„Akinek azt mondja: kár! Nagy baj éri és nagy kár.” – juthatnak eszünkbe a varjú képéről Arany János sorai, de vajon mi történik akkor, ha a kár már megtörtént? Akkor is elhessentjük a madarat? Ezt a témát járja körül Max Porter első kötete, az A bánat egy tollas állat – mégpedig egy mélyen tisztelt irodalmi előd előtt fejet hajtva. Ha ugyanis nekünk magyaroknak a Vörös Rébék elevenedik meg a varjú említésére, akkor az angoloknak Ted Hughes költészete, aki egy egész kötetnyi verset publikált ezzel az alakkal, a Varjúval a középpontban. A kötet magyar fordításban is megjelent még 1997-ben, az Orpheusz könyvek sorozat részeként, ám sosem talált akkora visszhangra, mint a költő hazájában. Furcsa, bizarr, nehezen befogadható versek ezek, ezért elsőre valószínűleg értetlenül állunk Varjú alakja előtt is, aki szinte egyszerre testesít meg mindent: ő a kezdet és a vég, az öröm és a bánat, az élet és a halál egy személyben. Néha kegyetlen, néha pedig olyan élethelyzetben viccel, ahol humornak semmi keresnivalója, groteszk helyzeteket teremtve ezzel, máskor pedig egyetlen vigaszunk vagy társunk a bajban. Az alábbi vers talán segít megérteni, milyen hangulatú is a kötet:

Varjú első leckéje

Isten beszédre oktatta Varjút.
„Szeretet" mondta Isten. „Mondd: Szeretet."
Varjú tátogott, s fehér cápa loccsant a tengerbe,
Pörgött alá, felfedezve önnön mélyeit.

„Nem, nem" mondta Isten. „Mondd: Szeretet. Rajta!"
Varjú tátogott s egy kék légy, egy cece, egy moszkitó
Zizzent ki és alá,
Mindegyik a maga húsosfazekára.

„Utolsó kísérlet" mondta Isten. „Nos: SZERETET!"
Varjú vonaglott, tátogott, öklendett és
Testtelen, baljós férfifej
Gördült ki, le a földre, szeme pörgött,
Dadogó tiltakozás —

És Varjú öklendett megint, Isten későn kapott oda,
És női vulva hullt a férfinyakra, rászorult.
Ott küszködtek a gyepen.
Isten szedte volna szét, sírt, káromkodott —
Varjú bűntudatosan röppent tova.
(Tótfalusi István fordítása)

Jól megfontolt választás tehát Max Porter részéről, hogy éppen ehhez az irodalmi alakhoz nyúl vissza, hogy a tragédia utáni felfoghatatlan, kaotikus állapotokat érzékeltesse. Az A bánat egy tollas állat egy apa és két fia életét mutatja be az anya halála után.  Az apának egyébként szoros kötődése is van Hughes-hoz: egy róla szóló monográfián dolgozik éppen, így válik az egész kötet egyfajta Hughes-allúzióvá. Egy családtag, talán különösképpen egy szülő elvesztését mindig nehéz feldolgozni, ám különösen nehéz akkor, ha egy életerős, egészséges fiatal nőről van szó, aki olyan „banális módon” (az apa szavai) veszíti életét, hogy legurul a lépcsőről, és beveri a fejét. Mindennek szellemében talán nem meglepő, hogy szinte egyáltalán nincs történetvezetés, csupán a gyász szakaszai adnak egy keretet a szövegnek. Az első egység ehhez mérten nehezen érthető, a tragédia utáni ráeszmélést és tébolyt igyekszik érzékeltetni.  Szinte követhetetlen, kibogozhatatlan szójátékok tarkítják a szöveget – itt elismeréssel kell adóznunk a fordító, Totth Benedek munkájának –; furcsa, torz világ tárul elénk. Ez a zavaros szöveghalmaz talán elrettent pár olvasót, de valójában nem pont így működik a gyász? A kezdeti szakasz egyszerre izzó, dühös tagadás és mély, mérhetetlen fájdalom;  koromfekete bánat és vérvörös harag váltja egymást. És az egész fölött ott őrködik Varjú, maga a megszemélyesített bánat, és szárnyai alá vonja a szereplőket.

A második egység arra koncentrál, hogyan próbálják lépésről lépésre visszaállítani a családi működéseket. Az apa próbál visszatalálni az apaszerepbe, de nehezen megy, a fiúk hol egymással verekednek, hogy kiadják dühüket, hol pedig igyekeznek jó fiúk lenni: „Néha megmondjuk az igazat. Mi így kedveskedünk apának.” Ebben a részben nagy szerepe van a meséknek, Varjúnak pedig valamivel kevesebb – míg az első egységben szinte minden oldalon megjelenik fekete ruhás alakja, a másodikban ritkábban, ám azért továbbra is egy folytonos jelenlétet érzékelhetünk. Fontossá válnak a mesék is ebben a szakaszban, a fiúk sokszor szerepelnek mesebeli királyfiként, ez is egy stratégia arra, hogy megbirkózzanak anyjuk hiányával. Ám nemcsak a fiúknak, hanem az apának is egyfajta terápiás eszközként szolgálnak a mesék: „Apa történeteket mesélt nekünk, és a történetek változtak, ahogy apa változott.”

A harmadik egységnek már a címe is árulkodó: Távozási engedély. Ez már az elengedés szakasza, több évvel az anya halála után, amikor apa és fiúk is belátják, hogy nem lehet és nem is kell elfelejteni, de meg lehet tanulni a tragédiával együtt élni. Varjú egyre ritkábban jelenik meg ebben az utolsó részben, és ha igen, akkor is inkább a többi szereplő szemén keresztül látjuk, az ő szemszöge szinte hiányzik. Annyira nincs már rá szükségük, hogy még az a mondat is elhangzik „–Hess innen, Varjú!”. Így válik ez a vékonyka kötet a gyász krónikájává, egyfajta meditációvá egy elvesztett társról és szülőről, amelynek az átérezhetőségében rejlik az ereje – hiszen ki ne veszített volna el valakit élete során? Ahogy Varjú is megfogalmazza magáról a kötet egy pontján: „Csak egy sablon vagyok. Én is tudom, ő is tudja. A mítosz, amibe bele kell csusszanni. Amit magadra lehet ölteni.”

Azonban, ha azt gondolnánk, hogy mindez egy nehéz, súlyos, fojtogató szövegbe van beágyazva, nagyot tévednénk. Kiszámíthatatlanul játékos szöveg ez, szeszélyes és hullámzó. Varjú első megjelenését olyan mondatok követik, mint „A véletlen baleseti maradvány, és rögtön tudtam, hogy ez lesz a legnagyobb hecc, fergeteges móka. (…) Hátha rövidke gyász-szünetre kelne.” Talán éppen ettől lesz szerethető ez a kötet, hiszen nem nyomja agyon az olvasót, hanem ezekkel a váratlan humorral fűszerezett mozzanatokkal hagyja fellélegezni, levegőhöz jutni. Különleges ez a mű, és mint olyan, valószínűleg megosztó is: még a fentebb felsoroltakkal együtt sem könnyű belehelyezkedni egy ilyen szövegbe, és ezáltal alászállni saját tapasztalatainkba. Ám néha megéri átvergődni magunkat a kezdeti kellemetlenségeken, hogy utána egy átütő, felkavaró-felszabadító élményben részesülhessünk - nincs ez máshogy az A bánat egy tollas állattal sem. Ne hessegessük el Varjút, öleljük magunkhoz, és sírjuk ki magunkat a vállán.

Bráder Edina

Max Porter: A bánat egy tollas állat
Jelenkor Kiadó, 136 oldal, 2999 Ft