Könyvhét 2021
A Móra Kiadó
öszi újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
A Móra Kiadó <br>öszi újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Könyvhét folyóirat

“Az aranykalitka nem ad enni a benne lévő madárnak” – Beszélgetés Mörk Leonórával

Vermes Nikolett - 2021.06.22.

Mörk Leonóra író, újságíró tizedik kötetével egy olyan korrajzot fest a 17. századról, mely néhány ecsetvonással egybemosható a jelennel. Hogy éltek korábban elődeink, milyen hátborzongató kísérletekkel szolgálták az utókort és mi a párhuzam a két társadalom közt a szabadság tekintetében, erről beszélgettünk a szerzővel.

– Regényeid jellemzően egyszerre több korban játszódnak, legújabb köteted azonban első szótól az utolsóig a 17. század emberének problémáit és örömeit vázolja, miközben tükröt állít a mai társadalom elé.

– Esetemben minden könyvet megelőz egy kérdés: meg tudok ugrani egy újabb magasságot? Például: képes vagyok-e rá, hogy múltban játszódó jeleneteket hosszan írjak? Elbánok a 17-18. századi, a nyelvújítást megelőző szókincs alkalmazásával? Tudom-e szépen váltogatni az egyes szám első és harmadik személyt? Jelenleg arra voltam kíváncsi, hogy menne egy regény, ami kizárólag az említett korban játszódik, miközben az aktuális társadalmi kérdések mélyére néz.

– Így született egy történelmi regény, benne számos ismert személlyel, akiknek élete egy csapásra magával ragad, és az olvasó megfeledkezik a jelenről, legalábbis egy pontig.

– Tavaly megjelent regényem, A herceg és a lányka írása közben foglalkoztam először történelmi személy, Louis Ferdinand életének kibontásával. Ez annyira megragadott, hogy amikor egy 17. századi holland udvarház előtt, egy napsütéses délelőtt leültem és magam elé képzeltem, kik járhattak itt, mit csinálhattak, hogy élhettek, milyen érzések foglalkoztatták őket, eszembe jutott a holland Christiaan Huygens csillagász, matematikus neve, akiről iskolás éveimben hallottam először. Majd hamar megszületett az első jelenet, és már logikus volt, hogy édesapja is szerepeljen, aki szintén érdekes figura volt. Ahogy egyre többet olvastam a korról, sorra léptek be az olyan izgalmas alakok, akik nagyon jól illettek a koncepcióba: Agnes Block a virágaival meg az ananászos üvegházával, és Ruysch doktor a vérfagyasztó múzeumával. Az angol kertészt már tudatosan kerestem, így találtam rá John Rose-ra, akinek megtetszett a neve és az önéletrajza. A főhős, Leentje alakja azonban fantázia.

– A fikciónál meg kell említeni a kötet hátborzongató képeit a preparált magzatokról. Ha valamiről, erről azt gondolnánk, a szerző képzeletének műve.

– Ez nem az én ötletem! Tavaly nyáron írtam egy cikket “reborn” babákról, ezek elevennek tűnő babák, amelyeket olyan nők – bár nem kizárólagosan ők – készíttetnek maguknak, akiknek nem lehetett saját gyerekük, vagy elveszítették őt, esetleg nem tudják elengedni felnőtt gyereküket, ezért megrendelik kisbaba formában, hogy újra az övék legyen. Közben úgy bánnak ezekkel a műanyag babákkal, mintha élnének, öltöztetik, fürdetik, sétáltatják őket. Ez is igazolja, hogy a meghalt vagy meg nem született gyerekek elengedése sok nő számára nagy lelki gond, és mivel nem tudnak vele megbirkózni (talán mert az anyaságot tartják az életük egyetlen értelmének), ezt a megküzdési mechanizmust találják ki. És ez igaz a 17. századi társainkra is, mint a kötetben szereplő, több gyerekét elvesztett lányra. Erre reagálva, eredetileg a könyvben viaszbabák szerepeltek volna, majd rátaláltam Ruysch doktorra és az ő gyűjteményére, a preparált magzatokról készült fotókra, tanulmányokra. A doktor tudományos okból tartósította a babákat, de hamar felismerte, hogy erre nem csak a szakma kíváncsi, így megnyitotta a múzeumot, melynek hátborzongató magzatgyűjteménye visszatér a regényben. Érdekesség, hogy Nagy Péter cár maga is járt Ruysch kiállításán, melyet később felvásárolt, így a tárlat ma is megtalálható Szentpéterváron.

– Miért volt fontos, hogy az elvesztett magzatok ilyen formában megjelenjenek az irodalomban?

– Sokunkat érdekelnek a régmúlt korokban élt nők történetei, melyek sokban hasonlítanak a mai nők történeteihez, hiszen ők is szerelmesek voltak, férjhez akart menni, gyereket akartak, elvetéltek, szültek, neveltek. A vetélés vagy az elveszített újszülött elengedésének fájdalmával ma is gyakran találkoznak a nők, nem véletlenül szólt erről a témáról legutóbb Mundruczó Kornél filmje, a Pieces of a Woman.

– A kötet kétségkívül fontos témákat tár elénk, ilyen a szabadság kérdése, ami különösen aktuális, már csak azért is, mivel a kényszerű bezártság idején készült.

– Valóban a karantén idején írtam, de a minden értelemben vett függetlenség nem ezért került be a regénybe. Érdekesnek tartom, hogy 17. századi holland nők sokkal nagyobb szabadságot élvezhettek, mint a világ más részein élő társaik, így a saját nevükön dolgozhattak, gyakran tanulhattak, a családok nemritkán támogatták az ambícióikat. A már említett Ruysch doktor lánya, Rachel is kivételesen sikeres festő volt, aki a tehetségének megfelelő képzést kapta, és miközben tíz gyereke született, végig alkotott, többet keresett a virágcsendéleteivel, mint Rembrandt a maga képeivel. Ennek ellenére a nőket, régen is, ma is gúzsba köti a biológiájuk. Épp úgy korlátok közé zárja őket a szülés vállalása, mint ha valaki ezt különböző okokból nem tudja vállalni, noha ez talán nem látszik kívülről. A regényben fontos szerepet kap a képzőművészet, ez is erre utal. Amikor megnézünk egy korabeli, madarat ábrázoló festményt, például Az aranypinty néven ismert híres képet, először a szép állatot látjuk, csak később vesszük észre a láncát. Ez egy nőre is érvényes lehet.

Vermes Nikolett

Mörk Leonóra: Törött tulipánok
Jaffa Kiadó, 272 oldal, 3499 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2021/3. számának címlapjaÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés