Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Macskarácsony
A hanta banda -
Őskori kaland
Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Macskarácsony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Könyvhét folyóirat

Félkövér – beszélgetés Dombóvári Istvánnal

Szepesi Dóra - 2017.09.11.

„Elmesélem fogyókúráimat és a többi harcomat az életben, talán ebből ti is erőt meríthettek a mindennapi küzdelmeitekhez.” – írja Félkövér című könyvében a népszerű humorista.

– Nagyon jó kis olvasmány ez a könyv, korántsem csak a fogyókúráról szól. Sok benne az önéletrajzi elem, mégsem önéletrajzi…

– Határozottan nem, nem is szántam annak. Humorista szemszögből megközelítve „kövér kalauz, fet gájd, dagadt biblia”. Emberi megközelítésben meg egyszerűen csak egy szórakoztató könyv. Sok állandó visszatérő témám közül ez az egyik, úgy éreztem, megér egy könyvet. Egyébként Kormos Anett kolléganőmtől származik az ötlet; amikor együtt dolgoztunk, minden nap elregéltem neki, mi történt: ma híztam, ma fogytam, ma nem történt semmi – erre ő azt mondta, ez már olyan sok adat, hogy össze kéne rakni és megnézni, mi lesz belőle. Nyilván rakódott rá sok minden más, mint a cseppkő. A gondolatokkal nemcsak az a probléma, ha nincsenek, az is, ha túl sok van. Legalább másfél hónap volt az utómunka, amikor már nem írtam hozzá egy mondatot se, csak rendbe raktam.

– Idézek: „Most elmondok mindent, hogy többet ne kérdezzék.”

– Így van, ezzel a könyvvel elbúcsúztam a „dagadt témától”. Az elmúlt tíz évben szinte minden létező irányból körüljártam és feldolgoztam. Nagyon érdekes, hogy semmiféle nevelő szándék nincs a könyvben, mégis rengeteg olyan visszajelzés jött, hogy valaki például a könyvem hatására állt neki futni, vagy letette a cukrot, ha csak egy hétre, akkor is, – ez is tök jó, hogy én csak szórakoztatni akartam vele, de igazából még jót is csináltam!

– Egy humorral tálalt komoly téma könnyebben megérinti az olvasót, nem?

– Tőlem csak és kizárólag a könnyebb témákat fogadják el. Ha kitanulnék valami értelmes, komoly szakmát és azt próbálnám interpretálni a nézők felé, nem vennék komolyan, mert „ne mondja már meg nekem az a csávó, hogy hogy mozgassam a lábam, hogy ne legyen trombózisos, aki előtte fingós vicceket mesélt a tévében!” Én már benne vagyok egy skatulyában, ebből már kitörni nem tudok. Nagy mázli, hogy nem is akarok.

– Tényleg mázli! A könyvből viszont megtudjuk azt is, hogy gyerekdarabban is játszol.

– A Pumukliban játszom már egy éve, most egy másik szerepre is felkértek, Micimackó leszek. Általában kövér embereket és kövér állatokat játszok. Nagyon szeretik a gyerekek.

– A könyvben filozofikus gondolatokat is találtam.

– Ez lehet, hogy a negyven évemből adódik, nem akartam én ezt túlfilozofálni.

–Engem megfogott az a gondolat, hogy az emberi testnek van origója, amire mindig visszaállítja magát, és ez mindenkinél más. Nekem például nem kell úgy kinézni, mint Julia Roberts vagy a nem tudom ki, nem is lehet!

– Nem kell úgy kinézni, mint akárki. Nem akartam önismereti, vagy önfejlesztő irányba vinni a dolgot, ezt tudatosan kerülöm. „Merj önmagad lenni!” A hideg kiráz ezektől a lózungoktól! Legyél önmagad, amennyire te akarod, majd te azt kitalálod, milyen akarsz lenni. Ehhez meg kell érni egy pár évtizedet… Eltűnnek a hisztis kamaszévek, a mitesszeres húszas évek, amikor minden zavar, nem vagy elégedett, olyan akarsz lenni, mint ez, mint az. Aztán az ember negyvenévesen leltárt von, megnézi, mi történt eddig, és akkor muszáj a sikereinkből építkezni. Rengeteg kudarcom van, volt, lesz, de van egy ehhez képest kisebb kupac siker! De mondom, a mély filozófiát én csak szigorúan óvatosan érintem, mert különben kiesek a szerepből. Azt meg nem kéne, ne csalódjanak bennem!

– Hogyan tartod kézben a stand up fellépéseket? Mit kezdesz a beszólásokkal?

– Az a műfaj sajátossága. Nyilvánvalóan Hamletnek nem szólunk be, énekeshez nem szaladunk fel a színpadra, nem vesszük el a mikrofonját. A stand up, az egy másfajta, nyitottabb műfaj, tulajdonképpen az improvizációra, de még inkább a közönséggel való közvetlen kapcsolatra épít. Itt nem a falnak, nem a plafonnak mondjuk a monológot, hanem bele a szemekbe. A kizökkenés lehetősége óriási, nincs az a profi, akit ne lehetne kizökkenteni. Azt kell megtanulni, hogy ezt hogy tudjuk úgy kezelni, hogy a miénk maradjon az irányítás. Nehéz erről mesélni, mert ez – ha azt mondom, hogy nem tanulható, akkor nem fellengzősködni akarok –, de tipikusan gyakorlati műfaj, a rutin a lényeg.

– Írtad, hogy már gyereknek is olyan voltál, aki állandóan dumált, poénokat mondott, akire mindenki figyelt.

– Igen, én ugyanazt terjesztettem ki. Azt vettem észre, és ez megint csak saját igazság, hogy erőltetni semmit se lehet. Muszáj valami olyasmivel érvényesülni, ami zsigerileg te vagy. Aki 18 éves korában tudta, hogy mit akar csinálni és bejött neki, és a mai napig is azt csinálja, nagyon szerencsés ember. De azért lássuk be, hogy nem ez az általános. Nagyon sok buktató, elszúrt munkahelyek, kapcsolatok, évek vezetnek a sikerhez. És a siker se automatikus, az se borítékolható. Az a kérdés, hogy ki mennyit szán arra, hogy összejön-e vagy nem. Van, aki egyből befut, van, aki százévesen is próbálkozik.

– Szerinted mi a siker?

– Nagyon fontosnak tartom, amit szintén le is írtam a könyvben, hogy én ebbe hobbiból vágtam bele. Belenézel egy X-Faktorba, az összes jelentkező arcán azt látod, hogy ő sztár akar lenni. Mert mindenki csak a végterméket látja: szeretnék címlapokon pózolni, szeretnék bárgyú, idióta műsorban, vetélkedőkön szerepelni, azt akarom, hogy rólam írjanak. Szerintem nagyon fontos felkészülni arra az eshetőségre, hogy mi van, ha nem jön össze? Ilyenkor szoktak az emberek apátiába esni, alkoholistává, drogossá válni. Én meg csak visszamentem a munkahelyemre dolgozni. Nem szakítottam, nem kaszaboltam le senkit, amikor kifütyültek az első béna fellépésemen, csak levontam a konzekvenciát. Nem is szabad mindent egy lapra föltenni. Hobbihumoristaként indultam neki, annyi pénzt kaptam a fellépésért, ami az útiköltségemet fedezte, és elégedett voltam vele. Volt 15 ember, aki tudta, hogy ki vagyok, mondták, jönnek rám jövő hónapban is – ebből nőtt ki ez, ami ma van. Abban az időben, amikor mi kezdtük a Showder Klubot, az emberek még tévéztek, ebből a szempontból mi jó időszakban fogtunk hozzá. A mai hipszter generáció már arra se hajlandó, hogy egy műsort akkor nézzen meg, amikor adják a tévében, majd ő letölti internetről, és a pici telefonján, a villamoson megnézi. Nem adjuk meg a műsornak a tiszteletet. Mi még pont akkor kezdtünk el tévéműsort gyártani, amikor este tízkor az egész ország azt nézte. Jókor lettünk ismertek. Azóta viszont bejöttek a közösségi oldalak, amelyek az egésznek a varázsát napi szintűvé tették. Válogatás nélkül mindegyik hírre egy másodpercet szánsz, aztán ellapozod. Én nagyon sokáig tiltakoztam ez ellen. Úgy gondoltam, engem már megismertek, nekem ez nem is kell, az előadásom így is, úgy is teltházas. Aztán észrevettem, hogy egy egész világ él ebben a rohadt okostelefonban! Nem szeretem, de elfogadom, hogy a világ már döntött mellette. Ott vannak benne, és nekik is szükségük van valami tartalomra. Felnőtt egy generáció, akik engem nem a tévéből ismernek, hanem a facebookról. Közben én is elkezdtem építgetni, az én oldalamon is van negyedmillió követő, ami egy nagyon szép kis bázis, és oda mindennap kell valami hozzám illő tartalom, és persze tudom őket tájékoztatni, hogy éppen hová megyek fellépni. Szeretem elmondani, hogy köszi szépen, hogy itt vagytok az oldalon, csak mennyivel jobb lenne, ha tévében néznétek meg, írnátok nekem e-mailt, mint régen. Én a színpad varázsát szeretném foggal-körömmel, tűzzel-vassal megőrizni, de lassan nyilván át kell adni az új generációnak a terepet. Nem tudom, milyen lesz 20 év múlva egy humorista, lehet, hogy nem is lép fel élőben, csak internetre rakja fel a műsorait. De nem is tudja, hogy mekkorát veszíthet ezzel! Én heti hat napot lépek föl, egész évben tele vagyok, hála az égnek, sok mindent vállalok, ami nekem belefér. Mindennap új száz, meg ezer emberrel találkozni, az egy nagyon nagy, pénzzel meg nem fizethető ajándék ám! Úgy mozog az ember az országban, hogy mindenhol ismerik, de nem sztár, nem celeb; és szeretnek, tehát nem utálnak. Ez egy jó pozíció, az ember igyekszik megőrizni… De azt is tudom, hogy meg kell tanulni méltósággal visszavonulni. Szoktam is mondani, személyes ismerősöknek, a nézőknek is, hogy szóljatok rám, amikor már ciki vagyok. Ne úgy vonuljak be az emlékeitekbe, hogy az utolsó tíz évet már nem kellett volna. A színpadról is úgy kell mindig lejönni, hogy a közönségben inkább maradjon egy egészséges kis hiányérzet.

– A színpad az terápia – ez is egy érdekes megállapításod. De a nézőnek is, hogy nézi.

– Persze, oda-vissza kell, hogy működjön. Vannak ilyen szövegkényszeres, beszédkényszeres emberek, mint én, erről mindig az jut eszembe, hogy megfelelő dolgot a megfelelő helyre. Nekem a beszédkényszeremből egész életemben csak bajom származott, a tanárok gyűlöltek, a munkahelyeken a főnökök gyűlöltek, otthon is már unták, kapcsolataim se bírták, volt olyan, aki azért nem járt velem társaságba, mert szégyellte, hogy állandóan beszélek. Megtaláltam a helyet a sajátosságomnak: egy önálló esten, az, hogy ennyit tudok beszélni, végig beszélek, ott az a feladat. Terápia a színpad, nyilvánvalóan; egy kicsit olyan, mint a szauna, a 90 perc fizikailag is igénybe vesz. Egy másfélórás önálló est végén, amikor az egészet én építem föl, én tartom fönn és én csapom le, úgy jövök le a színpadról, mint aki lefutotta a maratont. Aztán újratöltöm magam másnapra.

– Mi lesz a program Az Olvasás Éjszakáján?

– Pécsen lesz egy pódiumbeszélgetés a könyvről. Ezek a bemutatók azért jók, mert dedikálás is van, a helyszínen kedvezményesen meg lehet venni a könyvet. Nyíregyházán, Debrecenben és Budapesten volt már könyvbemutató és most lesz Pécsett. Egyébként bármelyik fellépésemen dedikálom a könyvet. Remélhetőleg ez egy jól eltalált, jó adagban belőtt kis olvasmány. Még féléves sincsen, szerintem karácsonyi ajándéknak is jó lesz, piros, passzol a csomagolópapírhoz.

Szepesi Dóra

Dombóvári István: Félkövér
Jaffa Kiadó, 228 oldal, 3490 Ft

AZ OLVASÁS ÉJSZAKÁJA, 2017. SZEPTEMBER 16.
A LIBRI PROGRAMJA
PÉCS, LIBRI KÖNYVESBOLT (Pécs, Irgalmasok utcája 6.)
19.00–20.00: Dombóvári István a stand-up comedy hazai fenegyereke idén megjelent első könyvéről, a Félkövérről, és a kilókkal folytatott hősies viadalának kulisszatitkairól mesél.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2017/3. számamókus könyvek reklámfüzethosszú hajúmacskarácsonyszülinapirosszcsontCsibi állatorvos leszA hanta banda
Belépés