Darvasi László az Élet és Irodalom és a Délmagyarország munkatársa, többek között A könnymutatványosok legendája, a Virágzabálók, illetve a 3 emeletes mesekönyv szerzője új novelláskötettel jelentkezett, Isten. Haza. Csal. címmel.

– Mikor utoljára, a 3 emeletes mesekönyv megjelenésekor beszélgettünk, már akkor is mondta, nagyregényt ír.

– Talán két éve lehetett, nem? A regény készülőben van. Szóval nem nagyregény. De ez alatt a két év alatt pontosan annyi novella született, ami kitett egy könyvet.

– Akkor a regény még mindig készül.

– Ma is készült, tegnap is készült. Holnap is fog. Boszorkányégetés Szegeden 1728-ban – mondjuk, ez a témája.

– S ahogy írta őket, a novellák máris ciklusokká álltak össze?

– Nem. Ez a három szó, ami a kötet címében szerepe, rejtetten volt jelen. De azért jelen volt. Tologatja, rendezi a szövegeket az ember, és egyszerre föléjük kerül a cikluscím, mint valami fedél. Vagy tető. Más ez a novellás kötet, mint az eddigiek. Kopog, egyszerű fogalmazással, tőmondatokban van megírva. Viszonylag kevés stiláris eszközzel akartam bemutatni súlyos drámákat. S ha korábban díszítettem, dús kertet csináltam, most inkább köveket, kavicsokat ütögettem egymáshoz. Kamaradarabok, három-négy-öt szereplős írások.

– Nagyon szikár, nagyon lecsupaszított nyelv, már-már hemingway-i.

– Nincs kísérletezés, egy hangon szól az egész. A három ciklus úgy is olvasható, mintha politikát akarna belevinni dologba, vagy ideológiát, mert ezt a hármas jelszót: Isten, haza, család mindenféle pártok előszeretettel tűzik az ideológiájuk zászlajára, de nem volt ez célom. Azt hiszem, direkt politizálás nem is nagyon található a könyvben. Persze manapság az is politizálás, ha egyszerűen elmondod, amit látsz, és azt erőteljesen, határozottan teszed. Egy erős díszítési kísérlet kellős közepén élünk.

– Úgy érti, feltupírozási?

– Nagyon, egyre jobban jól teljesítünk, nem?! Hogy aztán ehhez képest mi van vidéken, mekkora a szegénység Magyarországon – az meglehetősen másfajta képet mutat. Én sokat jártam, a családom miatt és iskolák miatt is, vidéken, ahol szembesültem azzal, milyen elképesztő helyzetekben élnek, próbálnak meg élni, az emberek. Például, hogy a nagy, most már teljesen legális keretek között működő uzsorás cégek hogy hálózzák be az elesett öregeket. Hogy szereznek meg gyakorlatilag falvakat. Ez csak az egyik inspirációja volt a történeteknek, valójában, ami a családon belül történik, azok a legnagyobb tragédiák. Hogy hogyan romlik el egy apa-fiú kapcsolat, egy anya-lány kapcsolat.

–Például?

– Például amikor a haldokló anyát kifesti a lánya, és nem lehet eldönteni, a halálnak festi ki, vagy az odaát várakozó, korábban meghalt apának. Egy másik fiúnál kérdés marad, miért verte őt az apja. Nem kapja meg a választ, vagy nem is biztos, hogy fontos megkapnia. Egy fiú nap, mint nap hazahozza a kocsmából a részeg apját, és ezért soha nem látja a sorozat végét. Egy kis purdé megtanul segget törölni. Hogyan jön elő a gyerekkori trauma idős korban. Ezekből a látszólag jelentéktelen, de legalábbis nem szembetűnő ügyekből próbáltam meg drámasorozatot írni.

– A lojangi kutyavadászok vagy a Vándorló sírok után annyira meglepő ez a hang, ez a témaválasztás, minden, ami ebben a novellás kötetben van. Mintha nem is ugyanaz a szerző írta volna a két könyvet.

– Mert mást láttam. Máshol voltam. Nem Kínában, nem a Szentföldön vagy a barokk Katalóniában, hanem a vidéki, mai Magyarországon. Vagy éppen valamelyik budapesti bérházban, panelben. Ezeket a történeteket csak ezzel a lecsupaszított, már-már eszköztelen nyelvvel tudtam elmondani. És igen, néha Szív Ernőként publikáltam őket az ÉS-ben. Ernő segített. Tárca nem volt, novella volt, ő meg kölcsön kapta, és hálásan publikálta. De ez nem Szív hangja.

–Tehát nem tárcák.

– Novellák.

–Mert nem mindegy.

– Nagyon nem. A tárca randevú marad, a novella után föl kell ébredni a lucskos ágyból, és meg kell próbálni megérteni, mi történt velünk. Nem mindig sikerül.

– A 3 emeletes mesekönyvnek milyen volt a fogadtatása? Mennyire lett, vagy tudott az tényleg gyerekkönyvvé válni? Próbáltam a lányommal elolvastatni, az elejét el tudta, de utána túl sok volt neki.

–Én is érzem, hogy jobb lett volna egybefűzni a történeteket, és az egészet regényesíteni. Utólag ezt gondolom.

–Ennek ellenére megkapta a Év gyerekkönyve díjat.

–Bizonyos fejezeteket ki kellett volna venni, ma már másképp írnám meg, felső tagozatos szintre emelném. De hát sok könyvvel vagyok így.

–Hogy újraírná őket?

– Nem, inkább kijavítanám.

–Mert mi a különbség?

– Az újraírás a szobák alapos újrarendezése. Talán a házat is le kell dönteni. A javítás az kis festés, meg talán ledől néhány közbülső fal.

– Van még gyerekkönyv-terve?

– Két gyerekkönyv biztosan lesz, egy új Trapiti könyv, a harmadik, mert Trapitiből trilógiát szeretnék csinálni. A Pálcika következő részének is megvan a fele. Az már regényszerű történet lesz. Regény, alsós neveletleneknek. De hol van az még. Egyelőre Szegedre megyek vissza, 1728-ba, és elég meleg van. Lobognak a máglyák.

Jolsvai Júlia
Fotó: Szabó J. Judit

Darvasi László: Isten. Haza. Csal.
Magvető Kiadó, 264 oldal, 3290 Ft