„A német nyelvben ma a getürkt szóval a meghamisított dolgokat jelölik. Ennek egyik széles körben elterjedt magyarázata, hogy ez utalás lenne Kempelen Farkas „sakkozó” törökjére, az automata részét alkotó és a sakkfigurákat mozgató, törököt mintázó bábura” *

Tudomány, ármány, rizsporos parókák és aranycsatos cipők – Kempelen Farkas és sakkautomatájának története valószínűleg sokunk számára ismert.  Számos mű megemlékezett már a találmányról, például a Sakk, Kempelen Úr! című tévésorozat is. Rögtön felmerülhet tehát a kérdés, hogy van-e létjogosultsága egy újabbnak, mely Kempelen karrierjének ezt az időszakát öleli fel? És azt kell mondjam, tulajdonképpen van, hiszen az egész történet egy jófajta, történelmi háttérbe ágyazott kalandregénybe kívánkozik. Van itt minden: olyan szintű tudomány, mely meghaladja az olvasó képességeit, udvari intrikák, végtelennek tűnő utazások konflisban, érdekes karakterek.

Ugyanígy vélekedhetett Gárdos Péter is, aki két, igencsak sikeres előző regénye után újabbal jelentkezik: a Királyi játék cíművel. Mint az a felvezetőből már kiderült, a történet a 18. századi bécsi királyi udvarban játszódik – vagy legalábbis ott kezdődik –, ahol Kempelen Farkas udvari tanácsos feltalálja királynője, Mária Terézia szórakoztatására az önműködő sakkozógépet. A gép tetején a sakktábla mellett egy török bábu ücsörög, ő a játékos. Egyszeri mutatványnak szánja: a királynő egyetlen partit játszik a szerkezettel, a tanácsos pedig utána gondosan eltünteti a gépet. Ugyanis nem sikerült mindent tökéletesen megtervezni, és a sakkautomata szíve bizony nem gép, hanem dobog; egy rendkívül éles eszű törpe kuporog a belsejében. Kempelen balszerencséjére azonban az uralkodót követő fia, II. József nagyon is jól emlékszik az automatára, és európai körútra küldi a tanácsost, mondván, ha sakkban leigázzák Európa nagyjait, akkor mindenki belátja majd birodalmuk felsőbbrendűségét.  Így kezdődik hát a két férfi, a „piperkőc” és a „tökmag” kálváriája.

Mondják, hogy igazságtalan az élet, és egyeseknek jóval több tehetség jut, míg másokba szinte egy fikarcnyi sem szorul - Gárdos Péter bebizonyította, hogy a filmrendezés mellett egy regény megalkotásához is kifejezetten jó érzéke van. A szöveg szerkezete nagyon is kellemes, mindkét főszereplő szemszögéből átélhetjük az eseményeket, a cselekmény szépen gördülékenyen, lineárisan halad, nagyobb szünetek vagy megszakítások nélkül. Azonban eléggé rányomta bélyegét a szövegre a szerző filmes háttere, egy-egy jelenet leírása olykor olyan, mintha csak egy forgatókönyvet olvasnánk. A mondatok rövidek és tényszerűek, általában az egyszerű közlés a céljuk, semmi furfang, semmi cifrázás. A történet roppant kalandos, és élvezetes olvasni mind a korabeli eseményekről és uralkodókról, Kempelen öltözöködési hóbortjairól vagy Arnold, a törpe zsörtölődéseiről; ez azonban csak részben a szerző érdeme, hiszen a történet maga adott volt, bár valószínűleg jócskán akadtak lyukak, melyeket ki kellett pótolni. Folyamatos versenyfutás az idővel Kempelen és kompániája utazása, állandó készültség és aggodalom, és ugyan a szerző a tanácsost a törpe szemén keresztül egyfajta részvétteljes, elnéző humorral láttatja velünk, mégis érezzük minden pattanásig feszített idegszál vibrálását a szövegben.

Amit Gárdos Péter különösen jól csinál, az a folyamatos kérdésfelvetés. Miben is rejlik a sakkautomata titka, mi alkotja valójában a szívét, huzalok és rugók, vagy maga a törpe az? Többször elhangzik egyébként Arnold szájából, kissé talán túl direkten is, hogy „a gép szíve én vagyok”, de valóban így van ez? Nincs-e ugyanannyi szerepe a gép sikerében Kempelennek is, aki folyamatosan port hint a közönség szemébe? És a legfontosabb kérdés: vajon fontos-e egyáltalán, hogy ülnek-e a gépben avagy sem? Hiszen, mint ahogy az egyik szereplő is megfogalmazza a történet során, „Az emberek a rejtélyre kíváncsiak, nem a megoldásra.” Illetve számít-e egyáltalán, hogy Kempelen gépe valójában szemfényvesztés volt? Hiszen mindenképpen a mesterséges intelligencia előfutárának tekinthetjük.

Az olvasmányélményhez szervesen hozzátartozik a könyv külső megjelenése is, és a Libri Kiadó egy kellemesen kézbefogható, kényelmesen olvasható, ízléses kötettel állt elő; ám kötelességemnek érzem megemlíteni, hogy a korrektor bizony jó pár elírás fölött átsiklott. Kempelen Farkas kisfia például a történet közben nevet vált, és egyszer csak Károly helyett Kázmérként emlegetik ugyanazt a gyereket, ez pedig néha megakaszthatja az olvasást.

Ennek ellenére egy nagyon szórakoztató, izgalmas, pörgős, éppen a kellő humorral és főként kalanddal fűszerezett regényt tarthatunk kezünkben, mely garantáltan pár kellemesen eltöltött órát biztosít számunkra. Csaló volt-e Kempelen Farkas, vagy csak zseniális üzletember? Melyik uralkodó sakkozott a legjobban a korabeli Európában? Kinek volt jobban szüksége a másikra, a törpének a tanácsosra vagy fordítva? Ezt eldöntheti mindenki maga olvasás után.

Bráder Edina

*Forrás: Wikipédia

Gárdos Péter: Királyi Játék
Libri Kiadó, 372 oldal, 3999 Ft