Könyvhét 2021
Nem kötelező,
szívből ajánlott
könyvek
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
Nem kötelező,<br>szívből ajánlott<br> könyvek Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Könyvhét folyóirat

Az írás küzdelem a halállal – Jón Kalman Stefánsson Ásta című regényéről

Bráder Edina - 2021.04.29.

Valószínűleg hosszas tanulmányokat lehet írni arról, miért is annyira népszerű az izlandi szépirodalom a kicsiny szigetországon kívül is. Van valami rejtélyes abban a tűz és jég által szabdalt-formált tájban, az emberek látszólagos zárkózottságában, vagy abban, hogy a viszonylag kis földrajzi távolság ellenére mégis megközelíthetetlenül messzinek tűnik mind az ország, mind a kultúra. Talán akaratlanul is különlegesnek érezzük, amit olvasunk, ha tudjuk, hogy egy olyan helyen született a szöveg, ahol a lakosság egy része továbbra is hisz a tündérek létezésében, és nagyjából minden második ember költő – ha pedig ő maga nem, hát biztos, hogy hosszú költeményeket tud idézni fejből, minden nehézség nélkül. Jón Kalman Stefánsson az izlandi irodalom alakjai közül is kimagaslik az olyanok mellett, mint a Nobel-díjas Halldór Kiljan Laxness, vagy a néhány éve hazánkban is népszerűvé vált Andri Snaer Magnason. A Keflavík-duológia és a Menny és pokol trilógia hazai sikere után pedig talán nem meglepő, mekkora várakozás előzte meg Stefánsson új regényét, az Ástát.

Ahogy azt Stefánssontól megszokhattuk, az Ásta sem egy teljesen szokványos regény. A történet a főszereplő fogantatásával kezdődik, ám a szerző hamar elhagyja az időrendet; azt állítja ugyanis, hogy lehetetlen valaki életét az események sorrendjében leírni.

„Persze ez már nem lehetséges, már nem – ha egyáltalán lehetséges lett volna bármikor, hogy időrendben beszéljük el egy ember életét a bölcsőtől a koporsóig, ahogy mondani szokás. Mert senki nem él így. Attól a pillanattól fogva, hogy elménkben gyökeret ver az első emlék, megszűnünk időrendben érezni, gondolkodni, és ezután ugyanannyira élünk abban, ami már elmúlt, mint ami most van.”

Így ismerjük meg tehát Ástát és környezetét: képekben, rövidebb és hosszabb jelenetekben, ahol egyetlen gondolat vagy emlék, akár egy üvegen megcsillanó fény esésszöge újabb és újabb emlékeket hív elő, míg végül sikerül összetennünk a kirakós darabjait. Ásta egy viharos szerelem szülötte, a Reykjavík-szerte szépségéről híres, túlságosan is Elizabeth Taylorre emlékeztető Helga és a hozzá képest jellegtelen, egyszerű Sigvaldi lánya. Egy olyan kapcsolatból született, melyet a környezet nehezen ért vagy magyaráz meg, és Sigvaldi kérdése is folyton újra és újra felbukkan a lapokon: „Hogy juthatott Helgának eszébe, hogy őt szeresse, hiszen megkaphatott volna bárkit, akit csak akart, mégis őt választotta, de miért?”  Egy ilyen kapcsolatnak természetesen csak egy végkimenetele lehet; és amikor felbomlik, a magára maradt Ástát egy idősebb asszony, Mamácska veszi magához. A lány ezért egy darabig hálás, de tinédzserkorban, sok mással együtt ez is megváltozik, és a lázongó Ástát végül vidékre küldik a Nyugati-fjordokba, hogy ott az egyszerű, kétkezi munka újra helyes mederbe terelje életét.

A Nyugati-fjordokban márpedig merőben más az élet a nagyvároshoz (ezt olvassuk idézőjelben, hiszen Reykjavík lakossága mindössze olyan 130 ezer főre rúg) képest, olyannyira, hogy aki odakerül, az talán sosem hagyja maga mögött, még akkor sem, ha földrajzilag távol kerül tőle. Ásta egy mindentől messze eső tanyára érkezik, a szűkszavú gazda Árni és annak szenilis anyja gazdaságába. Hamar cinkostársra lel a hozzá hasonló korú, különc Jósefben, aki ugyanolyan örömét leli abban, ha egy könyvvel leheverhet, mint amennyire utálja a köveket összeszedni a legelőről. Őt is javulni küldték, hiszen a kétkezi munka – a gazda munkája – minden baj ellenszere.

Izlandon mindig is az volt a legmagasztosabb cél: jó gazdának lenni. Ez az, ami igazán fontos. (…) Minél jobb gazda vagy, annál sikeresebb ember, a mennyben a díszpáholyban üldögélhetsz majd.”

Talán ezek a jelenetek a regény legsikerültebbjei. Stefánssonnak sikerül bármilyen zavaró tényező vagy káros környezeti behatás nélkül, elszigetelten ábrázolni szereplőit, ahogy tehénfejés vagy szalmaszárítás közben a másik szája szegletére gondolnak, és így bámulatos pontossággal tudja a köztük szövődő kapcsolatokat megmutatni. Árni féltő ragaszkodása és gondoskodása anyja felé, akit olykor már megtréfál, vagy egyenesen cserben hagy saját elméje; a két fiatal először esetlen, majd szinte görcsös kapaszkodása egymásba, háttérben a különös izlandi tájjal, mely „olyan, mint egy szimfónia” – mind-mind másutt érintik meg az olvasót, és együtt még intenzívebben hatnak.

Van Fehér Renátónak egy verssora, miszerint ő olyan mondatokban szokott a beszédhez, melyet mások lánykéréskor szoktak használni – ezt emlegetik fel sokszor Stefánssonnal kapcsolatban is, akit lírai, „szükségtelenül dagályos”, „túlfolyó”, és „túl nagy szavalat használó” stílusa miatt sok kritika is ért. Az Ásta azonban talán a legprózaibb az eddigi (magyarul megjelent) művei közül. Kissé visszafogottabban költői, epikusabb, és jóval társadalomkritikusabb a hangvétele, mint például A halaknak nincs lábuk c. művében. De éppen csak annyira, hogy sikerüljön megőriznie a rá jellemző, melankolikus felhangot, melyre azzal is ráerősít, hogy saját magát (vagy mégsem?) mint írót is belecsempészi a szövegbe, és láthatjuk, hogyan küzd az írással vagy a Nyugati-fjordok sötétje ellen.

Nem veszett el az az érzékenység sem, ahogy Stefánsson választott témájához nyúl. Az Ásta ugyan csupán egy nő élettörténete – egyébként az eredeti cím pontos fordítása is ez; Ásta története –, na de micsoda nőé! Ásta, aki a tűz és jég földjének szülötte, aki szerelemben fogant, hogy aztán szája szegletével, mely megmagyarázhatatlanul könnycsepp alakú, a hajával, melyen néha úgy csillan meg a napfény, hogy azt nem lehet elfelejteni; maga is szerelmet hintsen, amerre jár. Ásta, aki nagy szíve miatt talán többet szenved, mint mások, de aki többet is él meg, gyakran nem a megfelelő emberrel találja magát nem a megfelelő helyen, de amikor mégis minden a helyén van, azt feltétlen odaadással éli meg. Pontosan rá tud mutatni azokra a pillanatokra, mikor más irányt vehetett volna az élete, látja, mit tehetett volna másképp – mégis, ha a múltra gondol, azt nem fájdalmas keserűséggel teszi, hanem hálával, keserédes nosztalgiával.

Az Ásta tehát egyszerre különleges regény és mégsem az. Különleges a maga hamisítatlan izlandiságával, a csodálatos mondataival, a töredezettségével és megfoghatatlan időkezelésével. És közben valahogy mégsem az, mert minden egyes sorát ismerősnek és magunkénak érezzük. Lehet ugyan, hogy a mennyekig Reykjavík utcájától hosszú az út, de Stefánsson és a zsenialitás között semmiképp sem: az Ásta is olyan olvasmányélmény, mely sokáig él majd még az emlékezetünkben.

Bráder Edina

Jón Kalman Stefánsson: Ásta
Fordította Egyed Veronika
Jelenkor Kiadó, 516 oldal, 3999 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Őszi Könyvhét – hármat egy csapásra

Ha „negyedik hullám” nem szól közbe, a fesztiváli szezonra időzítve október 13-án megjelenő Könyvhetet három nagy könyves fesztivál leendő közönsége is lapozgathatja.

A Könyvhét 2021/2. számának címlapjaÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés