„Szeretem, ha a műveim beszélnek helyettem. Az ő dolguk” – írja magáról Jász Attila (alias Csendes Toll) költő, esszéíró, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője, a Nyitott Rezervátum  (A Vértes Agorájában, Tatabányán) című program szervezője-vezetője. (Remélem, egy interjú erejéig sikerül válaszra bírnom Csendes Tollat és nem intézi azzal el, hogy beszéljenek helyette a művei!)

– Az előző könyved, a „Csendes Toll élete” után - szintén naplószerűen - Csendes Toll utazásait adta ki a Kortárs Kiadó. Azt vettem észre, hogy egy napló olvasásakor érdekes módon, az olvasó is „írja” a sajátját, mert arra ösztönöz, hogy érdemes naplót írni. Mit gondolsz erről?

– Én csak reméltem, hogy ilyen hatása is lesz, bár nem ez volt a szándék, de az fontos, hogy az olvasó is kapjon egy kis szabadságszelet a műből. Csapja meg. Engem is inspiráltak elődök, ha leginkább arra is, hogy mit ne, hogy ne stb. És én hogy nem akarok naplót írni. Nem voltam benne biztos, hogy ebből könyv lesz majd egyszer. Az adott pillanatban csak épp azt írtam le, ami fontosnak tűnt. A darabokat, részleteket a Facebookon közöltem fotókkal, saját magam, a gyerekeim vagy a barátaim által készítetteket. Meglepő volt, hogy a nem irodalmároknak is tetszett. Így araszolgatva állt össze a könyv. Csendes Tollat az előző könyvben eltemettem, tőlem függetlenül föltámadott, és írta tovább a naplóját, a naplónkat, csak most az úti élményekről.

– „Ti aztán tudtok élni!” – olvasom az utazással kapcsolatban könyvedben a kijelentést. Tulajdonképpen mi az élni tudás kritériuma? A folyamatos reflexió – ez derült ki számomra a könyved olvasásakor…

– A könyv írása közben az igazi életet az út közben levés, az utazás jelentette, mert akkor tényleg muszáj élni, nem tudsz belesüllyedni, elbújni, elveszi a megszokott dolgokban. Történik veled valami. Ami élésre kényszerít, minél inkább elengeded magad, szabaddá teszed, annál intenzívebben tudod átélni az eseményeket, a helyek hangulatát, az idő kizökkenését.

– Utazáskor hangsúlyt kap a „hely”, ahol az „időben” annyi minden történt, annyi mindenki járt már. Ám a kulináris meg a kulturális utazás sem elhanyagolható, no meg aztán a kicsit sztalkeres létezés a különböző tudatállapotokban. De nálad a térdműtét is utazás! Miért?

– Ugyanazt az intenzív átélést jelentette egy külföldi országban megműtetni magam, mint amikor naponta más helyeket kerestem föl. Régi ügy ez a belső és külső utazás, nem sok különbség van közte, eleinte még a könyvélményeimet is bele akartam rejteni a kötetbe, azok is belső utazások. Ezért tartottam fontosnak a Hamvas-esszét is becsempészni. Vagy Dukay Barnabás zeneszerző műveinek élő meghallgatását.

– Idézek: „Az utazás – most már biztos – az idővel függ össze, gondolja CsT, hisz egészen más napsütésben, esőben, szürke ködben, vagy hóban utazni ugyanarra. Másképp múlik az idő.” Máshol meg: „Az idő, mint törött üvegszilánk a bölényfüves vodkában, megcsillan egy pillanatra, és láthatóvá teszi magát. Amikor majd pörögni fog az a bizonyos film, akkor CsT visszanézi élete történetét, ez a pillanat benne lesz. Rögzült. Elég, ha szép, nem kell mindent érteni.” Lehet, hogy ez az ars poétikád?

– Mondjuk, hogy fontos része. Nem kell mindig mindent megmagyarázni. Úgyse lehet, és az európai ember szeret magyarázatok mögé bújni, attól nyugszik meg. Én is sokáig így voltam ezzel, de mára sokkal több dolgot tudok szeretettel elfogadni vagy befogadni, mint korábban, amikor racionalitásrácsot használtam a világ és az emberi lények dolgaival szemben.

– Egyébként melyik út a kedvenced? A homoródi medvelesre tippelek…

– Több kedvenc van. De az különösen. Olyan erős élmény volt, hogy írni se volt erőm és időm, csoda, hogy összejött. És a fiaimmal együtt voltunk, ez nagyon fontos élmény marad már. Amúgy meg épp most készülünk ki, újra, kedves barátom, indián testvérem, Murányi Sanyi segítségével…

– A fejezetcímek érdekesek; elöl található az Utószó, aztán Dél/Határokon túl, Észak/Határokon túl, Kelet/ Határokon túl, Otthon/ Külföld, Otthon/Itthon, és középen Nyugat/Határon túl és csak egy háromsoros bejegyzés: „Csupa fehér folt/ noha nem esik a hó/ majd legközelebb” Ezt fogjuk fel ígéretnek?

– Sajnos, az elmúlt években nem voltam Nyugaton, Európában, így az kimaradt. De gondoltam a szerkezet meg a vicc miatt megjátszom, haiku-formában. És remélem, nem csak ígéret marad. De kérdés, megírom-e még, megírja-e még maga Csendes Toll a folytatásokat.

– A Csendes Toll név nekem először egy indián név, aztán rögtön egy csendes, író ember, ezen kívül Cseh Tamás monogramja is ez. Hogyan történt a névadás?

– Cseh Tamás felé tiszteletadás, nem csak azért, mert ő is indián volt. Jász Attilától kapta ezt a nevet. Először ezen a néven kis, apró szövegeket írtam, és helyi lapokban publikáltam, nem leplezve le a szerzőt. Aztán amikor a nyakamba szakadt a törzsfőnökség, főszerkesztő lettem váratlanul, megindultak a kultúrharcok. Illetve a kultúra elleniek. Elvettek minden addigi plusz támogatást, ami amúgy is minimális volt már. A régi megyei támogatási rendszerről beszélek. Csak az országos támogatás maradt. Kifestettem magam, kiástam a csatabárdot, és a Magyar Kultúra Napján Csendes Tollként kipakoltam, hogy kultúra nélkül miért nem érdemes élni stb. Lehetni lehet, csak nem érdemes. És onnantól tudhatóan én írtam tovább a CsT-jegyzeteket, a kiadóm meg kitalálta, hogy könyvet kéne csinálni belőlük. Ez lett a Csendes Toll élete. A kiadónak pedig tetszett a dolog, az olvasókra hivatkozva Horváth Bence és Varga Beáta folytatásra bíztattak.  Ez lett a mostani könyv.  Az utazós CsT.

– Úgy tűnik, jólesett megtalálnod az alteregót, CsT-t. De nem jelent néha furcsa kettősséget? Például melyiketek olvas? Az Új Forrás főszerkesztőjeként ki dönt, Jász Attila vagy Csendes Toll?

– Idén januártól együtt csináljuk, jegyezzük a főszerkesztőséget az impresszum szerint is. Ezek az alteregók (több is van amúgy, csak CsT a legismertebb) ének, játéklehetőségek. Ha így fogod fel, nem jelent problémát, sőt. Együtt döntünk természetesen. A szövegtől függ, ki jegyzi a nevével.

– „A természet az alkotóterepe, kutyás költő. Még a kutyáinak is indián nevet ad!” idézek egy januári interjúból ( http://www.drot.eu/article/kizarolag-folfele-vezet-ut-jasz-attila-interju ) amelyben elmondtad azt is, hogy tavi költőből hegyi költővé válsz. A fölfelé vezető út is egy utazás, ha azt vesszük. Hogy sikerült a váltás?

– Igen, egy hegyi indián kutyával, Árnyékkal élek együtt. És köszönöm, jól vagyok. Megtaláltam a helyet, a helyem a világban, amit mindig is kerestem. Mintha egyfolytában nyaralnék, ami jó érzés. A fiaim is szeretnek kint lenni nálam, és be kell látni, minden még egy indián törzsfőnöknek se sikerülhet. Mindig. A hegyi lét pedig a legizgalmasabb utazás. Talán majd erről is írok egyszer valamit.

Szepesi Dóra
Fotó: Hegedűs Gyöngyi

Jász Attila: Csendes Toll utazik
Kortárs Könyvkiadó, 168 oldal, 2500 Ft