Az ismert filmrendező, többek között a Szamárköhögés és A skorpió megeszi az ikreket reggelire című filmek alkotója a Hajnali láz után már a második regényével jelentkezik. A Hét mocskos nap végigrepíti az olvasót a 20. századon. Az egymás után sorjázó hét történet vidámnak semmiképpen sem nevezhető – miközben átsüt a sorokon az irónia.

– Ebben a regényben majdnem száz évet ölelünk át, 1912-től 2011-ig kígyózik a történet, különböző helyszínek és különböző csomópontok mentén, mintha gombostűkre lenne tűzve a történelem, illetve a sorsok, melyek között láthatatlan háló feszül.

– Ha egy szóban kellene sűrítenem a Hét mocskos nap lényegét, akkor úgy fogalmaznék, hogy ez egy puzzle-regény. Hét történet illeszkedik így vagy amúgy egymáshoz, és ezekben a históriákban még további kisebb mesék, történetelemek bújnak meg. Végül az olvasó persze megtalálhatja azokat az átívelő hidakat, amelyek összekötik a szereplők sorsát. Bár ez a hét mese különböző időkben és helyen játszódik, 98 év alatt, mégis igen erős, elszakíthatatlan szálakkal kapcsolódnak egymáshoz.  
A történetek tulajdonképpen három család sorsába engednek bepillantani, olyan dramaturgiai csomópontokon át, amelyek az életüket döntően befolyásolták, illetve megváltoztatták. Végső soron hét szörnyű, felkavaró, sűrű napot mesélek el a múlt századból. Valamelyest belejátszik ebbe a puzzle-ba némi transzcendencia is, főként ha az ember hajlamos bizonyos jeleknek szimbolikus jelentést tulajdonítani.

– Mint például a négy, illetve később egy fénykép vagy Rahmanyinov Fantázia darabok című zeneműve.

– Anélkül, hogy erre különösebben felhívnám a figyelmet, bizonyos mozzanatok – nyilván másképpen, más hangsúllyal – de többször, és nem véletlenül fordulnak elő a regényben. Bizonyos zenék, zeneszerzők mind a három család sorsában előkerülnek, vagy például a víz, a tisztálkodás motívuma visszatérő elem a szereplők mindennapjaiban. A tárgyak, a mániák fura ismétlődése töprengésre sarkalhatja az olvasót. Ezek véletlenek lennének? Ha időben igen távolról nézzük az eseményeket, könnyedén felfedezhetünk azonos mintázatokat, és talán kizárhatjuk a véletlen szerepét.

– Három család és három generáció, de a köztük lévő kapcsolat is csak „magasból” látható, rejtett szövevény. Vannak olyan rokoni viszonyok, melyről a szereplők soha nem szereznek tudomást, csak az olvasók.

– Igen, vannak szereplők, akik a „végső tudás” birtoklása nélkül élik le az életüket. Hőseim – nem is egy – sokszor titkolóznak még a legszűkebb környezetükben is. Például az orosz testvérpár, Olga és Tatjána együtt nevelik Olga gyerekét, Szvetlanát. Legféltettebb titkuk a kislány születése körüli história, amelyet eszük ágában sincs megosztani Szvetlanával. Abban bízom, hogy a regény egyik élvezeti forrása éppen az, hogy az olvasó sokkal többet tud hőseimnél, és az okok-okozatok szövevényét hamarabb megfejti, vagy csak ő fejti meg egyedül.

– A könyv maga egy olvasatban a 20. század történelmének esszenciája.

– Ez ambícióm volt. Hiszen a fikció mellett számos valódi, történelmileg igaz eleme is van a meséknek. Berijáról, Sztálin hírhedt belügyi népbiztosáról például azt rebesgették, hogy éjszakánként gyakran „vadászik”. Ezzel a fogalommal fedték el, hogy az NKVD főnöke autóval cirkál Moszkva utcáin, és lányokat fogdos össze alantas, aljas céljaira. Az viszont nem közismert, de átélt élményem 1961-ből, hogy miképpen csapják ki, és teszik egy életre tönkre az egyik osztálytársamat a Hernád utcai általános iskolában.
Ilyen értelemben a regény a kiszolgáltatottság regénye. Szerintem ez a védtelenség a múlt század egyik leggyakrabban átélhető „élménye” volt. A hét históriából négyben a szereplők végzetesen ki vannak szolgáltatva a hatalomnak. A maradék három történetben hőseim a fogyatékosságaik okán kerülnek bűnbe. Van, aki kisebb-nagyobb perverzióinak nem tud ellenállni, van, aki természetes, de elfojtott vágyai vezetnek tévútra, és van, aki csak a saját gyengeségének – félelmeinek, szorongásainak – áldozata.
Engem az is izgatott ebben a könyvben, hogy ebben az országban, ahol olyan könnyen mondunk véleményt bűnösökről és ártatlanokról, mennyire ambivalens az ítéletalkotás, és milyen könnyen változhat meg a bűn megítélése egy szempillantás alatt. A hatodik históriában például egy kamasz meggondolatlan feljelentése egy életre tönkreteszi az osztálytársát.

– De valahogy nem volt az tudatos, valahogy csak úgy történt.

– Ez csak magyarázza, de nem kisebbíti a bűnt. Egyébként engem filmrendezőként is igazából csak a bűnös ember érdekel.  Ráadásul többnyire az együttérzésem is az övék. A bűntelenségben mindig van valami iszonyatosan gyanús. Valójában valamennyien kisebb-nagyobb bűnökkel éljük le az életünket, az a kérdés, hogy ezeket a dolgokat mikor valljuk be önmagunknak, mennyire nézzünk szembe velük, vagyis mikor kerülünk konfliktusba saját magunkkal. A hétköznapi viszonyainkban számtalan olyan dolog van, amit bizonyos értelemben bűnnek lehet nevezni, a jellem bűnének. Miközben a vétkeinket igyekszünk minimalizálni és könnyedén találunk rá egy eufemisztikus kifejezést.
A regény három családjának egyike a Bódai család. A családfőt a nagyapámról mintáztam, ő a legpozitívabb hős a regényben, és ő is vétkezik. Ráadásul egy olyan pillanatban enged a sóvárgásának (mondjuk ki: szexuális szenvedélyének), amikor megmenthetné az övéit. Elbukik, bűnös lesz. Nekem nagyon-nagyon fontos volt, hogy a legszeretetreméltóbb figurám is belebukjon egy bizonyos próbatételbe, holott jó ember, de messze nem bűntelen. Abban bízom, hogy az ő sorsával is érzékeltetni tudom azt, amit a bűnről-bűnhődésről gondolok.

Jolsvai Júlia
Fotó Szabó J. Judit

Gárdos Péter: Hét mocskos nap
Libri Kiadó, 380 oldal, 3699 Ft