Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Csajos program, éjszakai repülés és jótékonykodás – Az Olvasás Éjszakája az Alexandránál

m. zs. - 2015.09.28.

Egy blogot és egy vetélkedősorozatot eredményezett az Alexandránál az elmúlt években az Olvasás Éjszakája. Kehl Dórával, a könyves cég marketingvezetőjével az idei esélyeket is latolgattuk.

- Milyen körből indult útjára a rendezvénysorozat? Lehet-e tudni, hogy kinek a fejéből pattant ki az ötlet?

- Az Olvasás Éjszakájának ötlete a Supka Géza Alapítvány érdeme. Ők keresték meg az Alexandra hálózatot 2013 nyarán, hogy szervezőként és helyszínként csatlakozzon ehhez az olvasásnépszerűsítő rendezvényhez. Nem volt kétséges egy percig sem, hogy a felkérésre igent mondunk. Az első évben a három legfontosabb üzletünkben, Budapest belvárosában vártuk ingyenes programokkal a látogatókat. Egy esemény és egy blog köszönheti születését az elmúlt két évnek. Szécsi Noémi itt mesélt először a Gondolatolvasó című kötetéhez végzett kutatásairól, ebből az előadásból született aztán a Halcsontos fűző című blog is. A január óta az Alexandra Pódiumon zajló Lecsó című irodalmi vetélkedő a tavalyi Olvasás Éjszakájának köszönheti a létrejöttét.

- Az indokok között szerepelt-e valamiféle felmérés, amely ijesztően csökkenő tendenciát mutatott a rendszeresen olvasók számát illetően?

- Biztosan szerepet játszott a Supka Géza Alapítvány döntésében, hogy egy olvasást népszerűsítő rendezvény szervezésébe fogtak 2013-ban.

- Az elmúlt két Olvasás Éjszakája-program mely eseményei és hatásai erősítették meg az Alexandra hálózatát abban, hogy ez jó, folytatandó kezdeményezés?

- Két teljesen különböző Olvasás Éjszakáját rendeztünk tavaly és tavalyelőtt. Az első évben a szervező Supka Géza Alapítvány szabta meg az egységes menetrendet, hogy biztosítsa a programok közötti átjárhatóságot. Tavaly szabadkezet kaptunk, kicsit szabadabb programot valósítottunk meg: beszélgetésekkel, volt süteménysütés és orosz diszkó is, az éjszakát pedig egy zenés könyvbemutatóval zártuk a Károly körúton, míg a Nyugati téri Alexandra Pódiumon szabadulószobás játékban vehettek részt Agatha Christie rajongói. Mindkét évben sikeres volt az Olvasás Éjszakája, így most is örömmel csatlakoztunk a rendezvényhez.

- Mérhető volt forgalomnövekedésben is a hatása az elmúlt két év ilyen rendezvényeinek, vagy egyszerűen az olvasásnak, mint művelődési, szabadidő-eltöltési módnak a népszerűsítése a cél?

- Az elmúlt években az Olvasás Éjszakáján kedvezménnyel árusítottuk a könyveket, ez mindig vásárlásösztönző. De ennél sokkal fontosabb a rendezvény társadalmi missziója, hogy az olvasásra irányítja a figyelmet. Olvasni jó – könyvesboltban, könyvtárban, metrón, karosszékben. Ez ennek a rendezvénynek a lényege. A hosszú távú hatást nehezebb mérni, de az Olvasás Éjszakája egyik nagy érdeme, hogy a megszokottnál több érdeklődőt csábít be a könyvesboltba. Hiszen ezen az estén egyszeri és megismételhetetlen dolgok történnek

- Mely boltok fognak részt venni idén, és milyen programokkal az Olvasás Éjszakájában?

- Idén egy budapesti és két vidéki helyszínen készülünk programokkal: a fővárosban a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban, Debrecenben a Piac utcai Könyvesházunkban és Szegeden a főtéren lévő, Kölcsey utcai Könyvesboltunkban.

- Mi vagy ki adja a biztosítékát annak, hogy nem alszanak bele az emberek a könyves éjszakába, mint esetleg otthon lámpaoltás előtt?

- Az Olvasás Éjszakája nemcsak az olvasásról szól, hanem közösségi élmény is. Vidéki programjaink a helyi művészeti alkotóközösségekre épülnek. Debrecenben például a Debreceni Kortárs Szalon Kulturális Alapítvány tölti meg irodalommal és zenével az estét, s a gyerekek örömére Geronimo Stilton is ellátogat a cívisvárosba. Szegeden pedig a város mesekönyvének választott a Mi meséink – Mesék gyermekeknek, gyermekektől című kötet lesz porondon. Budapesten a programokon fellépő írók garantálják, hogy senki se szundítson el. Valamennyi helyszínen irodalmi vetélkedőkkel és nyereményjátékokkal, valamint egész estés interaktív programokkal várjuk a betérőket. Mindhárom városban szerepet kap a zene is az irodalom mellett, de kiállítással és vetítéssel is készülünk.

- Szerzőik közül ki vállal szereplést, és mivel készül?

Budapesten a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban gyerekprogramokkal indul az Olvasás Éjszakája: Mikola Péter és Bíró Eszter mesél és zenél majd gyerekeknek. A szülőké lesz a színpad ezután: Réz Anna két másik Annát faggat a szülővé válásról és a kríziseken átsegítő praktikákról. Jónás Anna könyve, a Kicsivel – könnyebben júniusban jelent meg, Nagy Anna egyedülálló szülőknek szóló kézikönyve novemberre várható. Gerhes Gábor, az Európa Könyvkiadó művészeti vezetője szenvedélyesen gyűjti a minket körülvevő feliratokat, képeket, ezekről fog mesélni. Természetesen lesz Lecsó, ezúttal Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám és Barna Imre feladványait fejthetik meg a nézők. Tiboru, a népszerű Konteó-könyvek szerzője olyan írókról tart előadást, akik hírszerzőként is dolgoztak. Vámos Miklós Karácsony James-szel beszélget Beatlesről, zenéről és irodalomról, és persze el is játszanak néhány dalt a Fab Four-tól. Igazi csajos programmal készül Takács Nóra, Bauer Barbara pedig éjszakai repülésre várja az olvasókat.

- Hol lehet majd felolvasnia kinek-kinek a kedvenc meséjét, amelynek felvételét beteg gyerekekhez juttatják el? Vannak kijelölt közszereplők vagy híres emberek, akik csatlakoztak a mesélők táborához? Bárki látogató odaülhet majd a könyvkuckóba és belekezdhet: egyszer volt, hol nem volt…?

- Budapesten, a Nyugati téren alakítjuk ki azt a kuckót, ahova bárki letelepedhet, hogy mesét olvasson beteg gyerekeknek. Természetesen a mesélők táborához csatlakoznak a fellépő művészeink is. A videókat a K&H gyógyvarázs mesedoktorok segítségével juttatjuk el a kórházak gyerekosztályainak. A jótékonyság is mindhárom helyszínen fontos: könyveket gyűjtünk az Olvasás Éjszakáján a beteg gyerekeknek.

m. zs.


Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés