Ben és Holly
apró királysága
Mélytengeri Mentőcsapat
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Ben és Holly <br> apró királysága Mélytengeri Mentőcsapat Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Könyvhét folyóirat

Az élet minden perce felértékelődik – Interjú Sajó Lászlóval

Szepesi Dóra - 2019.01.23.

Teremtést perbe hívó, patetikus iróniájú lírájában világképe sötét színekben rajzolódik ki. A költővel, íróval gyomorkeselyű című legújabb kötetéről beszélgettünk.

– Megdöbbentő számomra, ahogyan verseidben a rettenet már-már szép, fölemelő. Nekropoliszt építesz? Miért?

– Úgy gondolom, az élet attól szép, hogy nincsen túlvilág, csak ez van, ez az élet, épp ezért felértékelődik minden perce. Van egy Nekropolisz ciklusom, amit Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet képeire írtam – igen, építem ezt a nekropoliszt már elég régen. Ebben a könyvben pedig megpróbáltam a legmélyebbre menni, itt vannak a címek: Feljegyzések az elfekvőből, Feljegyzések a proszektúráról, Feljegyzések a temetőből – hát innen már nincs hova menni, vagy talán mégis. Én ezt a világot próbáltam megírni. Arra viszont nem gondoltam, hogy az élet – vagy a halál – közbeszól. Tavaly meghalt apám. Már felkészültünk rá, ehhez képest váratlan volt. Azt hittem, hogy az elfekvőn, a proszektúrán, a temetőn túl már nincs semmi – de van. Ezt írtam meg az utolsó ciklusban. Korábban beleképzeltem magam mások helyzetébe: a magyar irodalomból Csokonaitól Janus Pannoniuson keresztül Petriig sokak halálát megírtam, ebben a könyvben benne van Borbély Szilárd, Juhász Ferenc, Esterházy Péter. Óvintézkedésként megpróbálom magam szoktatni a csendhez. Ahogy József Attila mondja az Ódában: „Szoktatom szívemet a csendhez.” De amikor azt hiszi az ember, hogy oké minden, akkor szíven üt! Szerencsémre némi adottságom van ahhoz, hogy leülök és akkor a legegyszerűbb verseléssel, keresztrímekben és négysorosokban, ki tudom írni magamból, ami történt, gyászmunka gyanánt. Ez párszor már sokat segített, kórházi ágyon is. Persze ma már nincs akkora súlya a szónak, mint amekkora Pilinszkynél még volt. Azt mondta, esszenciális és egzisztenciális költészetet csinálok, és átérzik az olvasók, amit írok. Ma már nincs ilyen. Van Facebook, slam poetry, az alanyi költészet kihalt, annyira divatjamúlt. Magadról írsz? Meghalt apád? És akkor mi van? Mindenkinek meghal az apja! – mondják. Én meg azt mondom, hogy a költészetnek még mindig az lenne a szerepe, hogy elmondja, amit nem lehet másképp elmondani, elsuttogni… Az emberek imádkoznak, mert nem tudnak mást kitalálni, mondani, nem tudnak verset írni…

– A vers és az imádság hasonló?

Igen. Akkor kell megszólalni, amikor baj van, amikor nagy szarban vagy, amikor nagyon szerelmes vagy. Anno, amikor megjelent egy vers valamelyik folyóiratban, elolvasták. De most ki olvassa el? Azon csodálkozom, hogy egyáltalán még versek könyv alakban megjelennek, hogy vásárolnak könyvet.

– Van azért a kötetben istenkeresés, de úgy, hogy nem találod…

Annak idején még kerestem Istent, játszottam vele, az első kötetem címe Napkeleti pályaudvar, ez se véletlen, aztán volt Evangélium szerintem, Istentelen színjáték, és megannyi utalás Rá. Most, túl a hatvanon, eljutottam oda – mások ilyenkor megtérnek –, hogy kitértem. Nem volt miből, mert igazából nem is voltam hívő, kerestem. Azt hiszem, egy Isten nélküli világban boldogan élni milliószor jobb, mint egy Istennel elképzelt túlvilágban majdan… Számomra az ateista az, aki önmagában hisz, vagy az úgynevezett életben, ami csak úgy van. Ha belegondol az ember a létbe, a kozmikus távlatokba, akkor vagy megőrül, vagy inkább nem gondol bele. Egy-két költő belegondol, ahogy Kosztolányi megírta a Hajnali részegségben. Honfitársaink ebbe egyáltalán nem gondolnak bele, elvannak az életükben, ahogyan én is elvagyok

– A kötetben a Kujjon név Villonnal felesel. Ez hogy jött?

Az első ciklusban adja magát, hogy François Villon után Kujjon Ferenc hajléktalan írja a balladáit; a „kujjon”-ban azért több jelentés is van. Politikus versek, abszolút aktuálisak, írom őket tovább. Aktuális lesz ez a Kujjon-ciklus, ahogy elnézem, ameddig élek. És tovább… Kocsmákba járok, megtűrtek a csövesek maguk közt a nappali melegedőben. Nem látja, nem írja meg senki ezeket a történeteket. Csövessel már találkoztam kombínón, de politikussal még nem!

– A Juhász Ferenc sírja című verset az ő szövegeiből raktad össze.

Abszolút. Abban nekem egy sorom nincsen a címen kívül. Megírta a József Attila sírja című nagyszerű versét, és én erre írtam meg ezt, végigvettem a gyerekkorát, az életét, ahogy megélte a halált. Ő volt az utolsó nagy magyar költő. Abban bízom, hogy tanítják az egyetemen.

– Hogyan születtek a szövegek Esterházyról, Borbély Szilárdról?

Elolvastam tőlük, amit tudtam, és megpróbáltam összeszerkeszteni. Én magam keveset tettem hozzá. Borbély verseiből prózát írtam, Esterházy utolsó prózájából, a Hasnyálmirigynaplóból szonettkoszorút. Ebben is az ő szövegei vannak, nem jelzem, hogy hol, így vagyok hű a Mesterhez. Éppolyan gyászmunka volt, mint miután apámat eltemettem. Felfoghatatlan, hogy Esterházy nincs köztünk! Borbély Szilárd halálával nem tudtunk mit kezdeni. Tudtam, hogy meg kell írnom, és gondoltam, akkor már ne én írjam meg, hanem „ő”.

– Nemrégiben a Litera „Szerelmes Arany” nyílt pályázatára erotikus verset írtál.

A Tamburás öreg trubadúr? Az erotikus vers számomra nem létező műfaj. Írtam három verset, az első „pornográf hard”, a második „pornográf light”, a harmadik, na jó, „erotikus”. Akarok írni egy pornográf verseskötetet. Ez ahhoz csak ujjgyakorlat volt.

Szepesi Dóra
Fotó: Szabó J. Judit

Sajó László: gyomorkeselyű
L’ Harmattan Könyvkiadó, 150 oldal, 1990 Ft


Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés