Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Könyvhét folyóirat

Experimentális költészeti alapvetés – Interjú Petőcz Andrással

Szepesi Dóra - 2019.02.13.

A nyolcvanas években az irodalmi élet és az olvasók is a hazai avantgárd egyik vezéralakjaként tartották számon. A Gondolat Kiadó gondozásában tavaly ősszel megjelent gyűjteményes kötet összefoglalja, a teljesség igényével megmutatja az alkotó experimentális költészetének majdhogynem egészét.

– Harmincnyolc év termését öleli fel ez az album. Nem a megszokott irodalomról van szó, másképp kell „olvasni”, egy-egy alkotás nem is adja könnyen magát. Mit ad például egy képvers?

A könyv borítója
Párbeszéd
Art
Kassák
Teremtés
Könyörgés

– Hagyományos módon is lehet olvasni számos képverset, ugyanakkor vizuális élményt is ad. Ezzel kapcsolatban mindig szoktam hangsúlyozni azt a közismert tényt, hogy maga a képvers nem új keletű dolog. Kétezer éves műfajról beszélünk. Már az időszámításunk előtti IV-V. századból, a hellenizmus idejéből maradtak fönn képileg megformált szövegek. Szimiász, Theokritosz költők ilyen jellegű dolgokat is készítettek, és ezek megmaradtak, különböző kiadványokban láthatjuk ezeket. Hasonló művek az emberiség történetében minden nyelvterületen, mindig voltak; az araboknál ugyanúgy, mint a kínaiaknál. A reneszánsz vagy a barokk idejéből szintén ismerünk képverseket, például a halhatatlan humanista, Szenczi Molnár Albert szintén készített ilyen jellegű munkákat. Ezt azért mondom el minden esetben, mert hajlamosak vagyunk az egészet az avantgarde-hoz kötni.

– Kik voltak a példaképeid?

– Azt lehet mondani, hogy a 20. századi magyar költészetben nagyon sokak. Egyrészt Nagy László. Neki nagyon szép vizuális munkái vannak. Vannak ilyen jellegű munkái Juhász Ferencnek, Illyés Gyulának is. Tehát olyan szerzőket lehet említeni, akiket nem szoktunk az avantgarde kategóriába sorolni. Természetesen Kassák – szinte mondanom se kell!

– Hogyan kapcsolódtál ehhez az áramlathoz?

– Nagyon fiatalon, még a pályakezdés előtt, a gimnáziumban fölfigyeltem ezekre a képileg értelmezhető szövegekre, ott is sokat beszéltek Kassákról egyébként, és utána a költészetnek a legkülönbözőbb határesetei kezdtek érdekelni. A véletlen úgy hozta, hogy a 70-es évek legvégén tudomást szereztem a Magyar Műhelyről, és 1980-ban jártam a szerkesztőségében, illetve Papp Tibor párizsi lakásán. 1981-ben, pedig a Magyar Műhely találkozóján vettem részt, tehát 20-22 évesen kapcsolatba kerültem a párizsi Magyar Műhellyel, ahol ez a fajta avantgarde törekvés nagyon erős volt, és gyakorlatilag az ővelük való együttműködés eredményezte azt, hogy ezek a munkák kezdtek nagyon erőteljesen kifejlődni. A legtöbb, úgynevezett experimentális jellegű munkámat pont ebben az időszakban hoztam létre, valójában ennek a kötetnek is egy igen nagy hányada a 80-as évek első feléből származik.

– Lapozgatva a könyvet, megakadt a szemem a 49. oldalon, ez nekem nagyon tetszik, például!

– Köszönöm szépen, ez egy 1981-es munka, a Bogarak.

– A könyv elején van egy ARS POETICA 1980-ból. Egy képvers, a szöveg elejéből idézek: „n á l a m é p í t k e z n e k a s z a v a k . a b e t ű b ő l l e s z m i n d e n . a h a b a r c s m e g é n m a g a m v a g y o k . a f e h é r l a p i s .” Ma is így írnád meg? Vagy változott az ars poeticád?

– Elképesztő, hogy ez a 20-21 éves korban írt ARS POETICA mennyire igaz a mai napig! Amikor újraolvasom ezt a képversemet, ami egy fordított piramis, a szövege annyira pontosan lefedi azt, amit csinálok ma is, vagyis hogy mintegy építkezem a betűkből, a szavakból és ez az építkezés vagyok, tulajdonképpen ezzé válok teljesen. A betűnek, a szónak az egyrészt kiemelése, mint valami fétis, másrészt annak a hangsúlyozása, hogy a betű formája, a szó formája is én magam vagyok – tehát ez egyszerre a képi megjelenésre utalás, meg az, hogy igazából én magam, mint személy, valóban a szóban, a betűben létezem. Amikor most készült ez a könyv, meglepődtem, hogy ezt én akkor milyen pontosan megfogalmaztam, hogy 40 évvel ezelőtt milyen pontosan láttam, hogy mit fogok csinálni. Jó érzés.

– Az Álommonológból idézek: -----a szó az üzenet ----- és csakis az üzenet -----ami fontos lehet ----- …közben vonalak jelzik a ritmikát. Ez is egy ars poetica?

– Pontosan. Tehát minden munkánál és minden ars poetica jellegű szövegnél érdekes módon ott van, hogy a szó, mint olyan, az a meghatározó.

– Régebben gondolom, írógéppel dolgoztál. Még mivel?

– Az Álommonológnál is látszik, hogy ez egy írógéppel készült munka, amire letraset betűkkel dolgoztam rá. A 80-as években volt divat a letraset, vagyis egy műanyag lapon voltak különböző méretű betűk, amiket át lehetett satírozni a papírra. Eredetileg fehér alapon fekete betűkkel készült ez a munka, fotó technikával negatívba tettem át. Ennyi volt, semmi ördöngösség. Szeretném hangsúlyozni, hogy semmilyen computer technika ezekben a korai munkákban nincsen. Minden mechanikusan, kézzel, vagy írógéppel készült.

– Neked melyik a kedvenc munkád?

– Ez nagyon nehéz kérdés. Igazából az egyik leghíresebb munkám lett az 1981-es Emlékezés Jolánra című versfotó, nagyon híres lett, de nem csak Magyarországon, a legkülönbözőbb helyeken, Mexikótól Görögországon, Franciaországon, Portugálián át Brazíliáig, Kanadáig, a legkülönbözőbb kiadványokban megjelent. A korai munkák közül nagyon szeretem Az idő papagájosan akkor című hosszú versemet, ami tulajdonképpen Kassáknak A ló meghal, a madarak kirepülnek című versére való rájátszás, de nagyon sokra tartják a Teremtés című képversemet. Ezt szokták mindig kiemelni, szintén 1981-ben készült és szintén fehér papírra, fekete letraset betűkkel. Erre nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Érdekessége, hogy teljesen ösztönösen készült, kvázi Michelangelo festményére, amikor az Úr megteremti Ádámot és összeér a kezük. Ezt képzeltem el így, és teljesen ösztönösen egy olyan forma jött létre, amire aztán később hívták fel a figyelmemet, különösen nők, hogy ez tulajdonképpen fölfogható a szülőcsatornának és a petefészkeknek. Én erre nem is gondoltam, de boldog vagyok, hogy ez így történt meg.

– Nemcsak az Emlékezés Jolánra című versfotóra gondolok, hanem a műveket nézegetve volt olyan érzésem, hogy a verselés, az alkotás sokszor határos a megsebzéssel vagy a nemi aktussal. Mi a véleményed erről?

– Tulajdonképpen ez nem rossz értelmezés, és ezt a mai napig vállalom. Ilyen típusú nagyon erőteljes dolgot ma már valószínűleg nem csinálnék, de ugyanakkor boldog vagyok, hogy létrehoztam ezeket a műveket, és vállalom őket. Valóban, a verselés, ha tetszik, egy kicsit nemi aktus, ha tetszik, pusztítás és teremtés egyszerre, ezek mind-mind benne lehetnek a költészetben. Azt gondolom, a költészetet alapvetően mozgatja az emberi ösztönök jelenléte, amiből nem lehet kizárni a szexualitást például. Teljesen természetes, hogy adott esetben egy költő szerelmi költeménye egyfajta szexuális vágyból is táplálkozik, és azt gondolom, hogy a nagy szerelmi költészetekben ez mind jelen van. Ady verseiben, a Héjanász az avaron-ban például nagyon erősen. Még a XV-XVI. századi olasz szerelmi lírából sem kizárható, ahol a nő mintegy piedesztálra volt emelve.

– Az Egybegyűjtött tyroclonista költemények is nagyon tetszettek. De micsoda az a tyroclonista?

– Ez is, mint nagyon sok minden más, fikció, kitaláció. Egy alkalommal, költő barátommal, Sziládi Zoltánnal, aki azóta sajnos eltávozott közülünk, egy kocsmaasztalnál elhatároztuk, hogy mi is megteremtünk a XX. századi „izmusok” mintájára egy „izmust”. Kitaláltunk egy szót, aminek tulajdonképpen nem volt semmi értelme, de annál izgalmasabb a dolog, mert azt a szót, amit megalkottunk, azóta kíváncsian keresik és már voltak különböző értelmezések. Én, mint az egyik szülőatyja, azt mondom, a tyroclonista sorozat tulajdonképpen a dadaizmus mintájára született, a dada szó se jelent különösebben semmit, de igazából az volt a lényege a tyroclonista verseknek, hogy egyrészt konkrétista költemények születnek, amikor a szöveg úgymond önmagáról beszél, vagy kvázi létrehozok olyan üres lapokat, ahol csak javaslom, hogy mire gondoljon az olvasó. Ezek mind-mind ilyen szélső-experimentalista játékok voltak, amikor készült, 1983-ban. Öt percig meditálni egy üres lap fölött, elég nagy kihívás, de ha valaki megteszi, annak nagyon örülök.

– Nézi valaki az üres lapot, amire csak az van odaírva, hogy Egy asztalon feküdt…

– Ez egy játék. Ha öt percig meditál valaki, elég sok minden eszébe juthat az odaírt mondatról. Már nem a verssel fog foglalkozni, de ez nem baj. Ezek kis üzenetek. Az az érdekes, hogy maga a sorozat egy fordított élet, a haláltól visszafelé mennek a számok egészen a születésig, és így jutunk el A gondolat hadititok című játékig.

– Hogyan kell olvasni ezt a könyvet?

– Ugyanúgy, mint egy bármilyen verseskötetet. Nyugodtan olvashatja valaki elölről végig, és akkor egy egész életmű felépítését megtalálja, tehát ahol elkezdődött egy pálya, és ahol most tart, 2018-ban, de lapozgatva is olvashatja, ahogy bele-belenéz és megtalálja, ami neki tetszik. Másrészt nyilvánvaló, hogy vannak olyan oldalak benne, ahol hagyományos típusú verset lát az ember, és azt folyamatosan olvassa, és vannak olyan oldalak benne, mint egy képzőművészeti albumban, amit megtekint és tetszik neki, vagy nem tetszik neki.

– Kiknek ajánlod?

– Egyrészt ajánlom azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy a költészet hogyan fejlődött a 80-as években. Olyan munkákat találnak meg ebben a könyvben, amelyek az avantgarde irodalomtörténet részét képezik, ezért érdemes kézbe venni. Másrészt ajánlom azoknak, akiknek a költészet sokarcúsága fontos, merthogy sokarcú a költészet. Ezenkívül, mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit kíváncsi, és aki egy kicsit úgy érzi, hogy valamiféle szellemi játékot szívesen játszana.

– Az ajánlóban olvasható, hogy a fiatalabb generáció számára is inspiratív lehet a kötet anyaga. Ezzel kapcsolatban mik a tapasztalataid?

– Megfigyeltem, hogy azokra az experimentális munkákra, amik a 80-as évek elejét jellemezték, a mai fiatalok sokszor döbbenten csodálkoznak rá. Itt most az akusztikus meg a vizuális versekről is beszélek. Amikor fellépésemre eljönnek, 20-25 éves fiatalok, nagyon meglepem őket, hogy én ilyesmiket csináltam, mondjuk a 80-as évek elején. Láthatóan egyrészt sok mindent nem tudnak, hogy volt ilyen egyáltalán, másrészt pedig, a költészeti nyelv változott egy kicsit a konzervatív irányba és ezért úgy tekintenek az emberre, minthogyha a 21. század végéről jönnék, pedig én ezt a 20. század 80-as éveiben csináltam. Tulajdonképpen az a fajta avantgarde lázadás, amit mi képviseltünk a 70-es évek végén, a 80-as évek elején, az kétségtelenül irodalomtörténetté vált bizonyos értelemben – tehát bekerültek ezek a munkák irodalomtörténeti kézikönyvekbe, lexikonokba –, de ma nem születnek ilyen dinamikus erővel.

– A tanítványaidnak ajánlod? Van a kurzusodon ilyen feladat?

– A szépírói kurzusokon – próza, dráma és líra –, foglalkozunk a vizuális költészettel, a lírán belül, de nem csak ezzel foglalkozunk. Én az a típusú tanár vagyok, aki nem kívánom magamat előtérbe helyezni azáltal, hogy a saját munkáimat tanítom. De ez is szóba kerül, biztos lesz olyan óra, ahol ezt a kötetet körbeadom, vagy kivetítem és beszélek nekik arról, hogyan születtek ezek a munkák. Szoktam ilyen feladatokat adni, és a líra tanítványaim között többen, ennek hatására nagyon szép képverseket készítenek.

– Az írásművészetedben, több műfajban is írsz, az avantgarde még mindig jelen van?

– Igen, valamilyen szinten jelen van. Az irodalomban, a költészetben mindent szerető és mindenevő típus vagyok, a legkülönbözőbb költői formákat tudom és szeretem is alkalmazni, és azt gondolom, hogy ki tudnak engem fejezni. A képvers ugyanúgy, mint egy zárt forma, egy szonett például, de volt már olyan eset, hogy ókori versformákban is írtam verset. Én ilyen szempontból szeretem a többféle formát. Ma is készítek, mert kérik is, hogy készítsek, inkább elektrografikus, tehát számítógépen készülő munkákat, amiben a szövegnek van szerepe. De ez már nem az a típusú képvers, tipografikus vers, mint ami a 80-as évek elején készült, ezek már inkább képzőművészeti munkák, amelyekkel az utóbbi időben kollektív és egyéni kiállításokon is szerepelek. Éppen a napokban nyílik meg Athénban a Magyar Elektrográfiai Társaság kollektív kiállítása, amelyben az én munkám is szerepel.

– A Concrete egy gyűjteményes kötet. Mennyire teljes a merítés?

– Gyakorlatilag az ilyen jellegű munkáimnak a teljes merítése. Nem mondanám azt, hogy az összes benne van a kötetben, de nagyjából 90%-ban jelen vannak a munkáim, amelyeket az elmúlt években, évtizedekben készítettem. De éppen azért, mert gyűjteményes kötetről beszélünk, ezek a munkák már megjelentek, nyilvánvalóan kötetben is.

– Az album végén lévő művekről hallhatnánk valamit?

– Ma már a computer technikát fölhasználva és a fotó, computer összekapcsolódásával készítek ilyen munkákat, amelyeket inkább az elektrográfia vagy a képzőművészet körébe tudnék sorolni. Ezekben benne van a videó és a számítógép is. Az utolsó két munka a videofilmemből lett kifotózva. Nem 2018-ban készült, de a kötet zárásaképpen ezt a két munkát tettem a végére, egy ’89-ben készült videónak a dokumentumai. Itt jelenik meg az egész ars poetica szempontjából az én arcom és a szöveg, egy kicsit összefügg azzal, amit az ARS POETICA 1980 című munkában mondok az elején, hogy a szövegből állok, a szóból állok, és ezt megjelenítem képversben is. „Bizony mondom néked” – ez egy bibliai idézet, egyrészt egy sorozat, mert van egy sorozat, ahol ez a mondat, mint motívum föltűnik. „Bizony mondom néktek” – Jézus nagyon sokszor mondja, én átvettem és „vendégszövegként” alkalmazom.

– A spiritualitással milyen a kapcsolatod?

– Nekem folyamatos a kapcsolatom a spiritualitással vagy a teremtéssel. Egyrészt ott van az a korai képvers, a Teremtés, de folyamatosan, az egész elmúlt 40 éves irodalmi, költészeti munkásságom során mindig ezzel küzdöttem, a teremtéssel és valamiképpen a teremtő-teremtés viszonylatával foglalkoztam. Az egyik legutolsó, 2016-os kötetem címe: A megvénhedt Isten, abban például istenes versek vannak.

– Nagyon termékeny vagy!

– Nagyon termékeny vagyok, én ezt tudom. Tulajdonképpen gondolkoztam rajta, hogy ezen a termékenységen megpróbáljak erőszakkal csökkenteni, de nem kívánok. Természetes módon működik nálam, és nagyon boldoggá tesz, hogy újabb és újabb munkákat teszek le az asztalra, újabb és újabb kötetek születnek. Idén augusztus 27-én leszek 60 éves, kerek évforduló! Igazából úgy érzem, hogy fontos, hogy szaporodjanak és gyűljenek föl a munkák, meg egy kicsit már az összegzés stádiumába kezdek lépni. Ez az összegzés megjelenik ebben a kötetben is.

– Még volna egy kérdésem: Ady évforduló van, milyen a kapcsolatod Adyval?

– Az egész költészetemben Ady is benne van, kezdetektől, a 40 évvel ezelőtti munkáimban is ott van. Az évforduló előtt jó pár évvel írtam már néhány úgynevezett Ady-átiratot, például Az eltévedt lovas mintájára megírtam A visszatért lovas című hosszú verset. (http://tiszatajonline.hu/?p=84685) Hozzám nagyon közel áll az a típusú gondolkodás és az a típusú világlátás, ami Adyé volt. De nemcsak a gondolkodás, a verselés technikája is. Figyeljük meg Adynál, hogy milyen sokszor alkalmaz repetíciós eljárásokat, ismétel sorokat, szakaszokat, és igen sok versében előjönnek, késői versekben is, például az Őrizem a szemed-ben. Borzasztó érdekes az, hogy Adynál nagyon erőteljes a repetíció és ezt a repetíciós eljárást én nagyon sokszor alkalmaztam, akár ezekben a konkrétista versekben is, a „Bizony mondom”-ban, de az úgynevezett zárójel verseimben is újból-újból visszajön – és ez szintén Adyhoz is kapcsolódik. A költészetben, a hatásokban, a költészet és a költészet múltja egy fantasztikus nagy háló, és ehhez a hálóhoz lehet és kell is kapcsolódni. Én tulajdonképpen a magyar irodalomból – és nemcsak a magyar irodalomból –, a legjobbakhoz élményszerűen kapcsolódom írás közben is. Ezért van az, hogy természetes módon használok például technikákat, vendégszövegeket. Azt szeretném, hogy úgy teljesedjen ki a költészet és az én költészetem is, hogy valamiképpen mindezt, a múltunkat fölöleljük. Tehát én egy nagy szintézisre törekednék a költészetben. Azt nem tudom, hogy lesz-e erőm megvalósítani, és főleg lesz-e ehhez technika meg könyvkiadás, hogy mindez egyben megjelenjen és látszódjon, – de hát talán, majd egyszer.

Szepesi Dóra

Petőcz András
CONCRETE. Experimentális költészet 1980-2018
Gondolat Kiadó, 296 oldal, 9000 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2019/1ÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés