Arany korszerű, modern költő – Szörényi László
Szepesi Dóra - 2018.08.01.
Arany János évében – tárcák és tanulmányok című könyvében Szörényi László, a BTK Irodalomtudományi Intézet emeritus professzora a tőle megszokott kultúrtörténeti csemegékkel szolgál. A kétrészes gyűjtemény első felében nem csak Aranyról van szó, a másodikban csak róla.
– Arany születésének 200. évfordulója évében országszerte számos előadásra hívják, a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítását is Ön nyitotta meg. Mi érdekli ennyire Arany János életművében?
– Arannyal kapcsolatban minden érdekel, de leginkább azt a félreértést szeretném a tanulmányaimmal kiküszöbölni, amelyek az egyik és a másik olvasói, értelmezői szekta fejében is egymást kizárva szoktak virulni. Tudniillik, hogy Arany nagyszerű a Toldiban meg az eposzokban, de a lírai versei kényszeredettek ehhez képest, és nem olyan jók, kivéve a balladákat, de hát azok is félig az epikához tartoznak. A másik oldal szerint igazából a lírikus Arany az érdekes, és az öregkori, az Őszikék és a Kapcsos könyvben összegyűjtött anyag. Szerintem Aranynál minden mindennel összefügg. Végtelenül hatalmas memóriával rendelkezett, a saját maga hajdani meg nem valósult, vagy félig megvalósult terveire is emlékező ember volt. Ha megnézzük például, csak ebből a szempontból az Őszikéket, tele van olyan költői tervek emlegetésével, amelyeket elkezdett, aztán abbahagyta, különböző okoknál fogva megint elővette, és így tovább. Másrészt az eposzi szereplőinek rengeteg olyan kifakadása van, amely beleillene bármely lírai versébe is. Ne felejtsük el, hogy Arany legfőbb és mindenek fölött álló mintaképe a drámaíró Katona József. Shakespeare-t nagyon hamar végigolvassa, két iszonyú nehéz darabját, a Szentivánéji álmot és a János királyt kétszer is fordítja, a Hamlet meg remekműve. Emiatt a szövegek egy drámai szerkezetben élnek valamiképpen talán a memóriájában is; onnan bármikor elővarázsolhatók, és ha akarja, csinál belőle elégiát, ha akarja, keres hozzá egy mesét. A dallam kezdi megszülni a magának való történetet, tehát előbb van a zene, aztán jön hozzá a szöveg. Ezt a fajta működést két költő merte eddig bevallani a magyar irodalomban, Weöres Sándor és Arany János. Minden Arannyal kapcsolatos tanulmányomban a lírikus meg az epikus közötti egységet szeretném hangsúlyozni.
– Hogyan kötődhetünk egy ilyen nagy formátumú költőhöz manapság?
– Érezzük, hogy ugyanúgy süllyedünk és züllünk, mint ahogyan azt ő öreg korában érezte ebben a világvárossá fejlődő és akkor is rendkívül nehezen élhető fővárosban. Káosz vesz körül bennünket, az emberek tanácstalanok. A halál pedig lopakodik a maga módján. Ott van az a Margitsziget, ahol Toldi párbajban győz, ideális sziget, középkori toposz, Szent Margit ott van eltemetve. Arany, az ő mintájára, oda temeti Piroskát is, a szentasszonyt, aki végül is az őrjöngő és bűnös Toldi lelkébe valamiféle lelki nyugalmat hoz a halálával. Arany öregkorában erre a szigetre vonul vissza, – hála Istennek csak hajóval lehet közlekedni –, de amikor megépítik a hidat, az összes öngyilkos megtalálja a cirkuszi fesztivál lehetőséget, és akkor elkezdődik a haláltánc a versben… Körülbelül itt tartunk. Az ember ilyenkor egy korszerű, modern költőt akar olvasni, és Arany az.
– Korszerű? Modern? Ezt hogy értsük?
– Egy példával érzékeltetném. A halálra készülő Orbán Ottó utolsó kötetét maga rendezte sajtó alá, a címe: A költészet hatalma – versek a mindenségről és a mesterségről. Ebben a kötetben Homérosztól Vas Istvánig sokakat megszólít, egy csomó élő fiatal kollégáját is, egyedül Aranyhoz intéz hat verset. Az egyiknek a címe szintén Epilógus, mint a híres őszikének, amelyben azzal búcsúzik el, hogy Aranynak a valódi aranypénzét ő nem váltotta rézre. Megköszöni, hogy élni segítette, állandóan a lehető legmagasabb és minden tekintetben alkalmazható mérce maradt Arany, a legfőbb tudója ennek a nyelvnek; és ha majd meghalt, akkor fölkelti őt és megtanítja járni. Ez nagyon fontos, hiszen tudjuk, hogy Orbán Ottó bénán töltötte utolsó éveit egy tolókocsiban. Hihetetlenül erős vers, alig lehet meghatottság nélkül olvasni. Számomra az utóbbi években ő foglalta össze a legszebben az Aranyhoz tartozást és azt a megfizethetetlen segítséget, amelyet mindnyájan, közönséges olvasók, de különösen a költők kaptak és kapnak tőle. Érdekességként említem, hogy 1917-ben a 100 éves évfordulón Kodálynak még volt szerencséje, hogy fonográffal százéves öreg pásztoroktól olyan hiteles zenei meg szövegfolklórt tudott gyűjteni Nagyszalonta környékén, amelyet még Arany ismert, és amelyből rekonstruálni lehet azt a világot. A viaszhengert restaurálták, és 2006-ban, a Balassi Kiadó ki is adta lemezen. A centenáriumra jelent meg Négyesy László könyve Aranyról és azt ingyen szétosztották az összes középiskolában. Szerencsére a mostani kormány is kellő összeget adott pályázatokra, rendezvényekre, szavalóversenyekre. Ami a legfontosabb, 1950-től 2016-ig lezárult a kritikai kiadás tizenkilenc kötetének megjelenése. Közben kiderült, hogy Aranynak rengeteg egyéb műve is van, főleg bejegyzések könyvekbe és jegyzetek, amelyeket a műveibe írt, azóta előkerült hivatali iratok, írókhoz írt levelek, még vers is. Hász-Fehér Katalin gondozásában elindult az új sorozat, az első kötet idén már meg is jelent. Lesz legalább huszonöt, mire a 300 éves évfordulóhoz elérünk…
Szepesi Dóra
Fotó: Szabó J. Judit
Szörényi László: Arany János évében. Tárcák és tanulmányok Magyar Esszék sorozat.
Nap Kiadó, 184 oldal, 3500 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Ahol kolbászból van a kerítés, ott harapnak a legjobban – Celeste Ng Kis tüzek mindenütt
Azok a szomorú fiatalok – Therese Anne Fowler Z - Zelda Fitzgerald regénye
Különböző „Mészölyök” léteznek – Interjú Szolláth Dáviddal
Értelem és érzelem – Rika Ponnet: Csak veled - a romantikus szerelem visszatér
A végtelenbe és tovább – Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt