Térey János költő, író, műfordító harmadik verses regénye látott a közelmúltban napvilágot. A hatalmas tudásanyagot felhalmozó, roppant szórakoztató és számos jelentésréteget tartalmazó utópia a nem túl távoli jövőbe repít minket, amikor vulkánkitörések következtében Európában beköszönt a jégkorszak. Lelki és szellemi értelemben is.

– A korábbi műveitől eltérően ez a regény erősen reflektál a napi politikára, ez öntől igen szokatlan.

– A politika Magyarországon megúszhatatlanná vált. Nem tettem mást, csak szétnéztem magam körül, és írtam, amit írhattam. Nem aktuálpolitikai ügyeket szerettem volna megoldani, hiszen az én eszközeim rendkívül szerények. Magyarország jelenlegi, rémes közérzetéről akartam beszélni. Ami a jövendő Magyarország közérzete is lesz részben, mivel ez néhány év alatt nem fog jelentősen megváltozni.

– A regény alapkérdése, hogy egy szélsőséges helyzet mit hoz ki az emberekből.

– Ha válságba kerül a környező világ, és válságba kerül az ember, akkor két dolgot tehet: vagy összeszedi magát, de nagyon; vagy darabjaira esik. Én ezeket a viselkedésváltozatokat vizsgáltam.

– Ön hogy viselkedne egy hasonló helyzetben?

– Fogós kérdés, ezt sosem tudhatja az ember. Azt hiszem, sok változatát megírtam ebben a regényben annak is, én hogyan viselkednék. Akár nőként, akár gyermekként... Biztos, hogy most Magyarországon egyelőre nem olyan léptékűek a problémák, hogy azt egy kisgyermek is megérezze, mint Szíriában vagy Líbiában kénytelen. Sajnos eljöhet az a pillanat itt is. Lehet, sőt kell is terrorfenyegetettségről beszélni, de ez más, mint Párizsban, Londonban. Szerintem egy darabig még valami hasonlót fogunk szemlélni itthon, mint amit most látunk. De megoldást és terápiát soha ne az irodalomtól várjunk. Az irodalom céljai mások. Egy regényben az a célom, hogy egy cselekményt A-ból B-e eljuttassak, hogy egy jellemet fölépítsek. Hogy a karakterek mozgását egymás között, egymáshoz képest felrajzoljam. A könyvben van egy elég finoman kidolgozott kapcsolati háló. A felületes olvasó számára úgy tűnhet, hogy sokan egymás mellett élnek, és elbeszélnek egymás mellett. Ehhez képest majdnem mindenki találkozik vagy viszonyba lép majdnem mindenkivel a regényben.

– Vannak visszatérő szereplők, akik az előző két kötetben, az Asztalizenében és a Protokollban is szerepelnek.

– Például egyikőjüknek a sorsa itt teljesedik ki vagy be, ahogy tetszik. Ő Labancz Győző, akit Csányi Sándor alakított a Radnóti Színházban. Az ő migrénes látomásaiban tárul fel a Svábhegy tudatalattija. A megtagadott, elmismásolt magyar múlt. Sok szempontból ő a rezonőr ebben a könyvben.

– Amellett, hogy térben is igen nagy távolságokat jár be a kötet, időben is tág keretek között mozog.

– Igen, ennek a hegynek az életét a római villáktól egészen egy Ice Explorer nevű havasi jármű forgalomba helyezéséig követi: ilyen jelen pillanatban csak skandináv országokban közlekedik.

– Hogy mindezt verses regényben írta meg nyilván összefügg azzal, hogy alapvetően vagy eredendően költő, legalábbis költőként indult.

– A sűrítés iránti vonzalmam igen, de hogy mégis hatszáz oldalt írtam, az azzal függ össze, hogy van mit mondani erről a világról a líra keretein kívül is. Jó ideje küzdök avval a problémával, hogy verses formában, egyáltalán: versben a minket körülvevő Magyarország csak töredékesen ábrázolható.

– Tele van a kötet pop-kulturális elemekkel, nagyon sok az angol szöveg, másrészt a szöveg kissé Bret Easton Ellisre hajaz.

– Ezt a valóságot kaptam ajándékba. A márkanév, a brand olykor életesemény is lehet embertársaink életében. Ha autómárkáról beszélünk, például Porschéről, akkor nem pici vállalkozás a semmiből megszerezni egy ilyet. De ugyanezt végigjátszhatjuk a mi esetünkben akár egy méregdrága töltőtollal is.

– A következő kötetének fókuszában is a politika fog állni?

– Nem. A következő munkám nagy valószínűséggel egy pesti művészregény lesz. Szinte csak művész foglalkozású meg ambíciójú hősökön gondolkodom most.

– Már készül ez a könyv?

– Ha az ember befejez egy ilyen nagy könyvet, amelyet három évig írt, akkor egy darabig nem tesz semmilyen ígéretet, és nem mond semmilyen konkrétumot. Csak annyit mondok, hogy szeretnék még egyszer írni egy regényt, és azt már prózában.

– És verset?

– Verset, remélem, mindig fogok írni.

– A vers magától jön?

– Beszélhetünk ihletről. Ráadásul nem is lehet siettetni az idejét. Nincs penzumvers. Vannak, akik tudnak megrendelésre írni, én nem tartozom közéjük. Ha öthavonta egy vers, akkor öthavonta egy. A vers az a felület, az a mennyiség, amit és amennyit pontosan átlátok. Jövőre készülünk az összegyűjtött versekre, életemben először. Olyan könyvek anyaga fog szerepelni benne, amelyek már nem elérhetőek – de természetesen, szerkesztett, megrostált anyag lesz. A legutolsó verseskönyvem, a Moll kivételével az összes többi elfogyott a könyvesboltokból.

– A regényt nehezebb átlátni, hiszen jóval terjedelmesebb és a struktúra szerepe meghatározó.

– Egy regényt ítéletnapig lehet javítani. Azt is szokták mondani: nem lehet befejezni, csak elengedni. Ha összehasonlítom az én esetemet egy filmrendezőével, nem panaszkodhatom: az utolsó vágás csak jó esetben az övé. A Legkisebb Jégkorszak már a második kiadásnál tart, és még abban is javítottunk. Egy regény esetében akármit is mond a szerkesztő, az utolsó vágás joga mindig az enyém. Nekem szerencsére mindig jó szerkesztőim voltak. Most például Nagy Boglárka.

Jolsvai Júlia
Fotó: Szabó J. Judit

Térey János: A Legkisebb Jégkorszak, Jelenkor Kiadó, 624 oldal, 3990 Ft