, egyszerre komoly hangon mesél róla, máskor humorral.

– …mindenről így kéne. Bár megtörtént eseményeket írok le, egy komoly betegséget, amit átéltem, nem szabad magam elragadtatnom. Az írásban nem szeretem az iróniát, de az úgy nevezett életben nagy barátja vagyok. Jó, hogy észrevette.

Vermes Nikolett
Fotó: Szilágyi Lenke

Szilasi László: Luther kutyái
Magvető Kiadó, 288 oldal, 3499 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Lapis József: Az elég jó kritikus – Az Élet és Irodalom 2018/37. számából.

Az Élet és Irodalom 37. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés