Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Csúcspéldányszámok, 2019. második negyedév

K. A. - 2019.08.15.

A Központi Statisztikai Hivatal közreadta a 2019. év II. negyedévének legnagyobb példányszámban megjelent könyveinek listáját. Kánikula előttem, kánikula utánam, két szabadság között gyors nyári elmélkedés a legnagyobb példányszámokról.

A magyar és a külföldi szerzők között egyaránt a negyedév legmagasabb példányszámát – húszezret – Leslie. L. Lawrence (Lőrincz L. László) Az üvegpadlós függőhíd kolostora című kötete érte el. (Véletlen egybeesés: Az archívum kincsei rovatunkban épp egy 2010-es Lőrincz L. László interjú került sorra.) A negyedév abszolút elsőjét itt az elején azért neveztem meg rögtön, hogy türelmetlen olvasóm ne ugorja át – az amúgy rövid – leíró részt az izgalmasabb példányszámadatok kedvéért.

Az időszak – április elejétől június végéig – könyves szempontból két igen fontos eseményt ölel fel. Az egyik az április második felében megrendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a másik a június elején megrendezett Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok. Mindkettő fontos „időzítési” pillanata a kiadóknak: újdonságaik megjelentetésének ritmusát eléggé meghatározza ez a két esemény. A listából látható, hogy a példányszámokat már kevésbé: nem jellemzően fesztiváli vagy ünnepi könyvheti könyvek jelennek meg a legnagyobb példányszámban, hanem a népszerű szórakoztató olvasmányok, bestsellerek és a gyermek- ifjúsági irodalom kategóriájába tartozó művek. A „kivétel erősíti a szabályt” alapján örülhetünk annak, hogy Spiró György áprilisban megjelent kötete is a listára került a 10000 példányos megjelenéssel.

Nem vonnék le messzire vezető következtetéseket ebből a jelenségből, bár számomra ez is erősíteni látszik egy könyvszakmai kollégánk véleményének az érvényességét, aki egy beszélgetés során azt mondta, hogy azért az Ünnepi Könyvhét nem akkora forgalomgeneráló tényező, mint ahogyan azt a könyvkereskedelem berkein kívül állók gondolják. Idén a Duna-korzón – ahova ideiglenesen átköltözött  az esemény központi helyszíne a Vörösmarty-térről –, bizonyára nagy „pezsgést” élt át, aki ott járt, de ezzel együtt is, a forgalom túlnyomó többsége a boltokban keletkezik, ahol a kitüntetett öt napnak nem érezhető olyan nagy mértékben a hatása a szokásosnak megfelelő üzletmenethez képest.

Természetesen nem érdemes túlelmélkedni a dolgot, mert „szürke minden elmélet” a valóság színpompájához képest: a dolog nyilván egészen egyszerűen csak arról szól, hogy alighanem még mindig „olvasó nemzet” vagyunk a romló olvasási statisztikák ellenére is, csak éppen nemzetünk inkább Borsa Brownt, Leslie L. Lawrence-t és Danielle Steelt olvas tömegesen, és kevésbé – maradjunk a listánál – Spiró Györgyöt (és persze nem is ugyanazok olvassák a kétféle olvasmánytípust). Természetesen kortárs magyar író számára a 10000 példányos megjelentetés is elképesztően jó példányszám, nagy és hűséges olvasótábor meglétére utal. Ide kapcsolódik: feltűnt olvasóimnak is, hogy manapság – az utóbbi néhány évben – egyre kevesebbet hallani a Gutenberg-galaxis pusztulásáról? A nyomtatott könyv, úgy látszik, jól van 2019-ben is. Isten éltesse.

A második negyedévi listán a legmagasabb példányszám 20000, Leslie L. Lawrence könyve jelent meg ennyiben, utána következik Borsa Brown (Szobonya Erzsébet) Gyalázat és Szenvedély 2. című kötete 15000 példánnyal. A harmadik a listában 11000 példánnyal az örök klasszikus, mai nagypapák gyerekkorának kedvence, Mérei Ferenc–V. Binét Ágnes Ablak–Zsiráf című halhatatlan alkotása, holtversenyben a másik halhatatlan klasszikussal, Varga Katalin Gőgös Gúnár Gedeonjával. Utánuk egyformán 10000 példánnyal az ifjúsági válogatott: Bartos Erika, Bosnyák Viktória, Nógrádi Gábor–Cakó Ferenc, köztük a kakukktojásssal, Spiró György Egyéni javaslat című kötetével.

A külföldi szerzők között Sandra Brown az első 4 db, egyenként 16000 példányban megjelent kötettel, utána a 15000 példányosok holtversenye következik Jojo Moyes, Jeff Kinney, Danielle Steel (Kinney és Steel több kötettel is szerepel a listán) és Rachel Renee Russell kötetei között – Ropi után Zizinek is lett naplója –, és újabban kialakult bizonytalanságomat a mostani lista sem szüntette meg. Nem tudom megtippelni, hogy Danielle Steel, Jeff Kinney, vagy a láthatólag felzárkózó Sandra Brown a mindenkori összesített abszolút példányszámok magyarországi bajnoka, de az esélyei leginkább Danielle Steelnek vannak meg erre, hiszen ő már évtizedek óta a magyar sikerlisták állandó szereplője. A vége felé följutott a listára még egy, a címe alapján gyermekkönyv és mutatóba ott van a Júlia/Romana sorozat egyik darabja is.

Mindezek után meglátjuk – én kíváncsian várom –, hogy mit hoz ez a hosszú, forró nyár, a harmadik negyedév.

Következnek a szokásos függelékek: először a negyedéves lista, utána a böngésző szándékúak segítségéül a korábbi közlemények linkjei.

K. A.

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek, 2019
II.  negyedév, április–június

Magyar szerzők       
L. L. Lawrence: Az üvegpadlós függőhíd kolostora 1-2      20 000
Brown, Borsa (Szobonya Erzsébet): Gyalázat és Szenvedély 2       15 000
Mérei Ferenc–V. Binét Ágnes: Ablak–Zsiráf           11 000
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon           11 000
Bartos Erika: Budapest Fényei          10 000
Bosnyák Viktória: A sirály a király?  10 000
Bartos Erika: Brúnó Budapesten–Buda hegyei        10 000
Bartos Erika: Brúnó Budapesten–Pest szíve 10 000
Spiró György: Egyéni javaslat           10 000
Nógrádi Gábor–Cakó Ferenc: Hova nézel, papa?     10 000

Külföldi szerzők      
Brown, Sandra: A tisztesség parancsa          16 000
Brown, Sandra: Eltévedt levelek       16 000
Brown, Sandra: Selyemháló  16 000
Brown, Sandra: Texas Lucky            16 000
Moyes, Jojo: Mióta megszerettelek   15 000
Steel, Danielle: Emlékezés     15 000
Kinney, Jeff: Egy Ropi Naplója-Hóháború   15 000
Kinney, Jeff: Egy Ropi Naplója        15 000
Steel, Danielle: Az esküvő     15 000
Steel, Danielle: Egy rendkívüli nő     15 000
Steel, Danielle: Tükörkép       15 000
Russell, Rachel Renee: Egy Zizi Naplója-Cserediák            15 000
King, Stephen: Kedvencek temetője 12 000
Mayo, Margaret–Graham, Lynne–Hardy, Kate: A hazudós pénzember/Nem egyszerű eset/Táncterápia              10 620
Ehrenreich, Monika: Óvodába járok  10 050
Smith, Wilbur: Courtney háború       10 000
Steel, Danielle: Kisemmizve  10 000
Steel, Danielle: Múlhatatlan   10 000

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév
Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév
Sikerlistás könyvek 2014-ben
Csúcspéldányszámok, 2014. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. második negyedév
Példányszámcsúcsok 2016. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. első negyedév
Új rekorder: Toldi 140000 – csúcspéldányszámok, 2017. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. első negyedév

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés