A mi könyveink hosszabb életciklusúak, mint a divatos regények

Plafonig zsúfolódnak a könyvek a budai lakásban, a Vince Kiadó székhelyén, ahol Gál Katalinnal beszélgetünk. Körben magyar- és idegen nyelvű művészeti és népszerű tudományos könyvek tucatjai sorjáznak, részben saját kiadványaik, részben a nagy, nemzetközi kiadók albumai, melyek lehet, hogy éppen magyar kiadásra várnak.

- Könyvszakmai karriered nem mondható tipikusnak. Gyakorló pszichológus voltál, amikor férjeddel együtt – aki világéletében könyves szakember volt – a rendszerváltás környékén megalapítottátok a Vince Kiadót, illetve elődjét, a Kulturtrade Kft.-t. A könyvszakmába mellette fokozatosan beletanultál.

- Férjem, Vince Gábor az egyetem után rögtön elkezdte építeni a saját könyvszakmai karrierjét. Én egészen 2000-ig klinikai pszichológusként dolgoztam a Semmelweis Egyetem Gyermek- majd később Tüdőklinikáján, de már jóval előbb becsatlakoztam a könyvszakmába. Csendestársként voltam jelen, de mindenkit ismertem és részt is vettem a könyvszakma életében. Kezdettől fogva ott voltam a legfontosabb tárgyalásokon a külföldi partnerekkel, hiszen mi egy nagy nemzetközi könyvtársulás magyar láncszeme voltunk és vagyunk. Az elsők között voltunk, akik állandó külföldi partnerekkel rendelkeztek, ha nem is voltunk szervezetileg leányvállalata a Taschen és a Könemann cégeknek, nagyon erősen függtünk tőlük. A nagy, nemzetközi kiadóknak az alapítóival, meghatározó személyiségeivel álltunk kapcsolatban. Ez a szemlélet ma már talán nem annyira korszerű, mondhatjuk, túlhaladott. Hiszek azonban abban, hogy a kiadót a vezetők személyisége határozza meg. Gábor ilyen volt, személyiségének lenyomata egyben a kiadó ars poeticája is. Én meg igyekeztem követni őt. Aztán úgy alakult, hogy 2001-ben elhagytam a pályát, otthagytam az egyetemi- és tudományos karriert és teljes erőbedobással átálltam a könyvszakmára. A lányom Franciaországban tanult politikatudományt, majd itthon jogászként végzett, a fiam az IBS-en, ő közgazdász lett. A kiadó menedzsmentje családtagokból áll, akik elkötelezettek a kultúra iránt. Igazi családi vállalkozás vagyunk.

- A Vince Kiadó profiljába a művészeti könyvek kiadása tartozik elsősorban. Személyes indíttatásból fordultatok annak idején efelé, vagy piaci megfontolások alapján?

- Szerencsés találkozása volt ez a személyes érdeklődésnek és az 1990-es évek eleji könyvpiaci gapnek. A művészeti könyveket megjelentető Corvina Kiadó éppen átmeneti állapotban volt, a profiljuk egyébként is inkább a magyar művészetek irányába mutatott. Nem volt olyan kiadó, aki kifele tekintett volna. Gábor, mint közgazdász felismerte a lehetőséget. Volt egy kultúrára szocializált, elkötelezett olvasóközönség, aki akkoriban még nem járhatta be a nagyvilágot, nem láthatta életnagyságban azokat az alkotásokat, amiket mi a könyveinkben megmutattunk. Egyáltalán nem voltak jelen a magyar könyvpiacon azok a címek, amikkel indultunk. A Taschen kismonográfia sorozata valóságos reveláció volt a magyar közönségnek, 1992 karácsonyára egyszerre 13 könyvet dobtunk piacra a sorozatból! Dali, Monet, Manet, mindenkit megjelentettünk, akit ismerhetett a magyar olvasóközönség. A sikerhez az is hozzájárult, hogy nemzetközi együttműködésben, kiváló nyomdatechnikával és szakmai színvonalon elkészült sorozatot adtunk az olvasók kezébe. A sorozat, átalakított formában ma is él egyébként. A kiadványok magyar nyelven való megjelentetése semmilyen gondot nem okozott, mert remek hazai művészettörténészek álltak a rendelkezésünkre, jó nyelvtudással és szakismerettel, kiváló szerkesztők gyűltek körénk és részben ma is az eredeti stábbal dolgozunk.

- Emlékszem, az első magyar nyelvű Taschen-féle Gaudí-kötetet még egyetemistaként forgattam nagy élvezettel. Azóta a példányszám meghaladta a negyvenezret.

- A stratégiánk alapköve, hogy hosszabb távra tervezünk. A mi könyveink nem néhány hónap alatt, vagy egy-két év alatt fogynak el nagy számban, hanem hosszú évek alatt. Alapismereteket közvetítünk, így újabb és újabb nemzedékek fedeznek fel minket, akik kíváncsiak a nagy alkotóművészekre. Tudomásul kell venni ugyanakkor, hogy a művészeti könyvek kiadása sokkal több tőkét kíván, mint egy regény piacra dobása, és gazdaságilag sokkal hosszabb idő alatt térül meg.

- Hogyan alakult a kiadó sorsa a recesszió idején?

- 2008-ig, a válságig jól ment az üzlet. Szinte minden nyereséget visszaforgattunk, könyvben tartottuk a pénzünket, ez később hibának bizonyult. Nem gondoltunk a hét szűk esztendőre. Pedig azóta az állam kivonult a kultúra támogatásából, az emberek is szegényebbek lettek, korábbi vásárlóink, a kulturális igényekkel rendelkező középosztály alól kihúzták a talajt. Ez súlyosan érintett minket. A válság hatására nemzetközi viszonylatban is beszűkült a művészeti könyvek piaca. Mi majdnem szakkönyvek szintjén álló művészeti könyveket adtunk ki, és a tudományos kiadásba is szépen beleharaptunk. Ez utóbbit nehéz lesz feltámasztani, mert támogatás nélkül ez sehol a világon nem létezhet. Fő profilunk ma is a művészet és a magas színvonalú tudományos népszerűsítés. Most, 2015-ben azt mondhatom, talán átcsúsztunk a tű fokán, és lekicsinyített formában, de tovább tud létezni a kiadó.

- Milyen létszámmal indult annak idején a kiadó, és hányan vagytok most?

- A létszámunk változatos volt. Bentlakásos szerkesztőket, lektorokat, és tördelőket csak rövid ideig alkalmaztunk, egyszerűen nem éri meg, hiszen a könyvkiadásban szezonálisan van sok munka. Alkalmazott munkatársunk sohasem volt túl sok. Üzemeltetünk négy könyvesboltot, így jól ismerjük a vásárlóközönségünket. Különböző árfekvésben dolgozunk, ezzel is több korosztályt, réteget megcélozva. Egy kismonográfia 3000 Ft alatt, jó tartalommal, jó minőséggel szerintem, nem drága. A nagy művészeti könyvek (Leonardo, Michelangelo) ugyanakkor 30-40 ezerért is elkeltek. „Kézbe vehető művészet”-ként hirdettük magunkat, mert bár ma szabadon utazhat, akinek pénze van, de például Mona Lisához szinte lehetetlenség közel menni a Louvre-ban. Szinte valamennyi könyvünknek léteznek különböző árfekvésű változatai, méretben és tartalomban különbözhetnek egymástól, de minőségben nem. A kismonográfia sorozatot egy „pizza áráért” hirdettük meg a diákoknak. Ők azok, akik később, amikor elkezdenek dolgozni, megveszik a közepes, majd a nagyméretű kiadványainkat. Karácsonykor különösen megnő a forgalmunk, hiszen ajándéknak is nagyszerűek a könyveink. Ennek ellenére még jobban nyitnunk kell a különböző korosztályú és pénztárcájú emberek felé. Szerencsére a számítógépes korban sem halt ki az a fiatal generáció, amelyet még érdekelnek a művészetek. A zsebük viszont laposabb lett. A Klauzál téri boltunkat egyértelműen erre a generációra építjük, széles körű idegen nyelvű és magyar művészeti könyvkínálatot tartunk, amiben a képzőművészet, a fotó és a design egyaránt jelen van. Vásárlóinkat folyamatosan tájékoztatjuk a Facebook oldalunkon, találkozókat szervezünk számukra, a boltunkban lehetőség van leülni, olvasgatni, kávézni, a nyitva tartás is  ehhez a közönséghez alkalmazkodik. Most dolgozunk egy korszerűbb webáruház kialakításán, ami régi és új vevőinket egyaránt jobban kiszolgálja. Nem kapcsolódunk egyetlen nagy konszernhez sem, ezért ha nem is szándékos, de szükségszerű a kiszorulásunk a terjesztői hálózatokból, amelyekben régen jelen voltunk. Ez pedig mindenképpen kisebb piaci szeletet jelent. Ugyanakkor könyveink többsége folyamatosan piacképes.

- Amikor kényszerűségből átvetted a kiadót, nem kellett szakmai nehézségekkel megküzdened? Hogyan tudtad közben a gyerekeidet is nevelni?

-A gyerekek már szinte felnőttek. A férjem betegsége alatt felmondtam a klinikai állásomat és a kiadónál dolgoztam. Az ő kérése az volt, hogy szeretné, ha továbbélne a kiadó. A szakmában rögtön elfogadtak, 2005-ben az Év Kiadója lettünk. A gyerekek is éreztek valamiféle belső kényszert, hogy ezen az úton induljanak tovább. Mindketten foglalkoznak mellette mással is. A fiam nyitott egy judaika boltot a Kazinczy utcai zsinagógánál. Lehetséges, hogy a válság idején nehezteltek is rám, hogy ebbe a „döglött iparágba” navigáltam a családot. A gyerekeim, már egészen más szemléletet képviselnek. Fiatalos, friss gondolkodásukkal új színt hoztak a kiadó életébe. A kollégák nagy része is fiatal. Mint említettem, a Klauzál téri könyvesbolt és kortárs művészeti galéria a fiatal közönséget célozza meg. A boltban egykor papír-írószer üzlet működött. A helynek szelleme van. A Müpában lévő boltunk úgy jött létre, hogy a kiadói profilnak köszönhetően meghívtak bennünket az intézménybe. Képzőművészetben és zenében egyaránt képben kell lennünk a legújabb kiadványokkal.  Forgalmunk a Müpa és a Ludwig Múzeum programjaitól függ. Ebben a könyvesboltban is a személyesség az egyik legfontosabb vonzerő. Sok idegen nyelvű könyvet is tartunk, de jelen van a 2001-ben Klösz György és Lugosi Lugo László fotóival indult Budapest-sorozatunk is, amely a kiadó egyik nagy sikere. A Krisztina körúton lévő könyvesboltunk már az ÁKV alatt is könyvesbolt volt. Gyönyörű, patinás darab, ami szintén elnyerte a szép könyvesboltoknak megítélt Hermész-díjat, ahogy a többi könyvesboltunk is.

- Volt olyan pillanat, amikor úgy gondoltad, hogy feladod?

- Aki ismer engem, tudja, hogy ez nehezen következne be. Próbálunk alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nem adom fel. Szerintem ebben a férjem szellemiségét is viszem tovább.

- Alelnöke vagy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének

- Egyedüli nőként ültem kezdetben az elnökségben. Úgy éreztem, félreértésből vagyok ott. A mostani elnökségben már négyen vagyunk nők: Kolosi Beáta, Szabó Tünde, Katona Ildikó és jómagam. Különböző korosztályt és gondolkodásmódot képviselünk, ami megint előny. Az egyesülés eddig jórészt a férfiak játszótere volt. Szerintem – pláne, ha nőt választunk a megürült igazgatói székbe is – jót tesz a szervezetnek. Kompromisszum kész, kreatív nők, akik férfi társaiknál kevésbé hiúak, esetleg képesek lesznek ráállítani a könyvszakmát a jelenleginél szolidárisabb, intelligensebben működő pályára.                                                                            

Szénási Zsófia