„Folyamatos utazás egy életrajz és egy életmű fontos állomásai között az írói szabadság átszállójegyével.” Így jellemzi a kiadói ajánlás Konrád György új regényfolyamát, az Ásatást, melynek első kötete, Falevelek szélben címmel a novemberben látott napvilágot. Képzettársítások, visszaemlékezések, elmélkedések és fantáziajátékok váltogatják benne egymást budapesti, berlini, New York-i helyszíneken át egészen az író nevének anagrammáját viselő képzeletbeli Kandorig. A kis Konrád Gyurival és családjával éppúgy találkozhatni e helyek egyikén, mint a felnőtt író barátaival, pályatársaival – némelyikük már nincsenek is az élők sorában –, valamint Kalligaróval, a szerző alteregójával.

– Hogyan kezdett bele az Ásatásba?

– Ez a szó csak sokkal később, munka közben bukkant föl. Az előzménye a Vendégkönyv című kötetem. Az is ezzel a metódussal élt, tudniillik egy oldal egy egység, egy szekvencia, és azóta ilyen kézirataim halmozódtak fel. Ugyanúgy legyen egy adott kerete vagy határa a szövegnek, mint egy szonettnek: egyik sem lehet több huszonnégy nyomtatott sornál.

– Vagyis prózaverseknek olvassuk őket?

– Mindenesetre önálló szekvenciák, önálló egységek, amelyek kezdődnek valahogy, váratlanul itt vagy ott, és van egy kerek befejezésük. Arra jó ez a megoldás, hogy az olvasó, ha nem tud nagyon sok időt rászánni, és nem várja ki a sztori végét, ha csak egy oldalt olvas el, már valamit megtudott. Persze kötelező kívánalom a tömörség. Minden mondatnak legyen füle-farka, de nem biztos, hogy kell átvezetés egyiktől a másikig. Feltételezzük, hogy az olvasó intelligens, tehát tud egy cseppet ugorni az egyik mondattól a másikig.

– Eleve ennyire koncentráltan ír, vagy később húzza, tömöríti a mondatait?

– Már egy kicsit így működik a fejem, de mindenesetre, ha töltelék van, azt kihúzom. Mi az, amit én irodalmilag unok? A magyarázkodást, a tölteléket.

– Valóban szabadon ugrál az idősíkok között. Ha éppen sok évtizeddel távolabb jár, akkor is pillanatok alatt a mában terem. Mindenről a „most” jut eszébe?

– Nem vagyok kötelezve arra, hogy ott ragadjak valahol a múltban. Mindennek, ami a múltban volt, köze van ahhoz, ami most vesz körül, mert én akkor is voltam, meg most is vagyok. Amikor ezt a feladatot adom magamnak, hogy emlékezzem erre vagy arra, akkor közben eszembe jutnak dolgok, amik már másra vonatkoznak, és nem tudom erőszakkal visszaterelni a gondolataimat az eleve elhatározott dologra. Megadom magamnak azt a szabadságot, amit egy költő is megenged, mert az ő versében sem feltétlenül kontinuumosak a sorok, mégsem kell magyarázkodnia.

– „Mit csinálhat hetvenes éveiben az ember? Életfilozófiákat tanulmányoz, és ezek között az egyik az enyém”, írja. Milyen ez az életfilozófia?

– A szabadság filozófiája. Én elég folyamatos vagyok. Nem változgattam. Nem tértem be, nem tértem ki, nem váltogattam politikai szimpátiát, írói megihletődést… Unalmas fráter vagyok. Lusta is mostanában. Alkalmam lett volna elmenni Dél-Koreába. Strapa ez, hajcihő, nem mentem, pedig illett volna, hivatali teendő várt a PEN-klub alelnökeként. De egyre kevesebb embert fogyasztunk, ahogy öregszünk.

– Hogy értsem ezt az „emberfogyasztást”?

– Hány emberrel találkozik egy nap? Ha ezekkel le is ül, mert barátai, ismerősei, diskurál velük, akkor „fogyasztja” őket. A gyerek, rengeteg pajtást tud „fogyasztani”. A fiatal örül, ha a buliban ötven kortársával cseveghet, de ha már öreg, akkor kisebb „étkű”, ahogy a konyhában is.

– Élete jelentős részében ellenzéki volt. Ilyen az alkata, vagy ilyen volt a történelem?

– Legalábbis tudtam ellenszenvet érezni a fölöttem pöffeszkedő hatalommal szemben. Kisebb időszakokat leszámítva mindig elég undok kormányzatok voltak.

– A magát mindenbe beleártó politikával szemben hogyan tudja az írókat megvédeni a PEN Club, amelynek ma is alelnöke?

– Magyarországon sehogy. A Nemzetközi PEN Clubban is csak formálisan viselem a tisztséget, ahogy minden korábbi elnök. De az érdekvédelem ügyében komikus esetekre is emlékszem. Mubarak volt az egyiptomi elnök. A PEN kis pénzből gazdálkodott, de a presztízse nagy volt. Egy rogyadozó tekintélyű országnak jót tesz, ha vendégül látja a PEN következő világkongresszusát. Egyiptomból jött meghívás. Azt feleltük, csak ha kiengedik a bebörtönzött írókat. Megtették. De az írók kiszabadulásuk után közös nyilatkozatban jelezték, hogy Salman Rushdie-t minden hithű muszlimnak kötelessége megölni. Nem volt PEN világkongresszus Egyiptomban.

– Miért ment át az Európa Könyvkiadótól a Magvetőhöz? Labilisnak érzi a patinás könyves cég helyzetét?

– Az Európa státusa elég bizonytalan volt, és talán ma is az. Matyi Dezső, aki tehetséges, energikus fiatalember volt, kicsit elbízta magát, mindfélébe belevágott, focicsapatot is vásárolt. A karrier velejáró kísértése és kockázata ez. Kérdeztem az Európánál, felcsillant-e valamilyen kilátás. Nem tudtak ilyenről. Visszamentem a Magvetőhöz, ahol a pályámat kezdtem, az első négy könyvemet ott adták ki.

– Kedvenc fája a meggy és a dió. Van valami összefüggés ezek és a kötet címe között: Falevelek szélben?

– Nem, ez inkább az egyoldalas írások levélszerűségére utal. A második Ásatás-kötet címének is van köze a természethez: Öreg erdő. Ez tavasszal jelenik meg, a harmadik pedig jövő ősszel. Még nem tisztáztam a kiadóval, de eszembe jutott, hogy ezeket a Digitális Irodalmi Akadémia keretében először elektronikusan teszem hozzáférhetővé. Az volna az előnye, hogy aki megnézi számítógépen, látja, hogy kell-e ez neki papíron, vagy nem. Képernyőn úgysem szeret senki hosszú szöveget olvasni, de bele tud kóstolni.

– Nemrégiben azt mondta, hogy megint olyan zavaros időket élünk, amikor legjobban tesszük, ha az olvasólámpa barátságos fényénél könyvekre koncentrálunk. Mivel kapcsolja ki mostanában a maga körüli világot?

– Sok bibliai tárgyú írás után most Mérei Ferenc Lélektani naplója vár az asztalomon. A testőre voltam 1956-ban. Ő is az egyetemen osztotta az észt azokban a napokban, és Pozsár István, az Egyetemi Forradalmi Bizottság elnöke, azt mondta, kísérjem el, vigyázzak rá, mert értékes ember. Tizenöt évvel később társaságban találkoztunk, mondtam, én voltam a testőröd. Felkiáltott: „te voltál az, már a fejem is megfájdult, annyit kérdeztél.”

– Kapott most választ Mérei könyvéből a kérdéseire?

– Roppantul becsültem azért, mert a börtönben is azon törte a fejét, mivel lehetne frissen tartani az elméjét. Az egyetlen beszerezhető papírfélére, vécépapírra írt Lélektani naplójában a börtönbeli álmait jegyezte fel.

Mátraházi Zsuzsa
Fotó: Szabó J. Judit

Konrád György: Falevelek szélben - Ásatás 1.
Magvető Kiadó, 504 oldal, 5999 Ft

Az interjú rövidebb változata a Könyvhét 2017/4. számában jelent meg