Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Csibi
tűzoltó lesz
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Könyvek szép őszi színekben – gyermek, ifjúsági

Csokonai Attila - 2013.02.11.

Ej, mily’ jó könyvek!

Petőfi Sándortól  az Anyám tyúkja c. válogatás sok olyan költeményt tartalmaz, amely régóta az általános iskolai irodalmi tananyag része (pl. a címadó mű, a Mi kék az ég!, a Pató Pál úr, a Füstbement terv, az István öcsémhez, Az Alföld, A Tisza), de alapműveltségünkhöz kell hogy tartozzék az Itt van az ősz, itt van újra, a Falu végén kurta kocsma, az Ősz elején, a Téli világ, A négyökrös szekér, a Szülőföldemen. A Kass János szuggesztív illusztrációival kiadott kötet egynéhány darabja a költő játékos oldalát, humorát is megmutatja: Szeget szeggel, Orbán, A tintásüveg, Csokonai. És megszólal a katonaköltő Petőfi, és a népdalokat imitáló lírikus is.       

Borka és Hajcihő annak a kicsiknek szóló sorozatnak a címszereplői, amelynek első kötete, Balázs Ágnes Menjünk világgá! c. könyve nemrég került a könyvesboltokba. Az író alkotótársa ezúttal is Békés Rozi grafikus, aki természetesen színesen illusztrálta a kiadványt, lévén az képeskönyv. Hogy kicsoda Borka? Egy kedves, érzékeny kislány, akinek kék szeme, rövid, sima, barna haja van, s aki gyűjti a kavicsot, a fenyőtobozt és a vadgesztenyét. Így talál rá valamire, aminek nevet ad. Borka társa, nyugodtan mondhatjuk, barátja nem más, mint az utcán, egy hideg téli napon talált és a hóból felemelt félresikerült mézeskalács figura. Akár az egész könyv kiolvasása/meghallgatása, de akár már az első epizód megismerése után elkészíthető Hajcihő: a recept ott található a kötet utolsó oldalán.

Sokat elmond Maros Krisztina Tücsök a Holdon c. képeskönyvéről, hogy a kiváló pályatárs, Szegedi Katalin grafikus írt hozzá a borítóra ajánló sorokat. A Kiadó pedig, nagyon helyesen, jónak látta ugyanott az érdeklődők tudomására hozni, hogy „a Tücsök a Holdon már megjelenése előtt messzire jutott: két éve, a belga Clavis gyerekkönyvkiadó által kiírt nemzetközi pályázaton dobogós helyen végzett a fődíjra esélyes 7 legjobb gyerekkönyv-terv között. Maros Krisztina a 2010-ben Szép Magyar Könyv Díjjal jutalmazott illusztrátor most ezzel a történettel mutatkozik be meseíróként.” A mesét előadó tücsök a nagyapja nagyapjának dédapjáról mond el egy fantasztikus és egyben szívhez szóló történetet, amely a tücsökzene varázslatos hatását, az említett ős helytállását példázza.

Nemrég számoltam be arról, hogy Tersánszky Józsi Jenő meséiből remekül illusztrált válogatást jelentetett meg a Holnap Kiadó A rejtelmes bábu címmel, amelyben előfordult Kacor Dani. Most két újabb történetet ismerhetünk meg, amelynek írója Tersánszky, s amelyeket négy éven felülieknek ajánl a kiadó. Az első mese főhőse egy kedves kislány, Julika valamint egy kedves kisfiú, Makk Marci. A történetnek még számos szereplője van, de közülük csak nagyapót említem, akinek kérésére a két gyerek kihajt a legelőre gyepelni, vagyis legelni három (szeleburdi) kismalacot, és a ravasz rókát, aki mézesmázos szavaival megkörnyékezi a hasukat szerető malacokat... A másik, ugyancsak tanulságos eset két iskolakerülő kölyök kalandjairól számol be – méghozzá meglepő módon: versben. A verses mese csínytevő Danija és Janija ellógja az állattani órát, ezért úgy okoskodnak: kint a szabad természetben sokkal többet tanulhatnak, mint az iskolában. Végeredményben igazuk van, hiszen találkoznak prücskökkel, hangyákkal, vadgalambokkal, kakukkal, csakhogy a dolgok mégsem egészen úgy alakulnak, ahogy szeretnék. A Pásztohy Hanna színes rajzaival illusztrált történet természetszeretetet sugároz és aktuális mondanivalójú.

A Sue McMillan Balerina a barátnőm c. kötetében egymást követő kedves történetek a balett világába kalauzolják a kiskamaszokat – igen, ezt úgy kell érteni, hogy nem csupán lányoknak szánta a Kiadó a Történetek nem csak táncosoknak alcímmel ellátott, Kimberly Scott illusztrálta, Pataki Andrea fordította kiadványt. A balettiskola különleges körülményei között játszódó epizódokban szó esik számos olyan tulajdonságról, amely természetes módon együtt jár a  versenyzéssel, de  olyanokról is amelyek megnehezítik illetve megkönnyítik bármely közösség összetartását-összetartozását. A bélelt borítójú, színes megkötőszalaggal ellátott szép kiadvány méltó ajándékként is adható.  

A Brumi a Balatonon c. kötet középső (vagyis harmadik) darabja Bodó Béla öt részes Brumi-sorozatának. Ahogy mondani szokás: nemzedékek nőttek már föl ezeken az 5 éven felülieknek ajánlott, kedves, (mackó-)gyereknyelven megfogalmazott, tanulságos történeteken.  Brumit, Jócsontot, Panasz Mukit és Dagit ezúttal balatoni nyaralásuk közben „leshetjük” meg, amikor is megfogadják, hogy vízisárkányt nem találnak ki, mert az ijesztő, ellenben egy négy kéményes hajót igen, amelyen mind a négyen kapitányok, de Dagi a főkapitány, mivel ő a legerősebb. Labdáznak, vitorláznak, horgásznak, rejtelmes szigetet „fedeznek fel”, úszni tanulnak, stb. A sokféle kaland során megmutatkozik a bocsok egy-két rossz tulajdonsága, de azon igyekezete is, hogy ha hibáznak, azt bevallják, és jóvá is igyekszenek tenni. A sorozattal most ismerkedőknek Brumiék kalandos hétköznapjait Quirin Ágnes és Pálfi Zsolt színes illusztrációi teszik emlékezetessé.

Játékok, feladatok, kísérletek

Foltika feladatai „játékos és egyben fejlesztő feladatok óvodásoknak”. Deákné B. Katalin 3., azonos című munkafüzete válogatás a Tudatos Szülők Lapja című magazin Kölyökoldalaiból. A szerző abból indul ki, hogy a gyerekek – és itt most a megjelölt életkort („3 éves kortól” vagy „5 éves kortól”) nem kell túl szigorúan venni – könnyebben tanulnak, ha vidám, játékos feladatok közül válogathatnak, a motiváció az önálló munkához, a tanuláshoz, a fejlődésükhöz a kihívás, a szórakozás együtt, s nem valami külső kényszer. Minden oldalon legfelül színes margón jelzik, melyik korosztálynak ajánlott a feladat, és mi a lényege: milyen képességet fejleszt; pl. megfigyelés, gondolkodás, számolás, de vannak ismeretbővítő feladatok is.

„Verses találós kérdések 4–8 éves gyerekek számára” – így jelzi a Rejtélyes állatok c. kötet tartalmát az alcím. Szondy Zsuzsanna minden oldalon 5 páros rímű, négysoros szakaszban, tanulságos és mókás versben jellemzi a keresett állatot, az utolsó rím az állat nevének beírásakor születik meg. A páros oldalakon a bal margón, a páratlanokon a jobbon betűk állnak, ha a gyerek a megfelelő betűket kiszínezi, függőlegesen olvasva megkapja a megfejtést. És a különböző színű oldalakon van egy üres kör, ahová a megtalált állat képét be lehet/kell ragasztani. A kedves állatfigurák képe a füzet közepén található. A színes matricákat ki kell vágni, és be kell ragasztani a megfelelő vershez. Aztán a kedvenc verset persze meg is lehet tanulni memóriafejlesztéshez.

Deák Dorka Minden nap rajzolj valamit! c. kötete az esztendő minden napjára kínál valami ötletet: mit rajzoljon a gyerek, hogy például ne unatkozzék. (Minden hónap a Bohóc kiszínezésével kezdődik!) Ezek a feladatok nem sablonosak, vannak köztük furcsábbnál furcsább tippek, ahogy erre a füzet borítóján az ismertető szöveg is felhívja a figyelmet. Itt olvashatja az érdeklődő szülő-nagyszülő, hogy „A rajzolás így nem csupán a kéz munkája, de a kis agytekervényeket is alaposan megmozgatja, fejlesztve ezzel a fantáziát és a kreativitást.” A választékból néhány feladat: Rajzolj egy hatalmas teknősbékát, aminek a páncélján egy város térképe van! Tervezz ötféle vázát! Tervezz egy kerekes vitorlást! Rajzolj egy vonallal állatokat! Rajzolj öt kört! Legyenek belőle arcok más-más színű és formájú hajjal! Tervezz furcsa táblákat, például: kutyát fürdetni tilos, ne bántsd a pókot!

A Mi micsoda sorozatba tartozó, habár sorszámot nem viselő Kísérletek könyvenépszerűségét, kelendőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy immár hetedik kiadásban jelent meg. Szövegét, azaz a 155 kísérlet leírását dr. Rainer Köthének köszönhetjük, aki mindenekelőtt előszóval fordul a szülőkhöz. A gyerekek a kísérleteket folytathatják levegővel és vízzel, meleggel és hideggel, hanggal és fénnyel, vannak továbbá csillagászati, mechanikai, mágneses és elektromos, aztán kémiai, biológiai, az érzékeléssel, az éghajlattal és a megújuló erőforrásokkal kapcsolatos kísérletek, amelyek persze különböző nehézségűek, a szinteket kis ikonok különböztetik meg. Miután sorra vettük, mi mindenre van szükség a kiválasztott kísérlethez, jöhet a munka. A magyarázatokból nagyon fontos tényeket, tudományos eredményeket ismerhetünk meg. A szerző időnként érdekes kérdésekkel fordul a könyv használóihoz, pl. Tudod-e, hogy fölöttünk több kilométeres levegőóceán húzódik? Vagy Tudod-e, hogy ha láng keletkezik, az egyúttal azt is jelenti, hogy éghető gáz van a közelben? Vagy Tudod-e, hogy a holdfogyatkozások sokkal ritkábbak, mint a napfogyatkozások? (Illusztrálta Daniel de Latour és Martin Tophoven, fordította Frenkel Attila és Nagy Gabriella.)

Tudnivalók érdekesen, játékosan, vidáman

L. A. Levinova- G. V. Szapgir kötete elsősorban mesekönyv, amely a két jó barát címszereplő csodás kalandjait adja elő, összesen negyven frappáns fejezetben. Már a 3–4 évesek is élvez(het)ik Pipacska és Kockapaci kalandjait, nekik persze még fel kell olvasni fejezetenként a történeteket. De ez a könyv nem csak mese (amely 4 éven felülieknek szintén ajánlott) – állítja a szerzőpáros az Előszó-ban. A mesehallgatók ugyan még messze vannak az iskolától, de e mese folyamán elsajátíthatnak néhány matematika fogalmat. (A nagyobbaknak a matematikai ismeretanyag túlságosan egyszerű.) A Vidám matematika 1. alcímű kiadvány szerzői joggal hangsúlyozzák, hogy nem a mennyiségeket jelölő számnevek használata a legfontosabb, egyelőre, hanem például az egy, egyenként, sok, annyi-ahány. De a tárgyak hiányát is jelezni kell: nincs, egy sincs, egyáltalán nincs. Az iskolai oktatásra felkészítés eme játékos formája megtanít a tárgyak szélesség, hosszúság és magasság szerinti összehasonlítására: hosszabb-rövidebb, magasabb-alacsonyabb, egyforma hosszú, egyforma magas, szélesebb-keskenyebb, egyforma széles. Továbbá: a kicsiket meg kell tanítani a térbeli irányok megkülönböztetésére, az irányokat jelző szavak használtára. Az esti közös meseolvasás lebilincselő fejlesztőjátékká válik – állítja a kiadó. De ehhez figyelmesen el kell olvasni az Előszó-t, és be kell tartani az abban olvasott utasításokat, melyekből itt csak ízelítőt adhattam. (A fordítás Láng Rózsa munkája.)

Az ősi Amerika, a Kolumbusz előtti korszak legkiemelkedőbb és máig legismertebb népei Közép-Amerikában a maják és az aztékok, Dél-Amerikában pedig az inkák voltak. A maja népek városállamokban éltek, amelyeket helyi királyok irányítottak, az inkák hatalmas birodalmat hoztak létre, amelynek élén a Nap fia állt. Az aztékok fővárosa, Tenochtitlán volt az ősi Amerikában a legnagyobb település, a hódító spanyolok is elámultak különlegességein (ma Mexikóváros áll a helyén). „A három magas szintű kultúrával rendelkező nép közül a maja az egyetlen, amely máig fennmaradt” – olvashatjuk a két kiváló német kutató, Lars Frühsorge és Bernd Schmelz Maják, inkák, aztékok c., rendkívül élvezetes olvasmányt jelentő, gyönyörűen illusztrált kötetében, Rónaszegi Éva fordításában. A szerzőpáros e népek nyelvéről és írásáról, családi viszonyairól, építészeti és tudományos teljesítményeiről csakúgy beszámol, mint a földművelésről, kereskedelemről, kézművességről, a hitvilágukról, az uralkodók, a papok és a harcosok szerepéről. Megtudhatjuk, mi minden került át a 15–16. században meghódított Újvilágból Európába: pl. csokoládé, kukorica, paprika, paradicsom, dohány, ananász és a tengerimalac.

Apropó tengerimalac, „a rágcsáló állatok az emlősökön egyik kifejezetten sokszínű csoportját alkotják, és a Föld minden szárazföldi és édesvízi életterét benépesítették… Az emlősök között a rágcsálók rendje a leggazdagabb fajokban. A világ 5400 ismert emlősfajából körülbelül 2300 rágcsáló…” Sokan tartanak otthon tengerimalacot, aranyhörcsögöt, ezért a biológus és szakíró Sabine Steghaus-Kovac Hörcsögök, hódok és más rágcsálók c. kötete nem csupán a rágcsálófajokkal és azok életmódjával ismertet meg, hanem fontos praktikus tanácsokat is ad. Talán még ezek előtt a legfontosabb figyelmeztetés így hangzik: A hobbiállat nem játékszer, hanem élőlény. A legismertebb rágcsálók talán: mókus, mormota, csincsilla, hód, aguti (aranynyúl), nutria, pele, tarajos sül és vízidisznó (kapibara) – úgyhogy a Johann Brandstetter illusztrációival, Rónaszegi Éva fordításában megjelent kiváló kötet bizonyára sokak érdeklődését felkelti.

Lapunk hasábjain már volt szó a Miért sós a tenger? című Móra-kiadványról, amely a természettel kapcsolatos izgalmas kérdéseket és megdöbbentő válaszokat tartalmaz. Ennek a játszva tanító kötetnek a folytatása Friederike Wilhelmi újabb munkája, a Miért jön vissza a bumeráng? A két kötetnek azonos a felépítése: itt 66 kérdést tesz fel a szerző, ilyeneket például: Miért hoz tojásokat a húsvéti nyúl?, Ki találta fel a farmernadrágot?, Honnan ered a ketchup neve?, Miért esznek pálcikával a kínaiak? Olvasás közben bebarangolhatjuk a kultúra és a tudomány izgalmas világát – ígéri a könyv fülszövege. A kérdések akár egyszerűek, akár izgalmasak, a válaszok sokszor humorosak és meghökkentők, és a három megadott válasz közül mindig csak az egyik igaz. Talán éppen az, amelyik első olvasásra a leghihetetlenebbnek, a legvalószínűtlenebbnek tűnik. A helyes választ természetesen megtaláljuk minden kérdés után. Ehhez a kötethez is Kalmár István készített sok-sok színes, ötletes, karikatúraszerű rajzot. (Fordította és átdolgozta Majorosi Anna és Tatár Sándor.)

A Móra Kiadó nemrég új sorozatot indított Rázós kalandok címmel, ennek második darabja a Michael Ford (író) David Antram (illusztrátor) szerzőpáros Rázós kalandok az ókori olimpián c. kötete. A Kiadó így jellemzi röviden a szóban forgó szériát: „A Rázós kalandok sorozat köteteiben az olvasó a történelem nem túl kellemes eseményeinek főszereplőjévé válik… Jókat nevet a vicces rajzokon, álmélkodik az érdekességeken, hüledezik a szörnyűségek felett, s a végén felsóhajt: »Ó, de jó, hogy nem voltam ott!« A történelem ilyesfajta megközelítése ugyan messze esik a tankönyvek komoly hangnemétől, de talán éppen a frivol, azaz kissé tiszteletlen, ámde annál szórakoztatóbb ábrázolás teszi felejthetetlenné a lényeget. Az információk elsajátítását a közvetlen megszólítás is megkönnyíti: „Képzeld el, hogy egy kis faluban cseperedsz fel Athén mellett az i.e. 5. század közepén, a görög civilizáció fénykorában.” Szó esik a görög városállamokról, az oktatásról, a katonai szolgálatról, de leginkább a stadionban zajló versenyeket, a szabályokat és a jutalmazást ismerteti a rövid szöveg és a képregényszerű illusztráció. (Fordította Zsuppán András.)

Sorozatzárás és könyvkülönlegesség

Lufi és Szamóca megbeszélték, hogy az Eiffel-torony tetején fognak találkozni, vagyis randevúzni, ott, ahol a fiú szülei először megpillantották egymást. Persze Lufi nem lenne Lufi, ha nem felejtené otthon a mobilját, ami igencsak megnehezíti, hogy felvegye a kapcsolatot a már Párizsban tartózkodó Szamócával. A társaságból még Gombos Zsuzsi olyan izgatott, mint barátnője, ő ugyanis végre újra láthatja Pierre-t, valamint a csapat új tagja, Halász Bea, aki az apukáját szeretné megtalálni, aki sok évvel ezelőtt ide jött Párizsba. A repülőn a Teri néni vezette lánycsapattal együtt utazott egy fiú csoport is, amelynek vezetője ugyancsak töri tanár, Frici bácsi, aki mindent elmond Párizs nevezetességeiről, a Champs Élisées-ről, a Bastille-ról, a Diadalívről, és persze megnézik a Louvre-ot, a Pompidou Központot, a Notre Dame-ot, a Concorde teret. A lányoknak feltűnik, hogy a két tanár szinte sülve-főve együtt van… Balázs Ágnes Lufi és a párizsi randevú c. kötete, amely a sorozat lezáró kötete ugyancsak tele van izgalommal, fordulattal, humorral, és most kicsivel talán több benne a romantika is. A történetet Békés Rozi grafikái kísérik.

Végezetül egy olyan kiadványról, amely a NemKönyv címet viseli. Akkor most könyv, vagy nem könyv? Könyv, amennyiben úgy néz ki, mint egy könyv, olyan az alakja, van gerince, vannak apjai, van benne – ha nem is történet – szöveg és ábra, stb., nem könyv, hiszen már az első oldalán azt olvassuk, hogy 86 olyan dolgot megtehet vele az olvasó, amit már eddig meg szeretett volna tenni egy könyvvel, de amit mindig tiltottak. Például: nem rajzolunk bele egy széttrancsírozott málnával, nem égetünk bele lyukat egy nagyító segítségével, nem öntjük le a kedvenc italunkkal, stb. A grafikus-tervező Stephanie Rothmeier ezzel szemben arra biztat, hogy NemKönyvünket gyűrjük, zsírozzuk össze, tépjünk ki belőle lapokat, használjuk légycsapóként, poháralátétként, töltsük ki rajta a dühünket, stb. Jól teszi az olvasó, ha rögtön követi az első szöveges oldalon található felhívást: „Nézd meg, mások mit műveltek a NemKönyvvel, csináld te is! További információk: nemhonlap.manokonyvek.hu.” (A magyar kiadás grafikai megvalósítása Hanák Katalin, a fordítás Mesés Péter munkája.)

Csokonai Attila

Balázs Ágnes: Lufi és a párizsi randevú. Móra Könyvkiadó 176  old., 1790 Ft; Balázs Ágnes: Menjünk világgá! Móra Kvk., 24 old., 1990 Ft; Bodó Béla: Brumi a Balatonon. Holnap Kiadó, 132 old., 2500 Ft; Deák Dorka: Minden nap rajzolj valamit! Tudatos Lépés Kft., 28 old., 990 Ft; Deákné B. Katalin: Foltika feladatai 3. Tudatos Lépés, 40 old., 990 Ft; Ford, Michael – Antram, David: Rázós kalandok az ókori olimpián. Móra Kvk.32 old., 1990 Ft; Frühsorge, Lars – Schmelz, Bernd: Maják, inkák, aztékok. Tessloff Babilon, 48 old. 2790 Ft;  Köthe, Rainer: Kísérletek könyve. Tessloff Babilon. 128 old., 3470 Ft; L. A. Levinova – G. V. Szapgir: Pipacska és Kockapaci kalandjai. Typotex, 230 old., 2900 Ft; McMillan, Sue: Balerina a barátnőm. Napraforgó Kvk., 160 old., 3490 Ft; Maros Krisztina: Tücsök a Holdon. Manó Könyvek K., 32 old., 2490 Ft; Petőfi Sándor: Anyám tyúkja. HolnapK., 68 old., 2300 Ft; Rothmeier, Stephanie: NemKönyv. Manó Könyvek K., 176 old., 1490 Ft; Steghaus-Kovac, Sabine: Hörcsögök, hódok és más rágcsálók. Tessloff Babilon, 48 old., 2790 Ft; Szondi Zsuzsanna: Rejtélyes állatok. Tudatos Lépés., 24 old., 1150 Ft; Tersánszky Józsi Jenő: Kacor Dani. Holnap K., 88 old., 2500 Ft; Wilhelmi, Friederike: Miért jön vissza a bumeráng? Móra Kvk., 143 old., 2890 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés