Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Csúcspéldányszámok, 2021. harmadik negyedév

K. A. - 2021.11.29.

A legnagyobb példányszámban megjelent könyvek listája 2021 harmadik negyedévében is tartogat érdekességeket. A Központ Statisztikai Hivatal november 5-én adta közre a 2021 júliusa és szeptembere között legalább 10000 példányban megjelent könyvek listáját a szokásos magyar és külföldi szerzők szerinti bontásban.

Talán már nem is szükséges a listára kerülés szabályairól szót ejteni, de új olvasóinknak ez nem feltétlenül ismert, emiatt itt összefoglalóan mégis annyit, hogy az OSZK adatai alapján a KSH azokat a könyveket veszi fel a legnagyobb példányszámban megjelent könyvek listájára, amelyek – mint előbb olvasható volt – egyszerre legalább 10000 példányban lettek kinyomtatva. Figyelem: ez nem sikerlista, nem az eladás alapján kerülnek fel rá a könyvek, hanem az egyszerre kinyomtatott példányszám alapján.

Most nem részletezem ezt tovább, alul megtalálhatók a korábbi közlemények linkjei, akit bővebben érdekel a dolog, azoknak érdemes a korábbi írások között böngészni.

A KSH „Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek negyedévenként” címen közli a listát – ezzel már korábban is voltak problémáim, és a mostani lista is megerősített abban a hitemben, hogy nem annyira az adott negyedévben megjelent kiadványok listáját láthatjuk itt, hanem inkább az adott negyedévben beérkező adatok alapján összeállított címsort ismerhetjük meg ebből a listából. Az egyik nagy webáruház a műveknél feltünteti a megjelenés időpontját is, és sok esetben található időbeli eltérés a KSH negyedéves besorolása és a webáruház oldalán a könyv címénél található megjelenési dátum között.

Ugorjuk át ezt a problémát, mert csak a szezonális összefüggések megállapításához lenne fontos a tényleges megjelenés szerinti lista – ám erről könnyűszerrel lemondhatunk. Különösen úgy, hogy a harmadik negyedévben jellemzően nincs nagy, könyvszakmát megmozgató esemény. Tekintsünk most el a koronavírus-járvány okozta időrendi zűrzavartól – idén például szeptemberben volt az Ünnepi Könyvhét, és elmaradt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.

Lássuk tehát a harmadik negyedévi listán szereplő legnagyobb példányszámú könyveket. 50000 példánnyal az első a listán Hernády Zsolt Kajla 7határban című kötete. Kicsit kakukktojás a listán – nem nyereségorientált könyvkiadói tevékenység körében jelent meg, hanem turisztikai ismeretterjesztő kiadványként egy gyerekeknek indított akciót propagálva. A www.turizmus.com oldalon ezt olvashatjuk róla: „Kajla, a kölyökkutya legújabb határon túli ismeretterjesztő könyve a diákok számára ingyenesen igényelhető a készlet erejéig a diákigazolvány azonosítószámával. A kemény borítóval ellátott, 100 oldalas album nagyszerű ajándék lehet egész család számára.

A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával 50 ezer példányban megjelent album a történelmi Magyarország területét dolgozza fel. Kajla a hét szomszédos állam területén összesen 40 helyszínt keres fel, amelyek régen Magyarországhoz tartoztak és napjainkban is élnek ott magyarok.”

Második és harmadik tétel a listán Bartos Erika két könyve egyenként 15000 példánnyal (Móra Kiadó), nem meglepetés, Bartos Erika a sikeres szerzők közé tartozik, mint ahogy nem meglepetés a sorrendben negyedikként Borsa Brown (Szobonya Erzsébet) új könyvének 14000 példánya sem (Álomgyár Kiadó), hiszen minden új könyve ilyen nagyságrendű példányszámokkal jelenik meg.

Az igazi meglepetés – legalábbis számomra – most következik. Leslie L. Lawrence és Evelyn Marsh óta azt eddig is tudtuk, hogy a különböző olvasói reflexek miatt magyar szerzőnek érdemes külföldi – lehetőleg angol – néven megjelenni, de arra az elmúlt években még nem volt példa, hogy a magyar szerzők listáján a negyedik tételtől (Borsa Brown) a hetedik tételig, azaz a lista végéig írói álnéven publikáló magyar szerzők művei szerepeljenek. Egyaránt 12000 példányban jelentek meg Sheila Martens (Jánószky Beáta, 2 cím, Wexy-Nova Kiadó, Debrecen), Jud Meyerin (Megyeri Judit, 1 cím, Gibicsár és Társa NewLine Könyvkiadó, Bakháza), Julie Scott (Nemes Judit, 2 cím, Bajuszka Kiadó, Ladánybene), Aneka Swann (Nemes István, 1 cím, Bajuszka Kiadó, Ladánybene) művei. Nem kis vállalkozás 12000 példányban megjelentetni egy könyvet, mert ha van rá fedezet, minden nyomda örömmel kinyomtatja, de 12000 példányt eladni, azért embert próbáló feladat.

A külföldi szerzők listáján kevesebb a meglepetés, gyerekkönyvvel indul 19000 példányban: Mancs őrjárat – A film (Móra Kiadó). Abszolút sikeres szerzők követik: Jo Nesbø és Stephen King 15000-15000 példánnyal (Animus Kiadó, Európa Könyvkiadó), utánuk egy Harry Potter-könyv 13000 példánnyal, majd egyenként 10000 példányos megjelenéssel egy Ezópusz mese-átdolgozás, és sikeres szerzők művei Jeff Kinney, Jojo Moyes, R. S. Escobar, és Stephen King egy újabb művével.

A harmadik negyedév listáján nem találtunk kiemelkedő példányszámot, várunk néhány hónapot, és január végén meglátjuk, milyen példányszámokat mutat fel a negyedik negyedév, én kíváncsian várom azt is, hogy folytatódik-e az írói álnéven publikáló magyar szerzők sikerszériája.

Addig is következik itt a harmadik negyedéves lista, és végül a böngészést megkönnyítő linkgyűjtemény.

K. A.

 

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek

2021. III. negyedév

Július-szeptember

 

Magyar szerzők

Hernády Zsolt: Kajla 7határban        50 000

Bartos Erika: Bogyó és Babóca - csengettyűk          15 000

Bartos Erika: Brúnó Budapesten - Budapest környéke        15 000

Brown, Borsa (Szobonya Erzsébet): Légy(ott) Isztambulban          14 000

Martens, Sheila (Jánószky Beáta) : Aranykalitka      12 000

Martens, Sheila (Jánószky Beáta): Nathifa   12 000

Meyerin, Jud (Megyeri Judt): A múlt bűnei  12 000

Scott, Julie (Nemes Judit): Az ezerkettedik éjszaka 12 000

Scott, Julie (Nemes Judit): Helga története   12 000

Swann, Aneka (Nemes István): Luxushajó   12 000

 

Külföldi szerzők

Mancs őrjárat - A film - Mesekönyv a mozifilm alapján       19000

Nesbo, Jo: A féltékenység-szakértő  15000

King, Stephen: Lisey története15000

Rowling, J. K.: Harry Potter és a bölcsek köve        13000

100 Ezópusz mese [átd. Lövei Mária és Vajda Réka]          10000

Escobar, Roberto Sendoya: Escobar fia: az elsőszülött        10000

King, Stephen: Az írásról       10000

Kinney, Jeff: Egy ropi naplója-a harmadik kerék     10000

Moyes, Jojo: Az utolsó szerelmes levél         10000

 

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév
Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév
Sikerlistás könyvek 2014-ben
Csúcspéldányszámok, 2014. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. második negyedév
Példányszámcsúcsok 2016. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. első negyedév
Új rekorder: Toldi 140000 – csúcspéldányszámok, 2017. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. második negyedév

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés