A történetek teremtő erejéről sokat hallhattunk már, de egy mű sem beszél erről úgy, mint Anthony Doerr új kötete, a Felhőkakukkvár – a Konstantinápoly ostromától egészen a huszonkettedik századig ívelő regényben nyomon követhetjük, egy-egy mű hogyan képes megváltoztatni egyes emberek életét.

1452-ben egy szegény lány, a hímzőasszonyok között helyét nem lelő Anna szétmállófélben lévő kódexre lel egy omladozó kolostor falai között. Ahogy a lassan ostromgépek és lángok martalékává váló Konstantinápolyban mindent és mindenkit elveszít, a szamárrá, majd madárrá változó Aithón története marad egyetlen tulajdona és vigasza.

2020-ban egy háborús veterán azon dolgozik egy csapat ötödikes gyerekkel, hogy színpadra állítsa ugyanezt a történetet, amikor egy fiatal fiú pokolgéppel a hátizsákjában besétál a könyvtárba.

Valamikor a 22. században az Argos nevű űrhajó fedélzetén egyetlen, szinte bútorozatlan teremben tengeti napjait Konstance, egy számítógép társaságában. Napjai tébolyító egyformaságban telnek, mígnem egy interaktív térképben való barangolása során meg nem pillantja egy kék kötet sarkát egy éjjeliszekrényen…

De mi köthet össze egy középkori lányt, egy Vietnámot megjárt katonát és egy csillagok között utazó tinédzsert? Nem más, mint Aithón története, mely kézről kézre járva végül egészen a jövőbe eljut. A fiktív kódex tartalmát Doerr három ókori szövegre alapozta, a legtöbbet azonban Az aranyszamárból merít. Felhőkakukkvár lapjait mi is olvashatjuk az egyes fejezetek közé beékelt részletekben, és ahogy Aithón halad előre a maga útján, úgy éli saját életét többi szereplőnk is.

Azzal, hogy Doerr egy közös olvasmányélménnyel köt össze ennyi történetszálat időn és téren át, több téma boncolgatására is lehetőséget ad. Elsősorban szólni tud a történetek teremtő erejéről; arról, hogyan nyújthat az olvasás vigaszt, sőt, nem ritkán menekülést is a nehéz időkben. Ugyanakkor nem felejt el minket gyakran figyelmeztetni, hogy tévesen tartjuk a tudást vagy akár az irodalmat örökérvényűnek: elég egy óvatlan szerzetes, aki a lapokra borít egy kupa bort vagy túl közel ül a lapokkal a tűzhöz, és egy pillanat alatt megsemmisülhet az évszázadok óta gondosan őrzött tudás. Enyészet és megőrzés örökös tánca jelenik meg a regényben: Anna kimenekíti az iratokat Konstantinápolyból, csak hogy aztán később kis híján az elemek martalékává váljon, a veterán Zeno megkísérli lefordítani az ógörög szöveget, csak hogy aztán később kis híján megsemmisüljön, Konstance pedig már egy utókornak megőrzött verzió segítségével próbálja megfejteni saját életének rejtélyét. Ezzel saját múlandóságunkra is figyelmeztet minket – a könyvek ugyan nem élnek túl mindent, de sokunkat igen.

Második leghangsúlyosabb a regényben a környezetvédelem és a közelgő klímakatasztrófa kérdése. Egyik főszereplőnk, az autizmus enyhe tüneteit mutató fiú, Seymour egyetlen menedéke a világ és a többi ember zajától a házuk mögött húzódó erdő – egészen addig a napig, míg egy új lakópark építése miatt a földdel nem teszik egyenlővé azt. Ez vezet ahhoz, hogy később tinédzserként radikálisok, klímaterroristák közé kerül, és ezért lehetünk tanúi annak, ahogy elszántan besétál a könyvtárba, ami éppen az építési vállalattal határos. A klímaválság fölött érzett szorongás egyre gyakrabban felbukkanó téma az irodalomban, ám nem mindig ilyen sarkalatosan. Ez a történetszál mintha kevésbé lenne kidolgozva a többinél, és hiába mutatja be a fiú gyerekkorát, az olvasó mégsem feltétlenül érzi igazoltnak későbbi tetteit. Ennél jobban példázza Doerr mondandóját a jövőben játszódó szál, Konstance története: az Argos nevű űrhajót azért indították útjára a Földről, mert az szinte lakhatatlanná vált, és több száz éves küldetésük végén egy új, lakható bolygót remélnek felfedezni. Több olyan jelenetet is olvashatunk, ahol Konstance az interaktív térképben barangolva (ezt nagyjából egy virtuális valóságként kell elképzelnünk) találkozik a természet és az emberi társadalom pusztulásának jeleivel: kopár síkságok, agresszív tüntetők és egymás ellen forduló lakosság. Ez a fajta lassú, ám elkerülhetetlen hanyatlás bemutatása jóval hatásosabb és talán még jobban elborzasztja az olvasót, mint Seymour politikai meggyőződésből elkövetett bűnei.

A Felhőkakukkvár nem akarja megváltani a világot, nem is teszi, ám fontos és aktuális kérdéseket vet fel – még ha néha kissé túl direkten is. A közel hétszáz oldalas mű azonban így is tartogat számunkra meglepetéseket. Az egyes történetszálak különböző emberi sorsokat vetítenek elénk különböző korokból, a karakterek pedig egytől egyig a szívünkhöz nőnek, így fejezetről fejezetre izgulhatunk sorsuk alakulása miatt. A cselekmény pedig, a terjedelem ellenére, meglehetősen feszes tempót diktál, így biztosan nem fogunk unatkozni. A Felhőkakukkvár tökéletes olvasmány lehet az elkövetkezendő hideg, borongós napokra, amikor szívesen kiszakadnánk saját hétköznapi életünkből, és elmerülnénk egy hosszabb lélegzetű, történelmi regényben.

Bráder Edina

Anthony Doerr: Felhőkakukkvár
Alexandra Kiadó, 688 oldal, 5599 Ft