Egy lány regénye, de nem lányregény – Brooklyn
Laik Eszter - 2017.03.02.
A Brooklyn című regény természetesen a film plakátját kapta a borítóképül, hiszen, ahogy a jó adaptációkkal lenni szokott, a mozisiker mindig egy kicsit fölébe kerekedik az „alapanyagnak”, ez esetben Colm Tóibin regényének. Pedig… és itt következik a szokásos, ám jogos irodalmi distinkció: miközben a film megédesíti-színesíti a történetet, mint egy guszta édességet, addig valamennyire el is nyomja azt a delikát ízt és hangulatot, amely a jóval árnyaltabb és visszafogottabb szépirodalmi művet jellemzi. A magyar olvasóknak a ráhangolódáshoz kiváló „előtanulmányt” jelentett Tóibin magyarul korábban megjelent Mária testamentuma című regénye, amely a Brooklyntól távolabbi világban nem is játszódhatna. Mégis, jól összevethető a két szövegben az az aprólékos ábrázolásmód, amely olyan plasztikussá teszi Tóibin jellemrajzait. Mindkét regény hőse egy-egy nő, akiknek egyedül kell megbirkózniuk egy számukra idegen, traumatikus helyzettel. A Mária testamentuma nem a „Szűzanya” mítoszát dolgozza fel, hanem egy hús-vér, esetlen, bizonytalan asszonykát állít elénk: egy egyszerű, ijedt, kiszolgáltatott anyát, aki kétkedik, szeret és tűr.
Hasonló megtestesítője a törékenységnek, a naivan tiszta gondolkodásnak Eilis, a Brooklyn főhősnője is. A lány egy ír kisvárosban él anyjával és nővérével, a családapa már eltávozott az élők közül, így a három nő közül Eilis nővére, Rose teremti meg a betevőre valót. A család az ötvenes évekbeli Írország alsó-középosztálya mindennapjait éli, akik ugyan nem szenvednek hiányt semmiben, de élére kell állítani a garast a megélhetésükhöz. Rose számviteli ügyintézőként dolgozik, délutánonként a golfklubban játszik, egy éppen kivirágzott, nőiségében kiteljesedett családfenntartó, de erre predesztinálja életvidámsága, gyakorlatiassága, rátermettsége is. Húga, Eilis épp ezért csak az árnyékában bontogatja a szárnyait – maga is könyvelőnek tanul, de végül szükségből elfogad egy kisegítő-eladói állást a kisváros egy vegyesboltjában. A regényben felvonuló mikrodrámák legjobbja a besavanyodott és hatalmaskodó tulajdonosnő és az „áldozatává” váló Eilis viszonya: már az első pillanatban érezzük, hogy Miss Kellynek inkább csak Eilis fizikai valója fölött van hatalma, a lelkét nem tudja legyűrni, mert a lány bontakozó önállósága kiszabadítja majd a kalitkából. Miközben – s ez a regény dramaturgiájának a kulcsmozzanata – épp Miss Kelly lesz majd egyfajta „végzete” a lánynak, s dönti el véglegesen sorsát. Ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe toppan be az ismerős lelkész, a Brooklynban élő, hazalátogató Flood atya az ajánlatával, és Amerikába hívja Eilist, a lehetőségek hazájába.
Azt a bizonyos egyedi ízt Eilis viselkedésétől kapja meg a regény: egy visszafogott, hallgatag, illemtudó lány áll előttünk, akit azonban vágyai, törekvései már nagyon korán kiemelnek a kor hagyományos női szerepköréből, és sokkal modernebb személyiséggé teszik, mint nőtársai többségét. Eilis Írországban és Amerikában is az előre kész életutakkal találkozik: egy nő addig dolgozhat, amíg lány, a férjhez menés után feleség és családanya marad. Csakhogy Eilisben több lakik, és a két világ közötti tétovázásának a szerelem mellett ez is épp olyan fontos mozzanata: Írországba hazalátogatva a megbecsült, önálló munka lehetősége is megcsillan, ellentétben az amerikai – már a multivilágot előrevetítő – nagyüzemi taposómalommal, ahol a lány csak egy csavar maradhat a gépezetben.
Colm Tóibin regényének legnagyobb erénye, hogy semmi nem fekete-fehér: Eilis épp annyi csábító, mint elbizonytalanító tényezővel találja szembe magát hazájában és a tengerentúlon is, miközben kísértetiesen hasonló vonásokkal is találkozik: brooklyni szállásadónője például nem sokban különbözik a basáskodó Miss Kellytől. Ahogy a kettős szerelemben is az ősi dilemmával szembesül: egyik fiú sem múlja felül a másikat – egyiket „így”, másikat „úgy” szereti. Eilis a távolba szakadva, majd hazalátogatva a mindenki számára oly ismerős kríziseken megy keresztül – elszakadás, honvágy, hozzászokás, újra hazatalálván az idegenségérzet, majd a visszaszokás –, melyeket épp az írói szűkszavúság, a mértéktartó ábrázolás tesz mélyen átélhetővé. A mondatok szintjén ez igen tárgyilagos, nyelvi díszítményektől mentes, puritánságában szép szöveget eredményez, amelyet magyarul tökéletesen ad vissza Greskovits Endre fordítása.
Tóbin mindent csupán megmutat, nem állít fel értékítéletet: legyen az a korabeli lányok széles skálán mozgó erkölcsi felfogása, a feketék helyzete a háború utáni Amerikában, az európai kivándorló kolóniák közötti hasonlóságok és különbségek, a küszöbön álló feminista forradalom, vagy az ír kisvárosok egyszerre szerethető és riasztó falusiassága. Az ötvenes évek tökéletesen kidolgozott társadalmi tablója a Brooklyn, melyben egy fiatal lány szemszögéből tágulhat a horizontunk egy új világ – és az Újvilág – ígéreteinek egéig. Tanulságos, hogy Eilis sorsát végül mégiscsak az adott kor körülményei, mondhatni, illemszabályai döntik el, ám az író reményteli jövő felé nyit ablakot, azt sejtetve: a lány önállósága csak most fog igazán szárnyra kapni.
Laik Eszter
Fotó: InterCom
Colm Tóibin: Brooklyn. Park Kiadó, Greskovits Endre fordítása
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával