„Akkor van értelme a fantáziának, ha van mit kitalálni…” – Márton László
Kurcz Orsi - 2016.12.21.
Márton László legújabb könyve, a Hamis tanú nem új történet, hanem amolyan ismeretlen ismerős. Az évtizedek alatt már-már legendává vált tiszaeszlári per ihlette ugyanis a regényt, amiből az író egy, akár ma is aktuális, szatirikus, ironikus korrajzot gyúrt. Ennek a kapcsán beszélgettem Márton Lászlóval, a szerzővel múltról és jelenről, és persze a folyamatosan velünk élő előítéletekről.
– Hogyhogy a tiszaeszlári vérvád témáját dolgozta fel a könyvben?
– Regényt valójában csak Krúdy írt az esetről. Valóban sok feldolgozása van a témának, de ezek közül sok a részletes monográfia például, ilyen a Kövér György által írt, és köztudott, hogy két film is készült, Elek Judité és Erdély Miklósé, ez utóbbi a jól ismert Verzió című mű. De hiába van a vérvádról mindemellett dráma és opera is, mégis azt vettem észre, hogy itt egy nagy regénylehetőség is rejlik még, amelyet eddig senki sem használt ki, Krúdy sem, akit maga a per érdekelt, és a köré építette fel a történetet. Engem vele ellentétben inkább a tanú, Móric alakja foglalkoztatott. Virág Teréz egyik tanulmánya került a kezembe, amely a Múlt és Jövőben jelent meg valamikor nagyon régen, talán 1990-ben. Elolvastam, és akkor jutott eszembe az ötlet, hogy Móric alakjáról milyen jó regényt lehetne írni. Telt-múlt az idő aztán, és egyszer csak eljött az a pillanat, amikor nekiláttam az adatgyűjtésnek.
– A regényírás során mennyiben támaszkodott hiteles, eredeti forrásokra, és mennyi a fantázia a történetben?
– Egyáltalán nem zárja ki egymást a kettő, éppen ellenkezőleg, egyik a másik nélkül nem létezik. Rengeteg mindennek utána kellett persze nézni, ugyanakkor sok dolog a történetemben merő fikció. Például megváltoztattam a neveket. A községet sem Tiszaeszlárnak hívják nálam, hanem Tiszarétnek. Azért így, mert így nevezi Eötvös József A falu jegyzőjében azt a helyet, ahol az ő története játszódik. Csakhogy Eötvös regénye az 1840-es években történik, az enyém meg negyven évvel később, mikor Eötvös szereplőinek unokái élnek ugyanott. Innentől aztán halad a történet a maga útján. Utána kellett persze nézni sok mindennek, például a korabeli perrendtartásnak, és az akkori államháztartás finanszírozás kérdésének, de ugyanakkor el is kellett lépni a tényektől időnként, hiszen ez nem egy tudományos munka, hanem egy regény. A tények pedig igazából akkor működnek nagyon jól, ha a fantázia is működik velük. Példának okáért le kellett írnom azt, hogy amikor kifogják azt a fiatal női holttestet a Tiszából, amely feltehetőleg az eltűnt cselédlány holtteste, hogyan viselkednek a helybeli boncolóorvosok, azaz azok a helybeli orvosok, akikre rábízzák a boncolást, habár nem értenek hozzá. Nyilvánvaló, hogy itt is, mint sok más jelenetben a karikatúra eszközeivel kellett élnem, de ha valaki elolvassa a fennmaradt jegyzőkönyveket, akkor látja, hogy meglévő, és megtörtént dolgokat éleztem és színeztem ki. Tehát akkor van értelme, létjogosultsága a fantáziának és a kitalálásnak, ha van mit kitalálni.
– Mesének vagy szatírának mondaná inkább a Hamis tanút?
– Lehet nevezni szatírának, de lehet nevezni korrajznak is, mert végül is nemcsak a felderítetlen bűnügyről szól a történet, hanem az egész korabeli Magyarországról. Arról, hogy az idillikus állapot, amilyennek mi most látjuk az akkori országot, nem egészen olyan volt a valóságban. Hiszen látható, hogy ez a kép mennyire magában hordozta már a későbbi romlásnak a csíráit. Elég világosan kirajzolódott ugyanis már az 1880-as években, hogy ha egy nagy háború kitör, akkor abból az ország szétdarabolódása következik majd. A másik dolog, ami egyértelműen látszik egy ilyen korrajzból az az, hogy a magyar társadalom mennyire előítéletes, és éppen ezért mennyire hisztérikusan tud reagálni dolgokra. Másfelől pedig tényleg van egy szatirikus vonala is a műnek, ezen kívül meg vannak további szövegrétegei is, melyek akkor bontakoznak ki, ha az olvasó rájön, hogy mit keres például ebben a történetben egy Noszty Feri nevű szereplő. Tudniillik van egy intertextuális réteg is, amin keresztül párbeszédbe lehet bocsátkozni korabeli magyar szerzőkkel: Mikszáth-tól kezdve, Eötvös Józsefen át, egészen Krúdy Gyuláig. Krúdy viszont meglepő módon nem A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regényével szerepel a könyvben, amelyben feldolgozta a bűnügyet, hanem más karaktereivel. Ezáltal a Hamis tanú felfogható egyfajta irodalmi arcképcsarnoknak is, szatírának is, meg korrajznak is, vagy akár realista regénynek is, amennyiben sikeresen próbáltam meg Móric lélektani motivációit minél pontosabban megragadni.
– Több mint 100 éve játszódik a történet, vonható-e mégis párhuzam esetleg a mával?
– Ez a kérdés mindig felvetődik régebbi történetek esetében. A 130 évvel ezelőtti Magyarország ugyanis nyilvánvalóan magában hordozta a mai Magyarország csíráit. Aztán vannak olyan jelenségek, amelyek megismétlődnek, vagy visszaköszönnek. Az 1880-as évek elején például szintén volt menekültválság. Oroszországból menekültek az életüket veszélyben érző zsidók Galícia felé, és óriási volt a korabeli Magyarországon a hisztéria, tudhatjuk meg a korabeli lapokat böngészve. Egyfolytában arról volt szó, hogy mi történik majd akkor, ha a menekültek elárasztják az országot. Miközben gyakorlatilag nem érkezett senki sem, mert a többség továbbvándorolt Amerikába. Az a diskurzus azonban, hogy mit kell csinálni a menekültekkel, ugyanolyan embertelen és eszeveszetten ostoba volt, mint amit manapság tapasztalhatunk. Hasonló, visszatérő, ismétlődő probléma az ország elszigetelődése, és magát szabadságharcosnak kikiáltása is. Semmi sem ugyanaz persze, de minden felismerhető, és minden kapcsolódik mindenhez.
– Tehát mondhatjuk akkor azt, hogy a könyvben ma is érvényes tanulságok vannak.
– Persze, ezért volt értelme megírni. És remélem, hogy az olvasók ezt azért tudatosítják majd magukban, és legalább ők, ezzel a fajta előítéletes ostobasággal szemben egy kicsit immunisabbak lesznek. Ennyiben nem csak esztétikai tapasztalatra számítok és az ebből adódó örömérzésre, hanem egyfajta felvilágosító hatásra is.
– Vajon egy könyv tényleg elindíthat egy olyan társadalmi párbeszédet, ami akár egy kicsikét is csökkentheti az előítéletességet az emberekben?
– Azért ne legyenek túlzott illúzióink. Olyan nagyon sokat nem segíthet sajnos. Ha valaki olvassa Kövér György nagy monográfiáját, akkor abból, mint tudományos munkából tájékozódhat, hiszen Kövér György könyvének tényleg volt visszhangja történész körökben, olvasták és becsülik, de még ennek ellenére sem hiszem, hogy a közvélemény előítéletességét akár ez a kiemelkedő tudományos teljesítmény is feloldotta volna. Szerintem ez a regény sem fogja, de ha már lesz néhány száz olvasója, akkor ők majd társadalomtörténeti tekintetben kicsit talán tisztábban láthatnak.
Kurcz Orsi
Fotó: Szabó J. Judit
Márton László: Hamis tanú
Pesti Kalligram Kiadó, 349 oldal, 3490 Ft
Az interjú, terjedelmi kényszer miatt, a Könyvhét 2016/3. számában röviditve jelent meg, itt a teljes szöveg olvasható.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával