Hogy lehet előnyt kovácsolni a kicsinységből? – Hushegyi Gábor
Mátraházi Zsuzsa - 2017.02.02.
Szlovák díszvendégség a Könyvfesztiválon
A „szomszédból” érkező idei [2016-os] könyvfesztiváli díszvendégség kapcsán a budapesti Szlovák Intézet igazgatóját, Hushegyi Gábor művészettörténészt kérdeztük a két ország közös és különböző kulturális vonásairól, irodalmi kapcsolatairól.
– Érdekes egybevetni a két ország művészeti életét, végül is Szlovákia kultúrája ugyanabban az államalakulatban fejlődött évszázadokon át, amit Magyar Királyságnak hívtak. A közös keresztény–zsidó kulturális gyökerek miatt a művelődés területén mutatkozó rokonság sokkal jelentősebb, mint első látásra gondolnánk. Talán a nyelv különbözősége az egyetlen, ami miatt kevésbé ismeri egymást a két kulturális környezet. Különös akadály ez az irodalmi művek esetében, amelyek csak műfordítás útján ismerhetők meg a másik fél számára. Az idei [2016-os] Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivállal érzésem szerint mérföldkőhöz érkeztünk e tekintetben: harminchárom szlovák mű jelenik meg magyar tolmácsolásban.
– Eddig milyen volt a szlovák és a magyar irodalom kölcsönös fogadtatása?
– Szlovákia a legkisebb országa ennek a szűk régiónak, lakosságát és területét tekintve is, és az ilyen országok gyakran a nyitottságukkal képesek a maguk javára fordítani ezt az adottságot. Szlovákia multikulturálisnak nevezhető, az elmúlt másfél évszázad történelmének nyomán a cseh, magyar, német, ruszin, rutén, szlovák, zsidó kultúra egymás mellett él. A magyar–szlovák kapcsolatot illetően egy fantasztikus könyvkiadó, a Kalligram gondoskodott róla az elmúlt huszonöt évben, hogy jelentős magyarországi szerzők szlovák nyelven is hozzáférhetővé váljanak. Esterházy Péternek, Mészöly Miklósnak, Nádas Péternek, Závada Pálnak például sok könyve jelent meg szlovák fordításban, miáltal ők részévé váltak a szlovákiai irodalmi közbeszédnek. Kertész Imrének majdnem az összes könyve hozzáférhető szlovákul, ugyanígy a Márai-korpusz. A Mikszáth-életművet pedig az Albert Marenčin könyvkiadó jelentetett meg. A szlovák könyvek magyar fordítása szintén elérhető: a legjelesebb irodalmi szerzőké, mint Pavel Vilikovský vagy Dušan Šimko. Érdekes a két ország közös gondolkodása, miszerint a kortárs szépirodalom mellett a friss társadalomtudományi műveket is megismerhessék az olvasók. Közös a történelmünk, közös volt a négy évtizedünk a szocialista blokkban, és közös a rendszerváltó időszakunk is. Tanulhatunk egymástól. Ennek jegyében jelent meg magyarul a történelemtudományok köréből Dušan Kováč könyve vagy a társadalomtudományok területéről a filozófus Miroslav Marcelli munkája, illetve viszont: lefordították Kornai János a Hiány című opusát vagy Romsics Ignác Trianonnal és a párizsi békeszerződéssel foglalkozó monográfiáit.
– Mennyiben tudott közvetítő szerepet vállalni a műfordítások számának emelésében a Szlovák Intézet?
– Érdekes, kedvező helyzetbe kerültünk 2014 őszén. Munkatársaim sorába lépett Deák Renáta, aki Esterházy Péter és Závada Pál szlovák fordítója. Ekkor kezdtünk el műfordítói műhelyt szervezni, összegyűjteni a szlovák szépirodalmat magyarra átültető fiatal generációt, és általuk megszólítani a magyarországi könyvkiadókat, hogy nyissanak teret a szlovákiai irodalomnak. Aztán döntött úgy a szlovák kulturális miniszter, hogy nem Párizsban lesz 2016-ban Szlovákia díszvendég, hanem Magyarországon. Hallatlanul intenzív munka kezdődött 2015 tavaszától, hogy a magyar könyvkiadók megismerjék, kik is azok a szlovák szerzők, akik a magyar olvasók számára érdekesek lehetnek. Maguk a fordítók próbálták meggyőzni a könyvműhelyek vezetőit, hogy mit érdemes a magyar nyelvű közönségnek felkínálni. A fogadtatást megkönnyítette, hogy a szlovák Kulturális Minisztérium háttérintézményeként működő Irodalmi Információs Központ külön költségvetési keretet kapott a szlovák könyvek magyar nyelvű fordítására és kiadására. A magyar kiadókat igyekeztünk bevezetni ebbe a pályázati rendszerbe, hogy sikerrel járjanak, és új könyvek születhessenek. Az intézetünk közreműködése körülbelül 25 könyvet segített hozzá a megjelenéshez a könyvfesztiválra.
– Mely könyvkiadók voltak „vevők” erre az együttműködésre?
– A Kossuth, a Noran, a L’Harmattan, a Gondolat, a Scolar, meg természetesen a Kalligram. A Naphegy Kiadónál gyerekkönyvek látnak napvilágot. Történelmi tárgyú kötetek közzétételére a Történettudományi Intézet és a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete közösen vállalkozott.
– Az alkotók közül kiket várnak személyesen a könyvfesztiválra?
– Sűrű lesz a program. A könyvfesztivál négy napja alatt esedékes 29 rendezvényből kiemelném azt, amelyen a szlovákokhoz származása révén kötődő Závada Pál és a Magyarországon talán legismertebb szlovák szerző, Pavel Vilikovský fogja felmutatni a két nemzet irodalmi barátságát. Itt lesz Závada Pál egyik kedvenc szlovákiai írója, Veronika Šikulová. Jönnek fiatal szerzők: Ondrej Štefánik vagy Víťo Staviarsky, vagy a Szlovákiában nagyon erős nőirodalom képviselői, mint Jana Beňová, Zuska Kepplová, Monika Kompaníková. Számomra fontosak lesznek a Kossuth Könyvkiadónál megjelenő, Sokszínű városaink című kötethez kapcsolódó események, a Szlovákia nagyobb városairól esszéket tartalmazó kötet kultúrtörténeti vonzata és párhuzama miatt. Az írások eredetileg 1997-1998-ban, Vladimír Mečiar Európa-szerte elítélt harmadik kormánya idején jelentek meg az OS nevű szlovák havilapban. A magyar olvasók számára figyelemfelkeltő lehet, hogy a kötetben publikáló értelmiségi közeg vette a bátorságot, hogy felfedje a városok múltjában a multikulturális jelleget is, amelyet az akkori politikai elit (meg)tagadott.
Mátraházi Zsuzsa