[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]

A tizenhét éve megjelent interjú bevezetőjében írottakat ma is érvényesen írhatjuk le: az ismert és sokak által szeretett műsorvezető-riporter, Kepes András könyve sikerkönyv – és ez az állítás az idén nyáron megjelent Világkép című kötetére vonatkozik, a tizenhét évvel ezelőtti interjúban az akkoriban megjelent Kepes krónika című kötetre vonatkozott. Az interjút újraolvasva megfogalmazódik a hiányérzet: hiányoznak a mai televíziózásból Kepes András beszélgetős műsorai.

Egyre fontosabb számomra a minőség...– beszélgetés Kepes Andrással
2000. február 24.

Beszélgetni jó, csak egyre kevesebb időnk van erre a látszólag felesleges időtöltésre. Pedig a kimondott gondolatok segítenek nemcsak a világ, a beszélgetőpartnerünk, hanem önmagunk megismerésében is. Az ismert és sokak által szeretett műsorvezető-riporter, Kepes András éveken át helyettünk beszélgetett számára ismert és ismeretlen emberekkel a televízió kamerái előtt. „Beszélgetős" könyve, a Kepes krónika megjelenése után szinte azonnal a sikerkönyvek listavezetője lett. Eddig hetvenezer példányban kelt el.

– Több helyen nyilatkoztad a könyv megjelenése kapcsán, hogy egy kényszerhelyzetnek – a betegség utáni lábadozásnak, pihenőnek – „köszönhetően" és a baráti, kiadói biztatásoknak engedve határoztad el: öt évvel ezelőtt született, nagysikerű beszélgetőműsorod anyagából, a Desszertből összeválogatsz egy kötetnyit. A televíziós beszélgetések írásbeli megjelentetésének ötletét akár kockázatosnak is minősíthetnénk, hiszen ami előbeszédben kerek, az leírva olykor esetlennek, pongyolának tűnik, ugyanakkor az írott változat a televíziós műfaj adta plusztól, a látványtól – az arc, a szem, a mozdulat játékától – foszt meg... Remélted-e, hogy leírva ugyanolyan lenyűgözőek lesznek ezek a beszélgetések, mint a kamera előtt?

– Amikor azzal a szándékkal néztem vissza ezt a huszonöt beszélgetést, hogy összeállítok belőlük egy kötetet, magam is meglepődtem, hiszen olyan vissza-visszatérő gondolatok vannak bennük, amelyek fölött a műsor vágása és szerkesztése közben elsiklottam. Magam is elcsodálkoztam, amikor felfedeztem mindazokat az ismétlődő kérdéseket – a családhoz, a munkához, az élethez való viszony – amelyek nekem fontosak... Aztán az is meglepett, hogy leírva bizonyos mondatok, gondolatok sokkal súlyosabbak, mint élőbeszédben. Bár ezeket a desszert közbeni beszélgetéseket – mielőtt adásba kerültek – szerkesztettem, vágtam, ám az, hogy milyen időtállóan őszinték, milyen erőtér „működik" a beszélgetőtársak között, a könyvváltozaton dolgozva vettem csak észre. Azt is jóleső érzéssel fedeztem fel, hogy ezek valójában hétköznapi beszélgetések, azaz nem hagyományos interjúk, olyanok, amilyenekre az emberek többsége vágyik: bizalomkapcsolatra épülnek. Persze azért szorongtam is: nem csak azok fogják-e érteni, elolvasni, akik látták a műsort. Szerencsére olyan visszajelzéseket kapok, hogy még azok is élvezettel olvassák – Olaszországba, Írországba is eljutott ott élő magyarokhoz – akiknek fogalmuk sincs, kik azok, akikre valamilyen okból kíváncsiak lehetünk mi itthon maradottak, és egyáltalán ki az a Kepes András?

Az interjú teljes terjedelmében idekattintva olvasható